A kultúraközvetítés megváltozása
A kultúraközvetítés megváltozása
A 15. századból a magyarországi könyvnyomtatás megindulása (1473) óta mindössze fél tucat nyomtatvány maradt ránk. A fennmaradt magyarországi (tehát a történelmi Magyarország területén nyomtatott vagy magyarul külföldön megjelent) nyomtatványok száma a következő században ugrásszerűen megnőtt, csaknem kilencszáz könyvet ismerünk. A kéziratosság és a szóbeliség ugyan még sokáig fontos kultúrközvetítő szerepet töltött be (elég, ha csak az előadott históriás énekekre, vagy a prédikáció műfajára gondolunk), a megjelent művek átlagos példányszáma sem volt több néhány száznál, az irodalom számára mégis óriási lehetőséget jelentett a könyvnyomtatás. A 16. században harminc helyen működött nyomda, egzisztenciális helyzetük többnyire bizonytalan volt. Az író-könyvkiadó Bornemisza lakóhelye még pártfogóitól függött; s hosszabb ideig, megszakítás nélkül csak néhány nagyobb városban (Kolozsvár, Debrecen) üzemelt műhely.
A magyarországi újságírás csak a 18. században indult meg, ennek előzménye volt a jelentős történelmi eseményekhez kötődő politikai publicisztika a 17. században, s a Tinódi-féle tudósító ének műfaja a 16.-ban.
Ugyan a reneszánsz korában irodalmi életről még nem beszélhetünk, az irodalom mind szélesebb rétegekhez jutott el. Mohácsot követően kialakult a mecénási rendszer, feltűnt a módosabb nemesség néhány tagja, akik hajlandók voltak könyveket vásárolni és kiadatni (pl. a Báthory-, Batthyány-, Nádasdy-család tagjai). János Zsigmond maga rendezett hitvitákat, s Balassi, majd Rimay János körül egy-egy versszerzőkből és literátorokból álló csoport körvonalazódott.
A kulturális értékek továbbadásában igen fontos szerepet játszottak a 16. század közepétől a városi humanista iskolákból kifejlődött evangélikus iskolák (Bártfa, Besztercebánya, Brassó) és a megújult katolikus oktatási intézmények (Nagyszombat, Pozsony). A jezsuita rend betelepítésére is történtek kísérletek (Oláh Miklós: Nagyszombat, 1561, Báthori István: erdélyi városok, 1579). Az oktatás szerkezete is megváltozott: a görög- latin auktorok járulékos olvasmányból tananyaggá váltak, s – a latin megtartása mellett – egyre jobban tért hódított az anyanyelv oktatása.
