Szabó Dezső (1879-1945)
Szabó Dezső (1879-1945)
Szabó Dezső az Eötvös Kollégium magyar-francia szakos diákjaként egyidőben volt egyetemista Szekfű Gyulával, Horváth Jánossal, Kodály Zoltánnal, az első modern önéletrajzi trilógia szerzőjével, a megidézett korszak nyelvét rekonstruálni kívánó íróval, Laczkó Gézával (1884-1953), a Német maszlag , török áfium alkotójával. Generációjából ő csatlakozott legkésőbb a Nyugat táborához, 1912-ben, és ő volt, aki legelébb el is távolodott a folyóirattól: 1915-ben Keresztelőre címmel köszöntőt írt a Nyugat ellenében alakuló Kassák-folyóiratba, A Tettbe, 1919 őszén pedig, a politikától éppen visszarettenő Babitscsal, Kosztolányival, Juhász Gyulával, Móricz Zsigmonddal, Tóth Árpáddal és másokkal ellentétben, vezető szerepet vállalt az erősen politizáló, jobboldali Magyar Írószövetség szervezésében.
Hírnevét azonban nem ez, nem is pamfletjei, korábbi vagy későbbi művei (Segítség!, 1926, Feltámadás Makucskán, 1931, Ludas Mátyás füzetek), hanem az 1919 áprilisában megjelent, a két világháború között sok kiadást megért regénye, Az elsodort falu növelte.
A kortársak jó részének ebben a műben a megidézett események voltak érdekesek. A történet, mely az első világháború előtt, a boldog békeidőkben, a Ferenc József-i világban indult, az 1918 végi, katasztrófát idéző napokban zárult, az ún. naiv olvasóknak az eseményekre való ráismerés lehetőségét kínálta. A regényben ugyanis beazonosíthatók voltak a történelmi figurák, a helyszínek, az események, az oroszországi front, a székely hadosztály helytállása, a román csapatok betörése Erdélybe, a mészárlás, a fejveszett menekülés, de felismerhetők voltak a Nyugat folyóirat első generációjának tagjai is, például „a nagy kultúrájú fiatalember”, aki „vézna testét félve vonta az élet közvetlen zuhataga elől”, azaz Babits Mihály, vagy a „lehetetlenül tarka ruhában és egzotikus kalapban” feltűnő Lipták (alias: Kaffka) Margit.
A gyakorlottabb olvasók, akik – Riceur olvasási szintjeit idézve – a szó szerinti jelentéstől eljutottak a metaforikus szintig, netán el tudták végezni a szövegvilág analízisét, az ontológiai értelmezést is, a regény szövegében több, akkor az érdeklődés középpontjába kerülő eszmetörténeti kérdéssel is szembetalálkoztak. Olvashattak egyfajta (írói) értelmezést a nemzet és a faj problémájáról; ez Spinozától Hegelen, Gobineau-n át Gumplewiczig, Huston Chamberlainig központi kérdés volt a pángermán aspirációkkal rendelkező Németország, a pánszláv törekvéseket támogató Oroszország, és a századelő Franciaországa szempontjából is. Az Adyra emlékeztető író-költő, Farkas Miklós élethelyzeteiben és Farczády tiszteletes sorsában, vívódásaiban a kortársak a haza, a hazafiság, a nemzeti identitás gondolatrendszerére találhattak egyfajta értelmezést, magasabb szinten megélhették az idealizáló önazonosság és a hibás eredményre vezető, elhárító, hamisító nemzeti öndefiniálás lehetőségét is.
És volt másik aktualizálható mozzanata is a regénynek. Az alkotás harmadik főszereplője, Böjte Miklós, aki adottságai és a szülői szándék szerint miniszter, netán miniszterelnök is lehetett volna, a történet végén visszament szülőfalujába, Erdélybe, parasztlány-feleséget választott magának, alámerült a közösségbe, azért, hogy a falu szellemi-etikai példájává, vezetőjévé váljék. Ebből az életpályából, Böjte Miklós belső monológjaiból, a szövegmondó kommentárjaiból kikerekedett az értelmiség és a nép viszonyában egyfajta lehetségesnek képzelt megoldás, ami a korszakban válaszlehetőségnek tűnt a falvak népét segíteni kívánó egyházi szervezetek, politikai pártok számára is.
