A kert és a háború
A kert és a háború
A II. világháború az állatkertet sem kímélte. Egyetlen épület sem maradt épen, egyes épületek a föld színével váltak egyenlővé, az állat- és növényállomány pusztulásáról nem is beszélve. 1944. december 13-án a kert területe hadszíntérré vált, tüzérségi állások, géppuskafészkek létesültek. Az ehető állatokat a környék éhező lakói – akkor nagyon is érthető módon, osztozva az állatkert – „nagyragadozóival” – megették. A még életben levő állatok nagy részével a takarmány nélküli, könyörtelen hideg tél végzett. Bár az áldozatkész, állatszerető ápolók mindent megtettek az állatok életben tartásáért, sajnos az éhező, veszélyes nagyragadozókat ki kellett irtani. Az éhínséges időkben a kert területén, illetve a kerthez tartozó földeken veteményeseket létesítettek. Ezek nemcsak az állatok számára, de a kert dolgozóinak is némi élelmet biztosítottak.
A főkapu
Az állatkert 125 éves évfordulójára – 1991-re – ismét eredeti szépségében fogadta a látogatókat a restaurált főkapu.
Az 1908–1912-ig tartó állatkerti nagy újjáépítés egyik irányítója és felügyelője dr. Neuschloss Kornél műépítész professzor nemzeti ügynek tekintette az új állatkert kialakítását.
Ezért önzetlenül minden honorárium nélkül tervezte – többek között – ezt az impozáns bejáratot, amelyet ma már a budapesti Állat- és Növénykert emblémájaként ismernek szakmai körökben szerte a világon.
Az összességében monumentálisnak ható épületegyüttest, az elefántok őrizte főkapu erőteljes oszlopait szinte észrevétlenné teszi a kaputorony finoman magasba szökkenő vonala. Elegáns hatású az oldalkapuk ívelten hajló sora, felette terasszal és szépen faragott pergolával.
Művészien érdekes rész az ívelt kapusorokat az oldalszárnyakkal összekötő két kő kupolaház – ez a pénztárfülkéknek ad helyet –, amelynek oszlopszerűen kiképzett sarkán egy-egy kőmajom ül.
A kupolaházakhoz kapcsolódnak az oldalszárnyak.
A kaputorony tetejét körbeülő medvék és a boltívről letekintő állatfejek, ugyanúgy, mint a szép kovácsoltvas rácsok, lámpák, a főkapu eredeti szépségét igyekeznek visszavarázsolni. A sok viszontagságon átment épületen szinte a csodával határos módon maradt meg a kapu feletti csempemozaik, s csak néhány helyen szorult pótlásra. Ragyogó színeivel és finom rajzolatú állat- és növényábráival még ma is elismerést és tetszést arat.
A tetőket, tornyokat borító, gres zománcos csempéket, eozinos cserepeket és díszeket eredetileg a pécsi Zsolnay Kerámiagyárban készítették, legtöbbjüket egyedi darabként. Annak idején ezeket a gyár tulajdonosai a Zsolnay-gyár hozzájárulásaként adták az állatkert építéséhez.
Sajnos ezekből a régi kerámiákból, pirogránitból csak kevés eredetit sikerült megmenteni ugyanúgy, ahogyan a portás- és pénztárfülkéket díszítő réz- és bronzveretekből, borításokból.
Az állatkert 125 éves évfordulójára – 1991-re – ismét eredeti szépségében fogadta a látogatókat a restaurált főkapu.
Az 1908–1912-ig tartó állatkerti nagy újjáépítés egyik irányítója és felügyelője dr. Neuschloss Kornél műépítész professzor nemzeti ügynek tekintette az új állatkert kialakítását.
Ezért önzetlenül minden honorárium nélkül tervezte – többek között – ezt az impozáns bejáratot, amelyet ma már a budapesti Állat- és Növénykert emblémájaként ismernek szakmai körökben szerte a világon.
Az összességében monumentálisnak ható épületegyüttest, az elefántok őrizte főkapu erőteljes oszlopait szinte észrevétlenné teszi a kaputorony finoman magasba szökkenő vonala. Elegáns hatású az oldalkapuk ívelten hajló sora, felette terasszal és szépen faragott pergolával.
