A népi írók prózája
A népi írók prózája
Az 1933 táján kibontakozó írói mozgalom az epikában leginkább az irodalmi szociográfiákkal hívta fel magára a figyelmet. A műfaj közvetlen előzményei közé tartoztak Móricz Zsigmond és Nagy Lajos művei, legtisztább megvalósulásának pedig Illyés Gyula Puszták népe c. művét (1936) tekintjük. Az irodalmi szociográfia a szépirodalom és a tudomány (szociológia) alkotásai között helyet foglaló műfaj, egyes alkotásaira inkább a tudományos módszerek, másokéra inkább a valós kép esztétikai megformáltsága a jellemző. Illyés könyve az utóbbira, Erdei Ferenc (1910-1971) művei inkább az előbbire példák (Futóhomok, 1937, Parasztok, 1938). A harmincas évek jeles szociográfiája továbbá: Veres Péter (1891-1970): Az Alföld parasztsága (1937), Darvas József (1912-1973): A legnagyobb magyar falu (1937), Kovács Imre (1913-1980) A néma forradalom (1937), Szabó Zoltán (1912-1984): A tardi helyzet (1936), Féja Géza (1900-1970): Viharsarok (1937).
Írt szociográfiát Kodolányi János is (1899-1969), de munkásságában nem ez a központi. Az ormánsági parasztság deformálódott sorsát bemutató, naturalista jellegű elbeszélésekkel indult, a realista társadalomrajz mestere lett, s erőteljes társadalomjobbító indulat formálta írói világát. A harmincas évektől mindinkább megmutatkozott szocializmusának utópikus jellege, s felerősödött a misztika iránti érdeklődése. A magyar középkor világát ábrázolta nagysikerű történelmi regényekben (Boldog Margit, 1937, Julianus barát, 1938). A negyvenes években érdeklődése – részben Várkonyi Nándor művelődéstörténeti munkáinak hatására – az archaikus korok felé fordult, az emberiség nagy mítoszait teremtette újjá, a vízözönt (Vízöntő, 1948), a Gilgames mondát (Új ég, új föld, 1958), felidézte Mózest (Az égő csipkebokor, 1957), Jézust (Én vagyok, 1972)/.
Szabó Pál (1893-1970) a móriczi epika ösztönösebb, líraibb változatát teremtette meg. Egyenetlen életművének klasszikus alkotása az eredetileg Lakodalom, Keresztelő, Bölcső trilógia (1942-43), amely később Talpalatnyi föld címmel vált népszerűvé, filmváltozatban is maradandóvá (1948, rendezte Bán Frigyes).
Veres Péter (1897-1970) szegényparaszti származású, politikai ambíciói formálták igen nagy műveltségűvé és íróvá. Publicisztikai és szociográfiai munkákkal tűnt fel. Szépprózájára is a szociografikus részletezés és pontosság jellemző, a tárgyiasság szélsőséges, a fikciót elutasító formáját valósította meg (Számadás, 1937, Pályamunkások, 1951, A Balogh család története, 1961). A parasztság és a magyarság sorsáról vallott nézetei gyakran váltottak ki vitát, de mindig „népben-nemzetben” gondolkodott, azaz a közösségek iránti elkötelezettség mozgatta minden tevékenységi formában és műfajban.
Móra Ferenc a szegedi múzeum régész-igazgatójaként Torontál megyében, Csókán jelentős kőkori leletet tárt föl
