Gyűjtés, archiválás, kiadás
Gyűjtés, archiválás, kiadás
A múlt században utólag, emlékezetből írták fel a népköltési alkotások szövegét. A gyorsírás, majd egy évszázada a fonográf, a fénykép már pontosabb rögzítést tett lehetővé. Magyarországon az 1896-os millenniumi kiállításra készítette Vikár Béla (1859–1945) az első népköltési fonográf-felvételeket (világviszonylatban újdonságként). Bartók is ezzel a módszerrel gyűjtött. A magnetofonnal (már a második világháború után) lehetett először teljes terjedelemben, megszakítás nélkül megörökíteni hosszabb folklór alkotásokat. 1927 óta készültek néprajzi filmek Magyarországon, mégpedig adatgyűjtés (dokumentáció) és művészi kifejezés céljából egyaránt. Az etnológiai filmkészítés magyar klasszikusa Fejős Pál (1898–1963), aki a 20-as években Mikófalván „népi passiójáték” megteremtésével is kísérletezett. Jancsó Miklós filmjeiből észrevehetjük, hogy néprajzi tanulmányokat is végzett.
Múzeumi és adattári (archívumi) rendszerezés nélkül nincs értelme a néprajzi gyűjtésnek. Általában tárgykörönként, területenként rendezik ezt, és az archívumok mindenki számára nyitottak: ide kell eljuttatni a folklórra vonatkozó adatokat, és innen lehet ezeket megismerni. Ma archívumainkban több millió adat található a magyar (és más) folklórról. Kimeríthetetlen forrása ez nemzeti kultúránknak.
Nem is olyan egyszerű kiadni a folklórt. Itt fontos az előadók (adatközlők) pontos bemutatása, életkörülményeik megismerése, alkotó képességeik értékelése. Ortutay Gyula (1910–1978) kezdeményezte azt a ma világszerte budapesti iskola néven ismert módszert, amikor egy-egy kiváló előadó lehetőleg teljes tudását emberközelből mutatjuk be. Az ő nagyszerű mesélője volt Fedics Mihály (1851–1938), akinek meséit már hanglemezen is megörökítették. A folklór tudományos kiadása pontos, jegyzeteket ad, hivatkozik témák és motívumok nemzetközi párhuzamaira. (Ezeket a folklorisztika típuskatalógus, illetve motívumindex néven ismeri. Legrészletesebben a meséket, mondákat, mítoszokat, ritkábban a balladákat elemzik. Pl. az Arany János által versbe szedett Rózsa és Ibolya-mese egyik változata, a költő fia, Arany László közlésében:
AaTh 313C Rózsa elfelejti Ibolyát:
típusképlete: 313C + 400 + 1961Ax
(AaTh = a finn Aarne és az amerikai Thompson nemzetközi mesekatalógusának típusszámai.)
A Magyar Népmesekatalógus és az AaTh sok száz (majdnem ezer) változatát ismeri, köztük finn, észt, litván, dán, ír, katalán, német, olasz, román, cseh, szlovén, szerb és horvát, lengyel, görög, török, spanyol nyelvű amerikai, jamaikai néger, észak-amerikai indián meséket.
Dési Huber István (1895–1949) rajza: Fedics bácsi mesét mond. A képen a legismertebb magyar mesélő látható, akitől az asztalnál ülő író folklorista, Ortutay Gyula kötetnyi történetet jegyzett fel
