Az "elmaradott" középosztály
Az "elmaradott" középosztály
Mindez a legszebb jövőt ígérte volna, ha hatása a szűk (és nagyrészt idegen ajkú) városi polgárságon túl a magyar szellemi élet meghatározó szociális rétegéig, az iskolázott köznemességig és kisértelmiségig eljutott volna. A magyar iskolák többsége azonban (s ebbe beleértendők a középiskolák, "kollégiumok" is), nemcsak elhanyagolták a zenei képzést, hanem sokszor ellenségesen álltak szemben a műzenével. Ennek oka lehet az is, hogy a magyar ajkú nemesség nagy részét magáénak tudó református iskola ragaszkodott az egyszólamú gyülekezeti énekhez, s a magasabb műzenét a templomból kiutasította, sőt erkölcsileg is gyanúsnak találta. A genfi zsoltárok, a dicséretek, a temetési énekek megtanulásához nem kellett kotta és igényesebb zenetanítás. Amikor Debrecenben Maróthi György professzor – svájci tapasztalatai alapján – 1740 táján megpróbálta bevezetni a kottáról éneklést és a zsoltárok egyszerű (korálszerű) négyszólamú éneklését, kemény elutasításban volt része. A kollégiumokból vidéki kisbirtokaikra visszahúzódó, onnan csak a megyei politizálásba és a peres ügyek intézésére kimozduló nemesembernek később sem igen lehetett alkalma a szimfóniával megbarátkozni. De az evangélikus és katolikus iskolák közül is csak kevés tudta már ez idő tájt betölteni azt a szerepet, amit a zenei műveltség terjesztésében korábban játszott.
A diákság világi zenei igényeit a könnyed diákdalok elégítették ki: hazafias nóták, szerelmi dalok, harci énekek, mitológiai témák megéneklése, vidám vagy pajzán nóták. Egy jó tucatnyi fennmaradt diák-daloskönyv (melodiárium) ad képet egy széles, a magyar közélet minőségét meghatározó társadalmi réteg zenei világáról. Érdekes, hogy a Maróthi György által terjesztett négyszólamú zsoltáréneklés is inkább a diákdalok műfajában aratott sikert: a diákok saját dalaik kíséretére használták e feldolgozások bumfordi utánzatait.
Így hát egyazon országon belül, vagy éppen 50-100 kilométerre egymástól ott élt egy kis létszámú, részben idegen ajkú, Mozartot játszó és hallgató polgárság – és egy irodalmilag művelt, a magyar irodalmi és politikai életben hangadó, zeneileg azonban meglehetősen selejtes nótákkal táplált középosztály.
Mint sír a fejér hattyú... A debreceni diák-többszólamúság emléke egy 18. századi diákmelodiáriumban. Részlet a Zemplényi-daloskönyvből
Az Esterházyak színháza, a Haydn-kori operaelőadások színhelye
D. L.
