Kecskeméti Vadaskert

Teljes szövegű keresés

Kecskeméti Vadaskert

Dámvad szobra a Kecskeméti Vadaskertben
A Kecskeméti Vadaskert 1972-ben alakult az első vadászati világkiállítás első állatanyagára alapozva. Akkor hét állatfaj közel negyven egyedét mutatta be, majdnem két hektár területen. És ugyanitt több mint hatvan faj mintegy háromszáz egyedét lehet látni a máig is közművesítetlen, szűk területen. Az építmények a mintegy tizenöt éve halogatott költöztetés okán meg nem történt rekonstrukciók hiánya miatt erősen avíttak. Ezért az állatkert esztétikai képe – az egyébként értékes állatállomány ellenére – nem éri el az elvárható színvonalat. A vadaskert elsősorban a hazai klímát komolyabb temperálás nélkül elviselni tudó állatokat mutatja be, jelenleg mintegy hatvanöt faj háromszáz egyedét (negyvenkettő-negyvenöt emlős- és húsz-huszonhárom madárfajt, melyek száma kismértékben, de folyamatosan váltakozik, a látogatók igényéhez viszonyítva.
Érdekesség az évtizede meglévő trófeakiállítás, melyben nagyvadak másfélszáz trófeáját mutatják be. A látogatók kedvence a bejáratnál látható bronz szarvasszobor, mely az I. Vadászati Világkiállítás jelképe volt, és azóta itt látható.
A kert egyébként Kecskemét déli részén, a Szeged felé tartó E5-ös főútvonaltól balra, a 3-as autóbusz útvonalán, a kertvárosrészben található.
A város hosszú távú rendezési terve szerint a jövőben talán a mostanitól nem túl távol, a Csalánosi parkerdőben mintegy kilencven hektár területen, szafári jellegű bemutatókertté alakulva fogják tudni fogadni majd látogatóikat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem