A regényirodalom kezdetei
A regényirodalom kezdetei
A 18. század első kétharmada még természetesen az egyházi (morális-tanító) jellegű irodalom jegyében élt és működött, így a szórakoztató, „kalandos” irodalom, ha már létezett is, erősen periférikus jellegű kellett hogy maradjon: az irodalomtól elsősorban azt várták el, hogy az „igazat” írja meg – emiatt sokáig a fikciós, kitalált regényes történeteket erősen lebecsülték. Ráadásul még sokáig élt az irodalomnak ama felfogása, mely a „poétikusságot”, azaz a művészi megformáltságot kizárólag a verses formához rendelte hozzá, s a prózai műveket (ha gyakorlati hasznukat a történetírás, az értekezések, a szónoklat terén igen magasra is értékelték) kizárta a művészet területéről. Csak nagyon lassan, s valóban győztes módon csak a 19. század 30-as éveire vált közmeggyőződéssé a prózai műfajok teljes jogú elismerése, addig bizony a prózaíróknak vagy bizonyos lebecsüléssel, vagy a művészettől való távolmaradással kellett állandóan szembe nézniük (ráadásul erős cenzurális tiltás is állt velük szemben: volt idő, mikor – a szerelmes-kalandos jelleg miatt – „erkölcstelenség” vádjával, az egész műfaj terjedésének is gátat akartak vetni).
Persze már a 18. század végére is kialakult egy vékony réteg, mely akár a modern nyugati irodalom hatására, akár a szórakoztató igény felerősödése miatt szükségesnek tartotta a regények olvasását is, s valóban, egyre több regényt magyarítottak, fordítottak, kompiláltak (azaz külföldi példák nyomán szerkesztettek össze, önálló eredetiség nélkül). Ezek a tündéres, kalandos, különleges országokban tett utazásokról, szerelmeskedésekről szóló regények (akkori szóval: „románok”) azonban félig-meddig ponyvának számítottak, s nagyon alacsony értékelést nyertek.
A 18. század utolsó évtizedeiben kezdődött a műfaj áttörése és befogadása a „magas” irodalom körébe: egyrészt ekkor született meg az első, átütő sikert arató, rövid időn belül három kiadást megért (1788, 1791, 1805), mára azonban már majdnem olvashatatlanná avult történelmi regény, Dugonics András (1740–1818) Etelkája, mely honfoglalási témát választván, az ekkor ébredő történelmi nosztalgiáknak is kedveskedett, s ezenközben a II. József császárral szembeni nemzeti ellenállás politikai kulcsregényeként is funkcionált. Másrészt ez idő tájt születtek az első magas irodalmi igénnyel fogalmazott szentimentális szerelmi regények, például Kazinczy Ferenc munkája, a Bácsmegyeynek gyötrelmei, valamint a művelődési programot is kidolgozó, a színház iránt is érdeklődő Kármán József (1768–1795) könyve, a Fanni hagyományai, melyek már rögtön keletkezésükkor is a modern irodalom úttörőjeként nyertek elismerést.
A 18. század utolsó évtizedeiben kezdődött a műfaj áttörése és befogadása a „magas” irodalom körébe: egyrészt ekkor született meg az első, átütő sikert arató, rövid időn belül három kiadást megért (1788, 1791, 1805), mára azonban már majdnem olvashatatlanná avult történelmi regény, Dugonics András (1740–1818) Etelkája, mely honfoglalási témát választván, az ekkor ébredő történelmi nosztalgiáknak is kedveskedett, s ezenközben a II. József császárral szembeni nemzeti ellenállás politikai kulcsregényeként is funkcionált. Másrészt ez idő tájt születtek az első magas irodalmi igénnyel fogalmazott szentimentális szerelmi regények, például Kazinczy Ferenc munkája, a Bácsmegyeynek gyötrelmei, valamint a művelődési programot is kidolgozó, a színház iránt is érdeklődő Kármán József (1768–1795) könyve, a Fanni hagyományai, melyek már rögtön keletkezésükkor is a modern irodalom úttörőjeként nyertek elismerést.
Dugonics András regényének címlapja
Jósika Miklós történelmi regényeivel járult hozzá a nemzeti múlt megismertetéséhez