Művészien érdekes rész az ívelt kapusorokat az oldalszárnyakkal összekötő két kő kupolaház – ez a pénztárfülkéknek ad helyet –, amelynek oszlopszerűen kiképzett sarkán egy-egy kőmajom ül.
A kupolaházakhoz kapcsolódnak az oldalszárnyak.
A kaputorony tetejét körbeülő medvék és a boltívről letekintő állatfejek, ugyanúgy, mint a szép kovácsoltvas rácsok, lámpák, a főkapu eredeti szépségét igyekeznek visszavarázsolni. A sok viszontagságon átment épületen szinte a csodával határos módon maradt meg a kapu feletti csempemozaik, s csak néhány helyen szorult pótlásra. Ragyogó színeivel és finom rajzolatú állat- és növényábráival még ma is elismerést és tetszést arat.
A tetőket, tornyokat borító, gres zománcos csempéket, eozinos cserepeket és díszeket eredetileg a pécsi Zsolnay Kerámiagyárban készítették, legtöbbjüket egyedi darabként. Annak idején ezeket a gyár tulajdonosai a Zsolnay-gyár hozzájárulásaként adták az állatkert építéséhez.
Sajnos ezekből a régi kerámiákból, pirogránitból csak kevés eredetit sikerült megmenteni ugyanúgy, ahogyan a portás- és pénztárfülkéket díszítő réz- és bronzveretekből, borításokból.
Ahogy elhallgattak az ágyúk, szinte minden mozogni tudó kerti dolgozó megjelent, élükön Nadler Herberttel. Megkezdődött a romok eltakarítása, a javítható tetők, ajtók, ablakok, épületek toldozgatása, az utak takarítása s a külső kerítés rendbehozatala. Ezzel a nagy munkával sikerült olyan állapotot teremteni, hogy 1945. május 1-jére a közönség számára harmadszor is megnyílhatott az állatkert, bár csak 14 állat volt birtokában. A kertben lévő összes – kb. 8000 m3 – romot, törmeléket a Nagy-tó melletti területre hordták össze. Ennek helyén ma a japánkert látható. 1946–47-ben az intézmény dolgozói igen nehéz körülmények között, szinte ingyen dolgoztak. Munkájukat nehezítette a takarmányhiány, a fűtési gond.
Az állatállomány 1948-ra érte el a 250-et. Ezek az állatok nagyrészt hazaiak voltak. Ügyes ötlettel az ez idő tájt a fővárosban szereplő cirkuszosoknak megengedték, hogy állataikat a Zoo üres házaikban helyezzék el. Ezért láthatta időnként a közönség idegen tájak és messze földrészek állatait is. 1948-ban vonult nyugalomba Nadler Herbert, utána rövid ideig Láng István vezette a kertet, majd Károlyi Józsefet nevezték ki igazgatónak. Jelentős volt az 1950-es év az állatkert számára, mert akkor kapta az első komolyabb összeget állatvásárlásra, aminek következményeképpen még az évben, majd 1951-ben újabb és újabb állatszállítmány érkezett. Lassan megteltek a folyamatosan rendbe hozott kifutók és ketrecek. A következő időkben már egyre gyorsabb ütemben hoztak helyre egy-egy röpdét, kifutót, állatházat, ápolói lakást stb. A vásárolt és cserélt állatokat igyekeztek szaporítani és a szaporulatot azután csereállatként felajánlani, hogy növeljék az állomány fajgazdagságát.
1953-ban nyílt meg a pálmaház egyik oldalszárnyában a terrárium, 1955-ben már a közönség számára is látható lett a pálmaház alatti tengeri és édesvízi akvárium. Ugyanez évben készült el a teljesen újjáépített madártelelő. 1956-ban Anghi Csabát nevezték ki tudományos igazgatónak. Ez az esztendő az állatkert szempontjából azért volt jelentős, mert az intézmény tudományos státust kapott. Ennek megfelelően a továbbiakban az ismeretterjesztés mellett a tudományos munka is egyre nagyobb teret, támogatást kapott. A madártelelő használatba vétele és benépesítése után 1958-ra fejeződött be a körülötte levő 50 m2-nyi sziklakert kialakítása, mely ma is az egyik legszebb része a kertnek kora tavasztól őszig .1960-tól az igazgatói státust főigazgatóivá emelte a főhatóság, ezt a munkakört változatlanul Anghi Csaba látta el, 1967-ben történő nyugalomba vonulásáig. 1962-ben kezdték el építeni a japánkertet, amely 1965-ben került átadásra. Rendbe hozták a kis- és nagysziklát, kőszegélyeket, utakat építettek. Új bölényházat építettek, ahol helyet kapott az igazgatósági iroda is.
