Újjászülető irányzatok
Újjászülető irányzatok
A hatvanas évek közepétől nagy alkotó korszak kezdődött a magyar irodalomban, ezt szolgáltatták az irodalmi élet intézményei is: a Kortárs és Új Írás c. folyóiratok, az Élet és Irodalom c. hetilap, valamint a fontosabb vidéki műhelyek: a pécsi Jelenkor, a szegedi Tiszatáj, a debreceni Alföld, később a kecskeméti Forrás, a szombathelyi Életünk, a győri Műhely. Tovább dolgozott a Vigília is. Az idősebb írónemzedék hozzálátott az életmű betakarításához, s széles körben váltak közismertekké az 1945 után fellépő írástudók: a költészetben Nagy László, Juhász Ferenc, Kormos István, Csanádi Imre, Lator László, Fodor András, Csoóri Sándor, Orbán Ottó, Tandori Dezső és Ágh István, az elbeszélő irodalomban Sarkadi Imre, Cseres Tibor, Sánta Ferenc, Galgóczi Erzsébet, Fejes Endre, Moldova György, Konrád György, Lázár Ervin, a drámairodalomban Örkény István, Hubay Miklós, Hernádi Gyula, Csurka István és Spiró György.
Az irodalompolitika nem engedte szabadon érvényesülni az irodalmi mozgalmakat, s arra különösen vigyázott, hogy az írói csoportosulások ne tudjanak intézményesülni, ne indíthassanak folyóiratokat. Az egymástól jól elkülöníthető irodalmi áramlatok mégis megjelentek, és mindez az irodalmi életen belül magával hozta a csoportos szerveződéseket is egy-egy, általában vidéken megjelenő folyóirat körül. Mindenekelőtt a hagyományos irodalmi irányzatokat és mozgalmakat lehetett jól elkülöníteni egymástól: a nyugatosokat, az újholdasokat, a népi írókat, a kommunista ideológiától általában eltávolodó baloldaliakat és az avantgárd híveit. Mellettük tűntek fel azok a fiatalabb polgári humanista írók, akik a Nyugat örökségének megújítására vállalkoztak, azok, akik a népi hagyományokat ötvözték a modernséggel, s a hetvenes években már megjelentek a „neoavantgárd” szemiotikai kísérletezői és a posztmodern elbeszélők (Esterházy Péter, Nádas Péter, Márton László) is.
Mindezzel irodalmunk huszadik századi irányzatai és mozgalmai új életre keltek, illetve kiegészültek a nyugati irodalmak modern áramlataival. A magyar irodalom korábbi értékrendje és mentális szerkezete a nyolcvanas évekre helyreállt.
Révai József: Irodalmunk egyes kérdéseiről
– A „Vita irodalmunk helyzetéről” zárszava –
1952
Le kell küzdeni az írókban még ma is meglévő húzódozást és viszolygást az állami tematikai tervvel szemben. Mit jelent az, hogy „állami tematika”? Mivel foglalkozik ez a mi államunk? A népélet döntő kérdéseivel. Mivel kell hogy foglalkozzék az irodalom? Ugyanezzel: a népélet döntő kérdéseivel. Véleményem szerint az állam még mindig túl keveset segít az íróknak abban, hogy módjuk legyen foglalkozni a népélet döntő kérdéseivel. Ha az írók azt követelnék a kormányzattól, az államtól, a párttól: „segítsetek többet és jobban abban, hogy felismerjem, mik a népélet döntő kérdései” – ez érthető volna. De íróink többsége nem ezt csinálja, hanem a fordítottját [...]
Ha egy író meg akarja ismerni a marxizmus-leninizmust – s ha nem ismeri meg, akkor előbb-utóbb csődbe jut –, akkor ne csak azt tanulja, amit Marx, Engels, Lenin és Sztálin a filozófiáról vagy a kritikai realizmusról vagy Aiszkhüloszról írtak, hanem tanulja meg, hogy mit mondtak például a parasztkérdésről, tanulja meg azt, hogy a párt – támaszkodva Marx, Engels, Lenin és Sztálin elméleti és gyakorlati munkájára – milyen határozatokat hozott a parasztkérdésről. Igen hasznos lenne ez írói munkásságuk számára.
– A „Vita irodalmunk helyzetéről” zárszava –
1952
Le kell küzdeni az írókban még ma is meglévő húzódozást és viszolygást az állami tematikai tervvel szemben. Mit jelent az, hogy „állami tematika”? Mivel foglalkozik ez a mi államunk? A népélet döntő kérdéseivel. Mivel kell hogy foglalkozzék az irodalom? Ugyanezzel: a népélet döntő kérdéseivel. Véleményem szerint az állam még mindig túl keveset segít az íróknak abban, hogy módjuk legyen foglalkozni a népélet döntő kérdéseivel. Ha az írók azt követelnék a kormányzattól, az államtól, a párttól: „segítsetek többet és jobban abban, hogy felismerjem, mik a népélet döntő kérdései” – ez érthető volna. De íróink többsége nem ezt csinálja, hanem a fordítottját [...]
Ha egy író meg akarja ismerni a marxizmus-leninizmust – s ha nem ismeri meg, akkor előbb-utóbb csődbe jut –, akkor ne csak azt tanulja, amit Marx, Engels, Lenin és Sztálin a filozófiáról vagy a kritikai realizmusról vagy Aiszkhüloszról írtak, hanem tanulja meg, hogy mit mondtak például a parasztkérdésről, tanulja meg azt, hogy a párt – támaszkodva Marx, Engels, Lenin és Sztálin elméleti és gyakorlati munkájára – milyen határozatokat hozott a parasztkérdésről. Igen hasznos lenne ez írói munkásságuk számára.
Déry Tibor (balról) és Örkény István
