Magyarország helyzete a korszak elején
Magyarország helyzete a korszak elején
Az 1820-as évekre oly mértékben megnőtt az olvasóközönség, hogy rájuk már előfizetéses kiadványok megjelenését is lehetett alapozni, s mind a folyóiratok, mind a könyvek száma növekvő tendenciát mutatott. Kiadói feladatokat a nyomdászok, a kereskedők és maguk a szerzők vállaltak. A Budán működő Egyetemi Nyomda jelentette meg például Batsányi János, Verseghy Ferenc, Kazinczy Ferenc, Kisfaludy Sándor, Révai Miklós munkáit, az Aurórát, a Kritikai Lapokat, a Tudománytárt és a Pesti Divatlapot. Az 1848. március 15-én nagy szerepet játszó Landerer-Heckenast nyomda adta ki a reformkor jelentős lapjai közül a Pesti Hírlapot, a Budapesti Szemlét és az Életképeket.
Kereskedő volt a Kassáról Pestre áttelepült Wigand Ottó (1795–1870), aki Közhasznú Esmeretek Tára címmel 12 kötetes magyar lexikont bocsátott közre s váltotta ki ezzel az ismert Conversations Lexikon pert. Erre a német szótárra alapozva született ugyanis meg az előbb említett első magyar nyelvű általános lexikon, Döbrentei Gábor szerkesztésében. Az új kiadványtípus nem aratott osztatlan sikert, már az első köteteket éles bírálat érte: ezek egyrészt a nyelvre, másrészt a tartalomra irányultak. A vitának volt egy, az írott szövegen túli vonulata is, mely az ál- és a születési tekintélyek jogosultságát kérdőjelezte meg.
1841-ben alapította meg Emich Gusztáv (1814–1869) nemzeti könyvkereskedését, ő volt Petőfi Sándor verseinek kiadója.
A nyomdászok és könyvkereskedők mellett a kor új intézményei is jelentettek meg kiadványokat, így például a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludy Társaság vagy a Királyi Magyar Természettudományi Társulat.
A cenzúra a pesti forradalomig érvényben maradt, szigora annyit enyhült csupán, hogy 1840-től a Budán működő Helytartótanács könyvvizsgáló hivatala gyakorolta.
Viszont a nyomdászok és kereskedők túlnyomórészt németek vagy német származásúak voltak, akik közül sokan elfogadták második hazájukat s lélekben is magyarrá váltak; kezdeményező szerepük a magyar művelődésben és könyvkiadásban tagadhatatlan, nélkülük nehezebb és hosszabb ideig tartó folyamat lett volna a nemzeti kultúra önmagára találása.
