Baloldali irányzatok
Baloldali irányzatok
A magyar irodalmi baloldal az első világháború és az azt követő forradalmak tüzében jött létre, ez a baloldal azonban sohasem volt igazán egységes, és nagy tévedés volna azt hinni, hogy minden tekintetben a kommunista ideológia és mozgalom irányítása alatt működött.
A második világháború után az irodalmi baloldal kétségtelenül megerősödött: hazatértek az emigránsok, s nagyobb szerepet, több lehetőséget kaptak az idehaza dolgozók. Az előbbi csoportot képviselte Lukács György, Balázs Béla, Gábor Andor, Lányi Sarolta, Illés Béla, Háy Gyula, majd később a szovjet kényszermunkatáborokat is megjárt Lengyel József és Hidas Antal. Az itthon tevékenykedő baloldali írók közé tartozott Nagy Lajos, Déry Tibor, Zelk Zoltán, illetve a „munkásírókat” képviselő Benjámin László és igen sokan az induló fiatalok közül. A kommunista írócsoport kezében több folyóirat is összpontosult, közülük a Fórum és a Csillag hatása volt a legnagyobb.
A baloldali irodalom általában a hagyományos realista alkotómódszert képviselte, ugyanakkor a baloldal táborához tartozott a magyar avantgárd mozgalom is. Ez a mozgalom a társadalmi és művészeti forradalom jegyében kívánta megújítani nemcsak az intézményes rendet, hanem az emberi tudatot is. Vezetője: Kassák Lajos több folyóiratot is szerkesztett 1945 után, így az Új Idők c. korábban konzervatív hetilapot, az Alkotás c. művészeti szemlét és a Kortárs c. folyóiratot, amely a szociáldemokrácia fóruma volt. Ez utóbbi munkatársai voltak Fejtő Ferenc, Ignotus Pál és Németh Andor. Kassák szemben állott a kommunista párt művelődéspolitikájával, s bátran küzdött a kulturális diktatúra kibontakozása ellen.
Révai József, a Magyar Dolgozók Pártjának ún. „négyesfogatá”-ban a kultúra legfőbb irányítója volt. Az Írószövetség 1951-es kongresszusán előadói beszédét tartja
