Forradalom és kiegyezés között
Forradalom és kiegyezés között
1848. március 15-én megszületett a szabad magyar sajtó. Érvényessége azonban nem sokáig tartott, mivel a vesztett szabadságharc után az engedély nélküli kiadványok ellenhatásaként szigorú sajtóellenőrzést és utólagos cenzúrát vezetett be a fiatal császár, I. Ferenc József. Kereskedelmi tevékenységet is csak engedély alapján lehetett folytatni. A Birodalom külpolitikai helyzetének romlása miatt azonban a császárnak belpolitikai szövetségesek után kellett néznie, akiket legjobban a kultúra nagyobb szabadságának biztosításával tudott megnyerni. Így a nyomdaipar és a könyvkereskedelem lassan felszámolhatta veszteségeit s új nevek is erősítették pozícióit: Hornyánszky Viktor (1828–1882), Lampel Róbert (1821–1874), Pfeifer Ferdinánd (1833–1879), Ráth Mór (1829–1903), a Légrády testvérek, Révai Sámuel (1833–1908) és mások.
Fontos tényező, hogy már ekkor elkezdődött az olvasóközönség differenciálódása, jelentkeztek a kevésbé tehetős rétegek is, akik nem kizárólag a népies ponyvát vagy a hitbuzgalmi irodalmat olvasták. Ők az olcsó, a fentiektől eltérő tartalmú műveket igényelték. Ez a kereslet a későbbiekben indukálta a nyomdaipar megújulását, a megnövekedett termelés következtében pedig a könyv tömegcikké s a kultúrával együtt áruvá is vált. A változást nem lehet egyértelműen elítélni, ugyanis a gazdaság kényszere a politika bürokratikus és brutális jelenlétét váltotta fel, s ezentúl a társadalom szereplőinek ezen új követelményrendszer szabályai szerint kellett berendezni az életüket.
