Változatok és variálódás, alkotókészség
Változatok és variálódás, alkotókészség
A népköltészeti alkotások változatokban élnek. Maguk az előadók is módosítják, alkalomhoz igazítják ezeket. A közönség is lehet különböző (gyermekek vagy felnőttek, ismert szomszédok vagy távolról összejöttek – mint a katonaságnál, lakodalomban –, sőt akár más nyelvre is kell fordítani a szövegeket). Változik a dal, ha hangszeren adják elő, vagy táncolnak is rá. A körülmények szerint módosulnak hiedelemtörténetek, a sirató vagy a gyermekjátékok is. A már nem variálódó folklór alkotás szinte halottnak tekinthető.
Az egy-egy tájra (vagy szövegcsoportra) jellemző változatokat verzió vagy redakció néven említik. A variálódás a változatképződés folyamata. A magyar folklorisztika bizonyította be, hogy ez alkotó folyamat, a legkiválóbb előadók tudatosan aktualizálják nagy tudásanyaguk, szövegkészletük (repertoárjuk) elemeit. Ebben segíti őket nemcsak a típusok és motívumok sokasága, hanem az ismételhető szövegrészletek (formulák) gyakori alkalmazása is. Még így is hihetetlennek tűnik, hogy legkiválóbb előadóink milyen sok alkotást tudtak „fejből”. Ámi Lajostól 262 meseszöveget vettek hangszalagra; Gáspár S. Antal (1895–1978) összesen majd ezer mesét, elbeszélést, éneket, dalt tudott; Büszke Kocsis Miklós énekeit, lakodalmi rigmusait, meséit három kutató alig tudta feljegyezni. (Belső-ázsiai, balkáni epikus énekesek még ennél is többet, olykor több tízezer sornyi szöveget tudtak emlékezetből előadni.)
Az egyes alkotók kreativitása is szinte határtalan. Mint ahogy nincs két egyforma hímzés, pingálás – a hiedelemtörténeteket, anekdotákat, búcsúzó verseket is sokan tudják újraformálni; közmondásokat, találós kérdéseket, álomfejtéseket, jóslásokat mindig a megfelelő módon előadni. Persze más a gyermekjátékok, sírfeliratok vagy a hímzett falvédő-szövegek egyedisége. A közösség mindig ellenőrzi a folklórt. A társtalan újítások aligha terjednek el, nem hagyományozódnak.
Az alkotókészség gyakran túl is mutat a folklór megszokott határain. Zenészek olykor maguk készítik hangszereiket. A galgamácsai Vankóné Dudás Juli nemcsak faluja dalait és szokásait örökítette meg, hanem rajzaival, mozaiktervével naiv, sőt alkalmazott művésszé vált. A marosmenti Lőrincrévéről származó Karsai Zsigmond nemcsak a vidék népzenéjének és néptáncának kimeríthetetlen forrása, hanem díszletfestő, majd festőművész, tudományos közlemények szerzője. A fantáziadús mesemondó, Albert András is ezermester volt: még repülőgépet is épített magának. (Le is zuhant vele.)
A falusi eredetű Petőfi Sándor, Arany János, Nagy László, Juhász Ferenc, Veres Péter, Illyés Gyula életműve bizonyítja, hová emelkedhet az ilyen kibontakozó tehetség. Persze, erre igen ritkán volt mód. Már a 19. században is leírták, hogy gyakran csak „Bolond Istók, a falu bolondja” vagy valamilyen anekdotázó „Háry János” lehetett belőlük. Ám még így is igen sok, a nép köréből származó magyar alkotóművész hozott létre nagyszerű életművet.
Népköltésünk közzététele
1782. január 16. Rát Mátyás gyűjtési felhívása a Magyar Hírmondó c. újságban
1846–1848 (!) Erdélyi János (1814–1868) szerkesztésében:
Népdalok és mondák I – III.
1863 Kriza János (1811–1875) Vadrózsák (székely balladák, mesék, népnyelv)
1872–1924 Arany László, Gyulai Pál, majd Sebestyén Gyula és mások szerkesztésében:
Magyar Népköltési Gyűjtemény (14 kötet); (1989-től új folyama, Voigt Vilmos szerkesztésében)
1940– Ortutay Gyula, majd Kovács Ágnes, Nagy Ilona szerkesztésében: Új Magyar Népköltési Gyűjtemény (eddig 25 kötet)
1951– Bartók Béla, Kodály Zoltán majd mások szerkesztésében: A Magyar Népzene Tára (eddig 9 kötet, több alkötettel) a világ legjelentősebb népzenei kiadványa, sok ezer szöveggel (szokásdalok, lírai dalok)
1938-tól néprajzi (népzenei) hanglemezek
125 lemez (Pátria hanglemezek), 100 forgalomba nem került lemez, 1969– Magyar Népzene (szerk. Rajeczky Benjamin) antológiák, Magyar Népzenei Antológia I – V. (4x4 hanglemez, az 5. sorozattól kazetták, kommentárokkal). A legteljesebb, hiteles magyar népzenei példatár (nem befejezett).
1782. január 16. Rát Mátyás gyűjtési felhívása a Magyar Hírmondó c. újságban
1846–1848 (!) Erdélyi János (1814–1868) szerkesztésében:
Népdalok és mondák I – III.
1863 Kriza János (1811–1875) Vadrózsák (székely balladák, mesék, népnyelv)
1872–1924 Arany László, Gyulai Pál, majd Sebestyén Gyula és mások szerkesztésében:
Magyar Népköltési Gyűjtemény (14 kötet); (1989-től új folyama, Voigt Vilmos szerkesztésében)
1940– Ortutay Gyula, majd Kovács Ágnes, Nagy Ilona szerkesztésében: Új Magyar Népköltési Gyűjtemény (eddig 25 kötet)
1951– Bartók Béla, Kodály Zoltán majd mások szerkesztésében: A Magyar Népzene Tára (eddig 9 kötet, több alkötettel) a világ legjelentősebb népzenei kiadványa, sok ezer szöveggel (szokásdalok, lírai dalok)
1938-tól néprajzi (népzenei) hanglemezek
125 lemez (Pátria hanglemezek), 100 forgalomba nem került lemez, 1969– Magyar Népzene (szerk. Rajeczky Benjamin) antológiák, Magyar Népzenei Antológia I – V. (4x4 hanglemez, az 5. sorozattól kazetták, kommentárokkal). A legteljesebb, hiteles magyar népzenei példatár (nem befejezett).
Az első nyomtatásban megjelent felhívás magyar népdalok gyűjtésére
