Elmélet, modell, ékesszólás
Elmélet, modell, ékesszólás
Mióta Zrínyit „újra felfedezték”, Ráday, Kazinczy, Vörösmarty, Kölcsey, Toldy, főleg pedig Arany János szemében világossá lett, hogy a magyar költő európai, mégpedig elsősorban olasz mintaképe: Torquato Tasso Megszabadított Jeruzsálem című eposza, az újkori keresztény hősköltemény archetípusa nyomán haladt, anélkül, hogy kompozíciójának, jellemábrázolásának, a magyar „athleta Christi” hősi útjának eredetisége csorbulna. S jóllehet nem rendelkezünk dokumentumokkal afelől, hogy Zrínyi (az európai költészetre nézve iránymutató) olasz költészetelméleti műveket, köztük a Tassoéit, ismerte volna, költészetelméleti műveltsége, annak korszerűsége kétségtelenül kimutatható a műből s annak előszavából. Mintha Tasso javaslatát fogadná el (bármilyen közvetítéssel is), mikor „félközeli” és történelmi (nem fikciós) tárgyat választ; a cselekmény egységét tiszteletben tartva, a „fabulákkal” ékesíti, a varietas követelményének megfelelően; a „természetes rendet” (ordo naturalis) követi; szól „szerelemrül is”, mert „nem egyenetlen az szerelem vitézséggel”, vagyis hősi sajátosság, mint Tassónál. A változatosság elvét pedig, szintén „tassói” módon, abban a formában is megvalósítja, hogy a 16. századi olasz lovageposz, a romanzo bizonyos elemeit felhasználja (Ariosto Orlandójának őrülési jelenete Delimán őrjöngésében, mikor Cumillát elveszíti).
S annak az eszmerendszernek az alapjait is Tasso vetette meg, amelyet Zrínyi kiteljesít: az eposzi ügyek sarkítottsága, a keresztény ügy igazságos és erkölcsileg felsőbbrendű volta, a keresztény tábor kötelező egysége, az Istentől választott keresztény fővezér ideális gondolkodásmódja és példaszerű cselekvése.
Zrínyi lírájában szintén kimutathatóak erős olasz hatások (Kovács Sándor Iván kutatásai), ugyanakkor azonban a magyar műköltészet és népdal hagyománya is jelen van. Amint maga az eposz is úgy európai, hogy újító mivoltában a magyar hagyományhoz (históriás ének, hitvita-irodalom, történetírás), sőt a délszláv naiv és műepikához is kötődik. A Bibliotheca Zrinyiana, a költő könyvtára gazdag anyagával tanúskodik a költő európai és magyar műveltségének kiterjedtségről, mélységéről, tájékozódásának céltudatosságáról.
Zrínyi nyelvezetével és versezetével sokat viaskodott az irodalomtudomány, mígnem mára elfogadottá vált, hogy a költő nyelve koránál archaikusabb és dialektálisabb jellegű, metruma pedig korántsem kizárólag, a felező tizenkettes, hanem a tizenkettesen belül más metszet- és ritmusképletek is élénkítik a versezetet.
Végül, Zrínyinek az európai barokkhoz való kapcsolódásáról stiláris szinten elmondható, hogy nem a végletes, bonyolult, „ékes” és „concettoso” irányzatokkal, hanem az olasz kutatás által „mérsékelt barokk”-nak nevezett stílusiránnyal van tipológiai és eszmei rokonságban tömör, lényegretörő, a legtalálóbb szóképet választó megoldásaival. Szerb Antal szavaival zárjuk: „Egyedül Zrínyi az, aki nem beszél feleslegesen. Az igazi művész a koncepción ismerszik meg, és éppen ebben a tömörségben, az érződő, célra siető akaratban, a stílus férfierényeiben Zrínyi magasan felette áll nemcsak elődeinek és kortársainak, hanem a későbbi epikusoknak is, egészen Arany Jánosig."
A csaknem teljes életművet magában foglaló nyomtatvány címlapja
Zrínyi Miklós, a szigetvári hős