Felépült a zsiráfház, mellette laboratóriummal és irodákkal. Igyekeztek cserelehetőségeket keresni és kiépíteni, amely akkor inkább csak a szocialista országokra korlátozódott.
1966, az állatkert alapításának 100. éves évfordulója lehetőséget adott arra, hogy különböző szervektől támogatást kérjen és kapjon a Zoo, amely a centenárium méltó megünneplése jegyében a kert további épülését szolgálta. 1968 végére felépült az új, félkör alakú teveház. 1970-ben került átadásra a háromszintes, nagyméretű üzemépület, amelynek alagsora raktáraknak, kazánháznak, földszintje pedig tmk-műhelynek biztosított megfelelő helyet. Az emeleti részben pedig a már hosszú évek óta várt szociális létesítmények kerültek kialakításra, így férfi és női fürdők, öltözők.
1971-re felépítették a Nagyszikla oldalában a kétszintes viváriumot. Ugyanekkor került sor új tigriskifutók megépítésére. A korábban csak üzemi célokat szolgáló madártelelőt látogatásra alkalmas épületté alakították át. Az elsőrendű műemléknek számító madárházat felújítás és korszerűsítés után 1985. április 4-én eredetihez hasonló állapotban üzembe helyezték. 1987-ben fejezték be a régi szarvasház helyére tervezett emberszabású majmok házát. A szarvasház eredeti műemlék jelleggel a jelenlegi struccház helyén került felállításra.
A pálmaházat 1976-ban kényszerűségből be kellett zárni, mivel a háború után gyors munkával rendbe hozott épület veszélyes állapotba került. Felszínes tatarozása után néhány évig üzemelt, majd ismét be kellett csukni kapuit. Teljes rekonstrukciója ma is tart.
A madárház egyik különös küllemű lakója a tukán
Amerika címerállata – fehérfejű rétisas
A madárház
A Fővárosi Állat- és Növénykert egyik legjellegzetesebb épülete tíz esztendeje nyílt meg újra a nagyközönség előtt. A 120 éve alapított állatkertet 1910–14 között újjáépítették. Az 1910-es építkezések során több stílust ötvöztek. Ezek egyike volt Kós Károly és munkatársainak építészeti stílusa. Az erdélyi származású építész és polihisztor olyan épületeket tervezett a főváros szívébe, amelyek régi szép erdélyi épületekre emlékezették a látogatókat. Művei közül fennmaradt még az állatkertben a fácánsor, a szarvasház és főként a most újjáépített madárház.
Ez a különleges épület külső megjelenésével a magyarvalkói református templomra emlékezteti az Erdélyben ismerős látogatót. Főként hegyes tornya és a körülötte lévő négy fióktorony jellegzetes. Az épületet számos mozaik, állatokat ábrázoló faragás, kő dombormű díszíti. Még a röpdéket elválasztó oszlopokon is madárábrázolások vannak.
A műemlék épületet 1982–85 között építették újjá. Az újjáépítés során átmentették az utókornak az értékes toronyszerkezetet, megtisztították az épületet az évtizedek során hozzáépült ragadványoktól. Visszakerült középre, eredeti helyére a főbejárat. Külső megjelenésében annyi változást eszközöltek, hogy a sötét, rosszul látható külső röpdék megszűntek, helyüket belső kiszolgálóterek foglalták el.
A belső kialakítás során a tervezők megkísérelték összeegyeztetni a műemlékvédelem és a korszerű madártartás szempontjait. Ezt leginkább a főbejárattól jobbra elhelyezkedő, az északi szárnyon lévő trópusi csarnok kialakítása mutatja. Ebben a térben kis méretű dzsungel alakult ki, vizekkel, növényekkel és eleven, nyüzsgő madárvilággal. A csarnok szerkezetét természetes anyag, ragasztott fatartók alkotják. A térben elhelyezkedő növényzet alatt kanyargó sétaút viszi a látogatót keresztül ezen a színpompás világon, korlátok, rácsok, üvegfalak nélkül. A sétányról négy világrész madaraiban gyönyörködhetünk; a hatalmas hangár 900 légköbméteres belvilágában szinte szabadon érzik magukat.
