Nyelvművelés a hírközegekben

Teljes szövegű keresés

Nyelvművelés a hírközegekben
Bár a folyóiratok szerepe, jelentősége oly nagy, hogy szinte semmi mással nem helyettesíthető – ezért is tesznek meg a nyelvművelés szakemberei és szervezetei mindent a folyóiratok életben tartásáért –, önmagukban mégsem elegendők, mivel a maguk néhány ezres példányszámával a magyart anyanyelvükként használók közül még a nyelv kérdései iránt érdeklődőknek is csak egy töredékéhez jutnak el. A nyelvművelőknek ahhoz, hogy legalább valamelyest a többiekhez is elérjen a szavuk, a tömegtájékoztató eszközöket, azaz a hírközegeket is igénybe kell venniük.
E tekintetben igen nagy a napi- és hetilapok szerepe. A lapoknak törekedniük kell egyrészt arra, hogy nyelvezetük, stílusuk ne károsan, hanem jó irányban befolyásolja olvasóik nyelvhasználatát, másrészt arra, hogy a nyelv, a helyes nyelvhasználat kérdéseiről essék is szó a lapban, minél többször, akár rendszeresen, rovat formájában. Napjainkban ilyen rovat a korábbi évekhez, évtizedekhez képest elég kevés van, de azért akad néhány, pl. a Szabad Földben, az Élet és Tudományban, a Heves Megyei Napban, a Hajdú-Bihari Naplóban stb.
A legnagyobb hatású hírközegtől, a televíziótól is jogosan várjuk el, hogy mind példaadással, mind nyelvészeti, nyelvhelyességi műsorokkal vegye ki részét a nyelvi népművelésből. Az összkép korántsem megnyugtató, de azt azért elmondhatjuk, hogy legalább van néhány nyelvművelő műsora a televíziónak: az Álljunk meg egy szóra! a Nyelvőrző, a Nyelvédesanyánk s még egy-két ritkábban jelentkező.
A rádió, az idősebb testvér, egy lépéssel előbbre tart a nyelvművelésben, mint a televízió. Van olyan nyelvművelő műsora, az Édes anyanyelvünk, amely a második világháború alatti és utáni néhány évnyi szünetet nem számítva 65 (!) éve él – ebből kerek 40 év Lőrincze Lajos nevéhez fűződik –, s vannak más, részben már szintén patinás, nagy hagyományú nyelvművelő műsorai is, mint a Magyarán szólva, a Beszélni nehéz! vagy a Tetten ért szavak. Ez persze nem teljes felsorolás. Rövidebb-hosszabb ideig éltek egyéb nyelvművelő vagy anyanyelvi ismeretterjesztő műsorok, sorozatok is. Ilyen volt pl. Zsirai Miklós több mint négy és fél évtizeddel ezelőtti előadás-sorozata, amely a Magyar Rádió jóvoltából napjainkban könyv alakban is megjelent.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem