A hír: üzlet
A hír: üzlet
A viktoriánus Anglia miniszterelnöke, Gladstone szerint „hirdetés nélkül más, mint a pénzverde, nem tud pénzt csinálni”. A sajtóvállalkozások sikerének feltétele már a múlt század végén is a megfelelő számú hirdetés volt, az eladott példányok, az olvasói támogatás ugyanis nem fedezte a kiadás költségeit. Üzleti érdekké vált tehát a gyorsaság és a közönség érdeklődésének felkeltése. A tiszaeszlári per (1883), melynek során azt kellett eldönteni, Solymosi Eszter helybéli cselédlány (az anya feljelentése szerint) zsidó rituális gyilkosság áldozata lett-e vagy sem, a magyar sajtó teljesítőképességének fokmérőjévé lett: a Budapesten működő országos lapok leküldték rajzolóikat, gyorsíróirodát állítottak fel, külön távíróvonalat béreltek, hogy napi 15-20 ezer szót közvetíthessenek a fővárosi szerkesztőségekbe. A délelőtti tárgyalás hírei már bekerültek a délutáni lapokba, a közönség gyorsan, nagy tömegben jutott pontos információkhoz. Nagy eredménynek számított ez egy olyan országban, ahol ötven évvel korábban még csak hetente kétszer jelentek meg a „napilapok”.
A magyar sajtó ekkor, a századvégen és századelőn, elsősorban nagy napilapjai révén – a Pesti Naplóval (1850-1939), a Rákosi Jenő szerkesztette Reformmal (1870-75), később az ugyancsak általa irányított Budapesti Hírlappal (1881-1939), a Légrády testvérek vállalkozásával, a Pesti Hírlappal (1875-1944) és a Vészi József-féle Budapesti Naplóval (1896-1918) – lépést tudott tartani az európai sajtó fejlődésével.
Pólya Tibor plakátja az 1920-as években az Est-konszern három hírlapját reklámozza
Ekkor az újságos standokon már az első, filléres bulvárlapok (tömeglapok) is megjelentek, melyek csakhamar a városi „kisemberek” kedvenc lapjaivá váltak: közülük is kiemelkedett a század első harmadában a naponta kétszázezer példányban fogyó Az Est (1910-1939), Mikes Lajos nagy sikerű vállalkozása. Természetesen nem mindenki örült egyformán a sajtó modernizálódásának. A század első éveiben a német nyelvű Pester Lloyd (1854–1944) főszerkesztője, Singer Zsigmond amiatt kesergett, hogy „előrenyomul a híradás, a tiszta tények minél gyorsabb és minél pontosabb közvetítése... a szellemi hatalmi eszköz rovására... erősbödik az ipari termék”.
A Centrál Kávéház az 1910-es években Budapesten. A kávéháznak különösen fontos szerep jutott az irodalmi életben éppúgy, mint a sajtótörténetben. Az íróknak, a szerkesztőknek ez volt ugyanis nemegyszer a munkahelye, életüknek legfontosabb színtere
Ady Endre (a kép előterében) a Debreceni Reggeli Újság szerkesztőségében a 20. század első éveiben
