Századunk: a tudomány jegyében
Századunk: a tudomány jegyében
A századfordulóra a Magyar Nyelvőrtől kezdeményezett ortológus-neológus csatározások elcsendesedtek. A folyóirat szerkesztője (Szarvas Gábor halála után) 1896-tól Simonyi Zsigmond (1853-1919) lett, aki Beköszöntőjében a Nyelvőr fő céljaként nem a szüntelen vitát, hanem a nyelvművelésnek szilárd tudományos alapokra való helyezését jelölte meg. E tekintetben az egyetértés teljes volt mind az Akadémiában, mind az azon kívüli körökben.
Már korábban is többen szükségesnek látták a nyelvújítás szavainak tudományos feldolgozását. Ez most megtörtént, Szíly Kálmán érdeméből. Nagyrészt a tőle összegyűjtött anyagot tartalmazza A nyelvújítás szótárának két kötete (1902, 1908). Nélkülük máig nem lehet a nyelvújitás szótörténetében eredményesen kutatni.
A nyelvművelés ügye iránt a század elején ellanyhult érdeklődés csak az 1920-as évek végén ébredt fel újra. Több sürgetés után 1931 tavaszán határozta el az Akadémia egy Nyelvművelő Szakosztály létesítését, s a Magyarosan c. folyóirat kiadását. A lap 1932 januárjától jelent meg. 1937-ig, Nagy J. Béla és Zsirai Miklós szerkesztői működése alatt a Magyarosan magas szakmai színvonalon, minden szélsőségtől mentes felfogásban szolgálta a nyelvművelés ügyét; később azonban a korábbi, népszerű fokon is tudományos igényű közleményeket kiszorították a lapból a "könnyedebb" cikkek, amelyek bizonyítás helyett beérték a kinyilatkoztatással, és a felesleges idegen szavak kerülését ajánló magatartás helyett is a türelmetlen idegenszó-üldözés lett a jellemző a folyóiratra. A második világháború után az Akadémiának sikerült a Magyarosant újra megjelentetnie, Kovalovszky Miklós szerkesztésében, de 1949-ben, a nagy tudománypolitikai átrendezéskor a lap megszűnt.
A Magyarosanhoz kapcsolódó nyelvművelő mozgalom már csak rövidsége miatt sem mérhető össze a nyelvújítással, de még a század végi ortológiával sem. Eszmerendszerét illetőleg leginkább az utóbbi folytatásának tekinthető, módszereit is jórészt az előző korszaktól örökölte.
A hibák és fogyatékosságok ellenére is kétségtelen, hogy a két háború közti időszak is jelentős eredményeket hozott. A nyelvművelők jó érzékkel hívták fel a figyelmet az új nyelvi fejleményekre. Szorgalmazták az iskolai nyelvművelést, vagyis az anyanyelvi műveltségnek az iskola révén való terjesztését. Felismerték a tömegtájékoztatási eszközök nyelvi fontosságát, s ennek megfelelően sokat foglalkoztak a sajtó nyelvével. Az akadémiai nyelvvédő törekvéseket a sajtó is támogatta, leginkább a Pesti Hírlap, amely Kosztolányi Dezső (1885-1936) szerkesztésében nyelvvédő könyvet adott ki, és rendszeresen közölte a nagy költő örökszép nyelvművelő írásait. A 30-as években kezdte meg a rádió (pl. Halász Gyulától) nyelvművelő műsoroknak rendszeres sugárzását. A mozgalomhoz kapcsolódó legnagyobb siker (a Nemzeti Sport munkatársainak, a sportolóknak meg a szurkolóknak köszönhetően) a sportnyelv megmagyarítása volt.
A háború óta eltelt négy évtized nyelvművelésének megítéléséhez ma, 1993 elején még hiányzik az objektivitást biztosító történelmi távlat, ezért csak néhány, tájékoztató megjegyzés tehető.
Az Akadémia 1950-ben alakította meg Nyelvművelő Bizottságát, amely később Anyanyelvi Bizottság néven működött. Ma a Magyar Nyelvi Bizottság a magyar nyelvművelés irányítója. A Magyar Nyelvőr ezeknek a bizottságoknak a folyóirataként jelent meg. Mindig is jelentős részt vállalt a nyelvművelő munkában a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat; újabban pedig az Anyanyelvápolók Szövetsége. Ez utóbbinak a folyóirata az Édes Anyanyelvünk.
A háború után a nyelvművelés módszere erősen megváltozott. Gyorsan teret nyert az ún. pozitív nyelvművelés, vagyis az a nyelvművelői magatartás, amely nem paranccsal, nem tiltással, hanem alapos bizonyítással, meggyőzéssel óhajtja az embereket a helyes nyelvhasználatra vezetni. Lőrincze Lajos (1915-) szellemében a modern nyelvművelés emberközpontú óhajt lenni, mert az a célja, hogy a társadalom tagjai közötti gondolatcserét pontossá, zavartalanná tegye. Fontos szempontja a mai nyelvművelésnek az írásban és szóban egyaránt ép szövegek alkotására való nevelés is. A szép magyar beszéd tanítását és tanulását megkönnyítették a modern hangrögzítő eszközök, amelyek segítségével az emberi hang elemezhetőbbé vált. A beszédművelés céljait Péchy Blanka Kazinczy-alapítványa szolgálja. Újabban a szociolingvisztikai ihletésű nyelvművelés jelentkezett friss szemlélettel.
A múlttal szemben hiányossága közelmúltbeli nyelvművelésünknek, hogy a szaknyelvekre kevés figyelem fordult. Ennek következtében a magyar műszavak alkotása iránti kedv csökkent, s megnőtt a hajlandóság az idegen (amerikai-angol) szavak befogadására.
Élő, örökösen változó nyelvünk mindig újabb és újabb kérdéseket vet fel, nyelvművelésünk – a múlt ezt bizonyítja – felelni fog rájuk.
"...a nyelvművelés tárgya nemcsak, sőt manapság főként nem a nyelv, hanem az ember. Legalábbis így kellene lennie. " (Lőrincze Lajos)
F. P.
