A néptánc a színpadra lép

Teljes szövegű keresés

A néptánc a színpadra lép
Az előbbi folyamattal közel egyidejűleg – jórészt népszerűsítés végett – a magyar tánc is a színpadra lépett. Már a 18. század végén szerte az országban sor került a különböző tanintézetek színi előadásaiban a néptáncok betétszerű bemutatására. A századforduló idején – bohózatok betétjeként vagy az előadás szünetében – a vándorló magyar színtársulatok is előadtak magyar táncot, majd a főváros állandó társulataiban, az 1830-as években, magyar tárgyú táncjátékokat is alkottak. Szőllősy-Szabó, továbbá Farkas József és Veszter Sándor úgynevezett tánctársaságokkal járták az országot, sőt külföldön turnézva is bemutatták a magyar táncokat. Magyarországon akkor tulajdonképpen ez a "mozgalom" helyettesítette a nyugatról – német közvetítéssel – megjelenő "idegen" színpadi táncot, a balettet. A levert szabadságharc után az előbbiekben említett és más hazai szakemberek vidéken táncmesterként működtek. Munkásságuk nyomán élt tovább és terjedt az a népies műtáncstílus, amely műmagyarként bálnyitó és iskolái ünnepségek táncszáma gyanánt-- még a 20. század első felében is emlékeztetett a hajdan elevenen élő nemzeti társastáncokra.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem