Izgalom, kaland, szerelem
Izgalom, kaland, szerelem
A ponyvairodalom nem más, mint „métely”, „szenny”, „szemét” – szól a kritika. Az esztétika oldaláról korán megbélyegezték azokat a „krajcáros”, „filléres” könyveket, amelyek a vásárokon hatalmas példányszámban kerültek az olvasók kezébe. Kiszorítására, jó irodalommal való helyettesítésére időről időre mozgalmak indultak, többnyire sikertelenül. Csak az utóbbi évtizedekben kezdték komolyan vizsgálni a „tömegkultúrának” ezeket a termékeit, ízlésvilágukat, hatásukat téve a mérlegre, félretolva az egyoldalú elutasítást.
Kétségtelen, hogy ennek az olvasmánytípusnak legfőbb jellemzője a cselekményben megvalósított, abban megformált érdekesség. A ponyvairodalom írója és kiadója, de vásárlója és olvasója is ezt tartotta a legfontosabbnak.
És természetesen azt, hogy néhány krajcárért hozzájuthatott az ismereteket nyújtó, feledtető, izgató vagy szórakoztató olvasmány valamelyik őt érdeklő típusához. A kínálat változatos volt, a kiadványok között megtalálhatták a líra és epika minden műfaját, de a szenzációs eseményekről szóló beszámolókat, a jóslást és álomfejtést, még az ismeretterjesztést is. Ezek a kiadványok a leggyakrabban igen kezdetleges formában „adtak választ” az emberi lét minden kérdésére, még az úgynevezett „végső” kérdésekre is. Igaz, hogy ezek a válaszok nem voltak „véglegesek”, de éppen ezzel teremtettek lehetőséget állandó ismétlésükre, sorozatok gyártására, a fogyasztás folyamatosságára.
A típusok gyorsan kiformálódtak, a nagydobba beleesett Varga Julcsa lehetett Kovács Maris, a betyártörténetek Rózsa Sándora lehetett Bogár Imre, Borovicska János bakancsos katona egy másik históriában már Ugri Matyi bakakáplárrá változhatott. Az olvasó kíváncsiságát a cselekmény vonzotta, nem a hős, akinek személyiséggé formálásával a ponyvairodalom szerzői nem sokat törődtek.
Az olvasót a cselekmény fordulatosságán túl az életről kapott ismeretek érdekelték, a tanulságokat maga vonta le belőlük, bár elég gyakran előfordult, hogy ezeket az „okosságokat” az írók maguk is odatették a történet végére, elharsogták bevezetésül, lehetőleg versben, vagy összefoglalták a kötet alcímében.
Van a sémáknak vonzerejük, a hősökről és tulajdonságaikról nem sok újat lehet mondani, a kalandok mindig az ismert és az ismeretlen határvidékén zajlanak, a szerelem vagy boldogítja, vagy halálba kergeti a szereplőket, a kísértetek végül ugyanazt mondják a halál utáni, túlvilági életről, a történelmi személyek életének tanulságai is elég egyszerűek, a felemelkedést többnyire bukás követi.
