Drámák és témák
Drámák és témák
1688-ban Trencsénben előadtak Myrai Szent Miklós püspök életéről egy drámát. Ennek a szövege még 1732 előtt a kézdivásárhelyi minorita iskolába került, s nem lehetetlen, hogy előadták. Sajnos, töredékesen maradt ránk, mégis ez őrizte meg számunkra a magyarországi és erdélyi barokk dráma leglényegesebb jegyeit. A dráma ötfelvonásos, s az első felvonás veszett el. A ránk maradt négy felvonásban egy interludium és öt chorus jelenet található. A chorus a dráma líraiságát erősíti, az intermedium viszont gyöngíti a határozatlan patetikus hangvételt. Az egyik chorusban a szereplő diákok tánccal, élőképpel a Lippay család címerét jelenítik meg. Ennek a drámának a szerzője ismeretlen, a cselekménybonyolítás módjából, a dráma külső szerkezetéből, a klasszikusan kialakított belső szerkezetből azonban sejthető, hogy ez a legjobb magyarországi barokk dráma. Latin nyelve azzal magyarázható, hogy ekkor az iskolai oktatás nyelve is ez volt. Az ifjúság a szerep memorizálásával nyelvi ismereteket is szerzett. A barokk dráma csak a 18. század második felére magyarosodott el, ekkorra azonban már egyre inkább előtérbe került a színház szórakoztató funkciója, s az a pátosz, amely még a Miklós drámában felfedezhető, lassan elsikkad.
A tárgyalt két évszázad rendezői nemcsak a bibliából, a szentek életéből vagy az egyházi év nagy ünnepeiből merítették témáikat, hanem még több profán darabot mutattak be, mint vallásosat. A görög-római, a magyar és világtörténeti témák mellett nagyon sok világi ünnephez kötődő, alkalmi tárgy is színre került, így a farsangi, a májusi, a Gergely-napi játékok színesítették a témasort. Pellengérre állították a fösvényt, a nagyravágyót, a garabonciást, a cigányt, a korrupt bírót, ügyvédet. Színre vitték Plautus, Terentius és Moličre komédiáit úgy, hogy a cselekményt „motskaitúl” megtisztították, azaz a szerelmi témát kikapcsolták a cselekményszálból. Szívesen jelenítettek meg vetélkedést, továbbvíve a középkortól örökölt hagyományt. A vallásos témák sorában az egyházi év ünnepei állanak előtérben. A karácsonyi ünnep köré drámaciklus szerveződik, amelynek szálláskereső jelenetét ádventben, pásztorjátékát karácsony éjszakáján, Heródes gyermekgyilkosságát aprószentek napján, a három király hódolatát a gyermek Jézus előtt pedig vízkereszt ünnepe tájékán mutatták be. A szokás elterjedése miatt a piaristák fogalmazták meg már a 17. század végén a betlehemezés tilalmát. A jezsuiták viszont csak a 18. század hatvanas éveiben tiltják meg, hogy diákjaik betlehemmel, bölcsővel vagy csillaggal házról házra járjanak. Különösképpen a jezsuiták ünnepelték jelmezes körmenettel a nagypénteket, feltámadási játékkal a húsvétvasárnapot, az úrnapja viszont a középkortól kezdve színjátékszerű szokások kiváló alkalma volt. Gyakori téma volt egy szentnek az élete, az Ó- vagy Újszövetség valamelyik színpadi előadásra alkalmas története. A piaristák másfél évszázad alatt 679 profán tárgyú dráma mellett csak 232 vallásos tárgyú darabot mutattak be. Nyilván ez az arány nem mindegyik felekezetnél vagy szerzetesrendnél egyezik ezzel. A 18. század második felében még inkább a világi tárgyú darabok javára tolódik el. A két nagy témacsoport közötti arány területenként és időszakonként, felekezetenként és szerzetesrendenként más és más. A protestáns felekezetek közül a legtöbbször az evangélikus iskolák diákjai léptek színre. Nagyon kedvelték az ószövetségi bibliai témákat. A reformátusok a mitológia egyes jeleneteit parodizálták nagyon szívesen. de megjelenítették a mindennapi élet figuráit is. Az unitáriusok játszottak a legkevesebbszer, ők többnyire bibliai témákat választottak, ezeket azonban narrátor segítségével s bizonyos történetek dialogizálásával adták elő. A katolikusok közül a leglátványosabb a jezsuita színpad volt, szinte minden előadott darabból, különösen a 18. század derekáig sugárzik a jezsuita térítő szándék. A piaristák kevesebbet tudtak áldozni a színpadra, témaválasztásuk nekik is szerteágazó volt, az erkölcsnemesítő cél mellett azonban már viszonylag korán megjelent a szórakoztatási igény kielégítésének szándéka is. A csíksomlyói ferencesek legtöbb előadásának tárgya Jézus Krisztus szenvedéstörténete volt. A nagypénteki misztériumjáték a csiksomlyói barátok rendezésében vált teljesen ismert műfajjá és témává. A minoriták játékai a ferences egyszerűség és térítő szándék, valamint a jezsuita vagy piarista reprezentativitás között helyezkednek el. Olyan gazdag színi kultúra, oly sokrétű témaválasztás, oly sok fajta rendezői, drámaírói elképzelés és gyakorlat élt a barokk két évszázadában, mint talán később soha.
)
)
