A regényirodalom kibontakozása
A regényirodalom kibontakozása
A 19. század első harmadában a műfaj (a közönség bővülésével, a folyóiratok terjedésével) rohamos fejlődésnek indult mind számbeli, mind minőségi tekintetben. A harmincas években jelentős számú történelmi regény (inkább talán történelmi kalandregény) született – első nagyszabású regényírónk e tekintetben Jósika Miklós (1794–1865), kinek nagyszámú, nagyhatású regénye (Abafi, A csehek Magyarországon stb.) beláthatatlan mértékben járult hozzá a regényolvasás elterjedéséhez. Ebben az évtizedben születik az első magyar társadalmi regény is, Fáy András (1786–1864) munkája, A Bélteky-ház, mely a reformkor legfontosabb eszméit erősen didaktikus jelleggel ugyan, de már jelenkori történet keretében jeleníti meg, s ekkor írja Bajza József az első jelentős tanulmányt is a regény műfajáról (A románköltésről, 1833).
Az 1840-es években már teljes erővel működik a regényírás gépezete: a folyóiratok tele vannak folytatásos, romantikus, fantasztikus kalandokkal teli történetekkel, melyeknek legkülönbjei már magyarországi kalandokat ismertetnek vagy találnak ki, melyek ismert vagy éppen teljesen ismeretlen anekdotákra építik szórakoztató és tanulságos cselekményfüzérüket; közülük kiemelkedik Nagy Ignác (1810– 1854) Magyar titkok és Kuthy Lajos (1813–1864) Hazai rejtelmek c. műve. Ettől kezdve végig a század folyamán vezető és keresett műfajként fog már létezni a regényirodalom, ha nem is mindig a legmagasabb minőségi értelemben, s alig találunk jelentősebb szerzőt, aki ne kísérletezett volna e műfajjal; amint a róla szóló fejezetben olvasható, még Petőfi is kipróbálta a regényt A hóhér kötele c. vadromantikus alkotásával.
