Keleti szláv jövevényszavak
Keleti szláv jövevényszavak
A honfoglalást közvetlenül megelőző néhány évtizedben a magyarság érintkezett keleti szlávokkal is, főleg azokkal, akiket a mai oroszok elődeinek tekinthetünk. Ennek a korai, viszonylag lazább érintkezésnek is van nyoma a magyarban. Biztosan ebből a rétegből származik lengyel népnevünk, s az alánok megnevezésére szolgáló jász szó is még a Kárpát-medencén kívül lett magyar szóvá; a vadászat szakszókincséből érkezett a kerecset ‘sólyomfajta’ szó. Bővült a halászat terminológiája is, hiszen nagy valószínűséggel keleti szláv eredetű pl. a varsa, továbbá a zátony is: ez eredetileg olyan szigetre vonatkozott, mely halászóhely is volt; valamint a tanya, mely a későbbi írásos emlékek alapján mélyvízi halászóhelyre vonatkozott, ahol elsősorban vizát halásztak. Ugyancsak feltehető, hogy a keleti szlávból jött a görög népnév, a kereszt és a szombat is; ez utóbbi a szóbelseji o+m hangkapcsolatával arra utal, hogy az átvétel minden bizonnyal a 10. század vége előtt történt.
Szláv jövevényszavaink óriási többsége azonban már a következő nyelvtörténeti korszakban jutott a magyarba; számukat és hatásukat tekintve a magyar nyelvnek legalább olyan fontos jövevényszórétegét alkotják, mint ótörök eredetű szavaink.
Cselből futamodó, hátrafelé nyilazó magyar lovas
Honfoglaláskori lószerszámok
