Realizmus, hagyomány és balettdráma
Realizmus, hagyomány és balettdráma
A második periódus a 60-as évek elejéig tart. Ez egységes időszak, annak ellenére, hogy közepén az 56-os forradalom több tekintetben is határvonalat húzott. Az a hivatalos igény, hogy a balettszínpadon a realisztikus stílus és a nemzeti karakter tovább erősödjék, Harangozó munkásságának egyenesen kedvezett. Ennek köszönhető a Keszkenő 1951. évi premierje, majd két év múlva a napjainkig friss hatásu új Coppélia-változat bemutatása. 1954-ben színre került a Bihari nótája, Vashegyi Ernő reformkori tematikájú és gazdag koreográfiájú új romantikus táncjátéka.
A hivatalos művészetpolitikai koncepció a haladó hagyományok mellett, a szovjet művészet alkotásainak átvételét is szorgalmazta. A hagyományápolást a múlt századi orosz balett egyetemes értékeinek bemutatása jelentette, mint például a francia Giselle, amely szentpétervári változatban maradt fenn, vagy az Oroszországban született Csajkovszkij-balett-trilógia. Műsorra tűzésük – a legjobb szovjet balettmesterek közreműködésével – nagy nyeresége volt a hazai balett kedvelő közönségnek. Ezekben a művekben a klasszikus és karaktertánc lírai és drámai jelentésű kibontakozása is megfigyelhető.
A múlt századi örökségből nőtt ki azután a Szovjetunióban egy jellegzetes, az egész világon népszerűvé váló monumentális balettdrámatípus, amelynek legjobb darabjait nálunk is bemutatták: 1950-ben a Párizs lángjait, 1952-ben A bahcsiszeráji szökőkutat, 1962-ben a Rómeó és Júliát. Ezek a művek nemcsak egész estés élményt nyújtottak a közönségnek, hanem az előadóművészek számára is nagyméretű táncos-színészi feladatot jelentettek. Míg a népi és karaktertáncok temperamentumos előadása korábban is erőssége volt a társulat művészeinek, ezúttal a klasszikus táncok segítették – a kétszeresére nőtt együttes – tánckultúrájának fejlődését, amihez szovjet-orosz balettpedagógia közreműködése is hozzájárult. Kiváló magyar szakemberek átvették a világhírű szovjet Vaganova "iskolát", s azt a Nádasi-módszerrel összekapcsolva, 1950-ben – Lőrinc György irányításával – megnyitották a kilencéves képzést nyújtó Állami Balettintézetet.
Harangozó: Coppélia
