A magyar nyelv morfológiai típusa
A magyar nyelv morfológiai típusa
Nem lehet kétséges, hogy a magyar nyelv alaktani szempontból alapvetően az agglutinatív típus képviselője. Ennek legfontosabb bizonyítékai a következők.
1. A magyarban a grammatikai viszonyok kifejezésére testes toldalékmorfémák gazdag tárháza áll rendelkezésre (képzők, jelek, ragok), ami kizárja, hogy az izoláló típusba tartozzék. Ez mindazonáltal nem jelenti azt, hogy adott esetben a mondat szórendjének, illetve a hangsúlynak és a hanglejtésnek ne lehetne grammatikai funkciója, gondoljunk például az eldöntendő kérdésekre vagy a különböző mondatrészek logikai kiemelésére.
2. A grammatikai megformálásra használt elemek, különösen a névszók toldalékai egyértelműen analitikusak, tehát nem flektáló jellegűek. Aránylag hosszú, többmorfémás szóalakok is felépíthetők, amelyekben az elemek mindegyike egy-egy funkciót lát el. Az azonos esetalakban álló névszó egyes és többes számban csak a többesjel kitételében különbözik, esetrag tekintetében nem: kutyá-nak, kutyá-k-nak, kutyá-i-nak. Ha a szóalak végéről eltávolítjuk a mindenkori utolsó elemet, rendszerint továbbra is jól formált szóalakot kapunk: kellem-etlen-ség-e-i-nk-ért (kellemetlenségeink, kellemetlenségei, kellemetlensége, kellemetlenség, kellemetlen, kellem). A toldalékok és tőmorfémák alakváltozatai miatt ez a jelenség ugyanakkor korántsem kivétel nélküli: az en-nek vagy a fá-val ragjának eltávolításával a fennmaradó tőmorfémának nem az önállóan használható változatához jutunk. Az igei személyjelek elütnek a névszótoldalékoktól: a magyarban is szintetikusak, amennyiben egy lát-om típusú igealak végződése egyidejűleg három funkciót is ellát (szám, személy és határozott tárgyra utalás). Igen ritkán ugyan, de a tövekben is előfordul szintetizmus, az engem, téged szóalakokban például a tő és a tárgyeset kitevője nem különíthető el.
3. Mind a töveknek, mind a toldalékoknak egy sor esetben vannak változatai, ezek jó része azonban automatikus. Az ökör szónak van ökrö-, ökrü-, ökre-, ökr- variánsa is; a -tok/-tek/-tök személyjel háromalakú stb. A morfémahatárok ilyenkor is zömmel élesek, bár előfordul, hogy a helyesírás ezt nem tükrözi pontosan: higgye (higy-gy-e = „hisz-j-e”) illetve mégiscsak van példa teljes összeolvadásra (fúzióra) is, amelyet csak a helyesírás „old fel”: monc (= mond-sz).
4. A magyar nyelv nem ismeri a grammatikai nemek megkülönböztetését, s így ebből a szempontból nincsenek különböző névszóragozásai vagy egyeztetési szabályai. (Másfelől viszont az igék egy csoportjának – az úgynevezett ikes igéknek – részleges ragozási elkülönülése nem tekinthető tipikusan agglutinatív jelenségnek.)
