Újítás saját erőből
Újítás saját erőből
Az 1960/61-es évadtól az Operaház fiatal koreográfusa, Eck Imre és közel húsz – közte tucatnyi, balettintézetet végzett – táncos Pécsre szerződött, hogy a magyar balettművészet széles körű megújítását kísérelje meg. Az első öt esztendőben korszerű szemléletű és tematikájú, modern megoldású, 20-30 perces táncművek sorozatát vitték színre, főként a kortárs magyar zeneszerzők számukra alkotott balettzenéit, így a Pécsi Balett az új magyar muzsika előadóműhelye is lett. Az intellektualitás vállalása, a közelmúlt és a jelen köz- és magánéleti problematikájának lázas kutatása, egyfajta érzelmi szikárság, amely nyílt erotikával párosult – ez volt akkor Eck Imre világa. Stílusát – a klasszikus balett áttételes jelenléte mellett – a talajhoz kötődő expresszionista mozgás, folyamatok helyett a képi jellegű és domborműszerű koreografálás jellemezte. Formanyelvében felhasználta a pantomim és a dzsessztánc motívumait, az akrobatikus és gimnasztikus elemeket. Készített jelképes, elvont és szatírikus darabokat, cselekményes és cselekmény nélküli baletteket, egyénileg értelmezve a barokk muzsikát. Jelzésekre egyszerűsítette a díszletezést, és táncosait gyakran trikóba öltöztette. A világítás szcenikai karakterű komponálásával is operált. Mindezzel egyes aktuális és divatos nyugati stílusokhoz közelített, még ha nem is volt módja, hogy ezeket kellő képpen megismerhesse. Inkább megérezte, kitalálta az időszerűnek tetszőt. Saját erőből újított, annak minden előnyével és hátrányával.
Munkája később is változatos képet mutatott. Párhuzamosan készített ún. miniatűröket és többfelvonásos táncműveket, bemutatta Bartók balettjeit, de a szerző nem színpadi műveire is alkotott koreográfiákat. Emellett színpadhoz juttatta két tanítványát, Fodor Antalt és Tóth Sándort. Külföldről elsőként egy kubai koreográfust hívott meg, 1969-ben, újító szellemű alkotása bemutatására. A 70-es évek elején a Pécsi Balett bemutatja Harangozó több korai darabját, Eck pedig korábbi műzenére – köztük Kodály és Liszt muzsikájára – készített koreográfiát, majd szovjet zeneműveket és koreográfiákat tűz műsorra, Tóth Sándor is rendszeresen alkot baletteket, hol aktuális témájú játékos darabokat, hol pedig – régi és kortárs muzsikára – súlyosabb eszmeiségű táncdrámákat, de készít szimfonikus baletteket is.
A 70-es évek közepétől az együttes nyáron szabadtéri előadásokat tart, az évadokban pedig gyakran lát vendégül fiatal hazai, olykor külföldi – svéd, francia és cseh – koreográfusokat. Tóth Sándor viszont tradicionális nagybaletteket is bemutat, ami a hagyományos táncstílus megerősödésével jár együtt. Nem véletlenül nyilatkozta Eck 1985-ben, hogy egyetlen társulat sem lehet negyedszázadon át változatlanul avantgárd.
Miután azonban előbb Eck, majd Tóth betegsége is akadályozta a munkát, gyakrabban került sor vendégkoreográfusok munkájára. Évtizedünkben a Németországból hazatelepülő Herczog István mutatkozott be Pécsett, aki 1992-ben a balettigazgatói feladatot is elvállalta. Mindezek természetesen a társulat eredeti arculatának fokozatos megváltozásával is együtt jártak. Napjainkban már más hazai társulatok léptek az újítás kockázatos útjára.
Seregi: A fából faragott királyfi
Béjart: Tavaszünnep
Seregi: Spartacus
Ashton: A rosszul őrzött lány
K. G.