A madárház központi része és déli szárnya megőrizte Kós Károly elképzeléseit, a korabeli vitrinrendszer fenntartásával. Ezekben a 8 és 16 köbméteres, humusz feltöltésű, részben növényesített röpdékben azok a madarak kaptak helyet, amelyek faji sajátosságaik miatt (speciális takarmányozás, összeférhetetlenség, növénykárosítás) a nagy csarnokban nem tarthatók.
A belső térből kilépve látja meg a látogató a középső röpdét, amelyben fenyődekoráció között mutatják be hazánkban valamikor élt nyírfajdokat. Az északi szárnyhoz kívülről kapcsolódó röpdében különféle sirályokkal és más vízimadarakkal ismerkedhet meg a látogató.
Az összesen 550 m2 alapterületű madárházat korszerű kiszolgálóhelyiségek és felszerelések egészítik ki.
A Fővárosi Állat- és Növénykert egyik legjellegzetesebb épülete tíz esztendeje nyílt meg újra a nagyközönség előtt. A 120 éve alapított állatkertet 1910–14 között újjáépítették. Az 1910-es építkezések során több stílust ötvöztek. Ezek egyike volt Kós Károly és munkatársainak építészeti stílusa. Az erdélyi származású építész és polihisztor olyan épületeket tervezett a főváros szívébe, amelyek régi szép erdélyi épületekre emlékezették a látogatókat. Művei közül fennmaradt még az állatkertben a fácánsor, a szarvasház és főként a most újjáépített madárház.
Ez a különleges épület külső megjelenésével a magyarvalkói református templomra emlékezteti az Erdélyben ismerős látogatót. Főként hegyes tornya és a körülötte lévő négy fióktorony jellegzetes. Az épületet számos mozaik, állatokat ábrázoló faragás, kő dombormű díszíti. Még a röpdéket elválasztó oszlopokon is madárábrázolások vannak.
A műemlék épületet 1982–85 között építették újjá. Az újjáépítés során átmentették az utókornak az értékes toronyszerkezetet, megtisztították az épületet az évtizedek során hozzáépült ragadványoktól. Visszakerült középre, eredeti helyére a főbejárat. Külső megjelenésében annyi változást eszközöltek, hogy a sötét, rosszul látható külső röpdék megszűntek, helyüket belső kiszolgálóterek foglalták el.
A belső kialakítás során a tervezők megkísérelték összeegyeztetni a műemlékvédelem és a korszerű madártartás szempontjait. Ezt leginkább a főbejárattól jobbra elhelyezkedő, az északi szárnyon lévő trópusi csarnok kialakítása mutatja. Ebben a térben kis méretű dzsungel alakult ki, vizekkel, növényekkel és eleven, nyüzsgő madárvilággal. A csarnok szerkezetét természetes anyag, ragasztott fatartók alkotják. A térben elhelyezkedő növényzet alatt kanyargó sétaút viszi a látogatót keresztül ezen a színpompás világon, korlátok, rácsok, üvegfalak nélkül. A sétányról négy világrész madaraiban gyönyörködhetünk; a hatalmas hangár 900 légköbméteres belvilágában szinte szabadon érzik magukat.
A madárház központi része és déli szárnya megőrizte Kós Károly elképzeléseit, a korabeli vitrinrendszer fenntartásával. Ezekben a 8 és 16 köbméteres, humusz feltöltésű, részben növényesített röpdékben azok a madarak kaptak helyet, amelyek faji sajátosságaik miatt (speciális takarmányozás, összeférhetetlenség, növénykárosítás) a nagy csarnokban nem tarthatók.
A belső térből kilépve látja meg a látogató a középső röpdét, amelyben fenyődekoráció között mutatják be hazánkban valamikor élt nyírfajdokat. Az északi szárnyhoz kívülről kapcsolódó röpdében különféle sirályokkal és más vízimadarakkal ismerkedhet meg a látogató.
Az összesen 550 m2 alapterületű madárházat korszerű kiszolgálóhelyiségek és felszerelések egészítik ki.