Ugyanígy „benne volt” Az elsodort faluban a falu-város ellentét is. Ez a szembenállás, amelyik a görög-római korszakban Athén, Róma és a provinciák kulturális különbözésében, a felvilágosodás idején társadalomszervezési eltérésekben, a 19-20. századi Franciaországban és Németországban már a „nemzeti érték” és az „idegen érték” szembenállásában jelent meg, ebben a regényben az évszázadok óta itt élő magyarok és a 19-20. században nagy tömegben a galíciai pogromok elől ideérkezett, a társadalmi hiátusokat kitöltő, (kereskedői, iparszervezői, értelmiségi pályákon elhelyezkedő) zsidóság életértelmezési eltéréseiben ideologikus „magyarázatot” is kapott. A regényben, Farkas Miklós és Schönberg-Sarkadi személyes aspirációiban konstituálódott egy magyar-zsidó ellentét, egymással szembeállítva jelent meg a falu és a város, a földműves és az ipari munka, minderre pedig rávetült az orosz és a magyar forradalmakban résztvevő zsidó vallású vezetők szerepvállalása, melyet akkor – Európában és Magyarországon – torzítással és hamisítással az egész zsidóságra próbáltak meg vonatkoztatni. A regény ezen olvasat-lehetőségek okán a szülőföldjüktől kényszerűen elszakadóknak, a nemzet és a társadalom számára megoldási módozatokat kereső, ugyanakkor egymással ellentétes ideológiájú szervezeteknek is hivatkozási alapot jelentett.
Mindez elfödni látszott a tényt, miszerint Az elsodort falu a magyar regény történetében is fontos alkotás. Az (elképzelt) új típusú hőssel, apokaliptikus, eposzi méretű tömegjelenetekkel, a történés jogainak visszaállításával, esztétikai felfogásával (mely szerint a mű maga egyenértékű a természettel), különös, szokatlan, erőteljes szavaival, szószerkezetivel, mondatalkotásával a magyar expresszionista próza legnagyobb arányú alkotása volt. Abba a sorba tartozik tehát, melyet a világirodalomban – többek között – Döblin regénye, a Berlin, Alexanderplatz jelöl, a magyar próza történetében pedig A régi ház, az Emberek a kövek közt szerzője, Tormay Cecile (1876-1937) és – a máshol, más összefüggésben taglalt – Nyírő József reprezentál.
Radnóti Miklós
Kaffka Margit művészi fejlődése
Részlet
Mesealkotó fantáziája kevés, a mese szövésében semmi része sincs az írói képzeletnek, nem érdekfeszítő. Hogy az előttünk fekvő mű mégis teljesen leköti a figyelmet, azt a nyelvi fantázia nagysága, és a mindig jelenlevő és lenyűgöző élmény szuggesztív ereje magyarázza. Ez az erő adja dokumentum-jellegét is; a megbízható emlék hitelét érezzük nála. Ez a dokumentáció okozza azt a jelenséget, melyet Tersánszky figyel meg Kaffka Margit alakjainál. Úgy tetszik – mondja –, mintha örömeik, keserűségeik nem is örömök és keserűségek lennének, hanem csak emlékei az örömöknek s a keserűségeknek.
Kaffka Margit művészi fejlődése
Részlet
Mesealkotó fantáziája kevés, a mese szövésében semmi része sincs az írói képzeletnek, nem érdekfeszítő. Hogy az előttünk fekvő mű mégis teljesen leköti a figyelmet, azt a nyelvi fantázia nagysága, és a mindig jelenlevő és lenyűgöző élmény szuggesztív ereje magyarázza. Ez az erő adja dokumentum-jellegét is; a megbízható emlék hitelét érezzük nála. Ez a dokumentáció okozza azt a jelenséget, melyet Tersánszky figyel meg Kaffka Margit alakjainál. Úgy tetszik – mondja –, mintha örömeik, keserűségeik nem is örömök és keserűségek lennének, hanem csak emlékei az örömöknek s a keserűségeknek.
Kaffka Margit 1916-tól orvos-biológus férjével Temesváron élt
Szabó Dezső tanítványai terjesztették a Ludas Mátyás füzeteket
