Szerzők, rendezők, színrevivők
Szerzők, rendezők, színrevivők
A barokk dráma legtöbbször névtelen. Nem ismerjük szerzőjét, rendezőjét, szereplőit is csak akkor, ha az előadásra színlapot adtak ki. Ha a szerző nevét nem is, a rendezőét azonban gyakran ki lehet deríteni. A rendező feladata volt többek között a szöveg időszerűvé tétele. Ezért a kor drámáinak szövegei kézről kézre vándorolva állandóan változtak, módosultak. Mindezek ellenére nagyon sok olyan szöveggel rendelkezünk, amelynek szerzőjét ismerjük. Csak a kiadott kéziratok őrizték meg változatlanul a szerzői szándékot. A mintegy 10–12000 magyarországi előadásból csak nagyon kevés szöveg maradt ránk. Az előadás évében vagy nem sokkal azután kinyomtatott drámák szerzőinek a nevét többnyire ismerjük, a kéziratban ránk maradottakét általában nem. Az említett 17. századi drámákon kívül a nagyvárad környéki betlehemes gyönyörű, bár töredékes magyar szövege méltó az említésre A 18. század evangélikus darabjai közül a bibliai Eszter-dráma érdemel figyelmet. Az unitárius Koncz Gábor Krisztus kínszenvedését dramatizálta. A református szerzők közül különösképpen Nagy György Konok pereskedők című darabja árul el határozott írói törekvéseket. A mindennapi élet alakjait kívánta bemutatni. A minorita Jantso Ferenctől vagy Kertso Cirjáktól maradtak ránk nagyszerű darabok. Népies elemeket örökítettek tovább. A dúsgazdag és a szegény Lázár, vagy a Moličre-i elemeket őrző Kincses Naso bált rendez, vagy a Zsákosi furfangjai és a két vén zsugori című játékok. A pálos darabok közül Kocsonya Mihály házassága olyan témát tárgyal, (a kisnemesség, a vénlányság és a részegség parodiája) amelyen még ma is jóízűt nevethet a közönség. A jezsuiták közül Faludi Ferenc, Illei János, Kereskényi Ádám drámái vagy két név nélküli darab a bibliai Boldizsár-tragédia vagy a kincskeresést kipellengérező Ként-kapáló komédia a fontosak. S végül a piaristák közül Dugonics András, Simai Kristóf és Benyák Bernát darabjai érdemelnek különös figyelmet néhány névtelen darab mellett azért, mert ők jelentik az átmenetet a 17. század végének amatőr színháza és a hivatásos színház között. A 17–18. század színháza továbbviszi a középkor és a reneszánsz dramaturgiai hagyományait, s a 18. század utolsó harmadának vagy évtizedének darabjai pedig előkészítik a felvilágosodás szellemiségében megszületett hivatásos színpadra írt drámairodalmat.
Iskolai színpad a 17. században. A színpadot a nézők körbeülték
