A vízi pocok gyakran a kertekben garázdálkodik.
A vízi pocok gyakran a kertekben garázdálkodik.
A vízi pocok rendkívül alkalmazkodó természetű, és a legkülönbözőbb élőhelyeken előfordul. Jellemző tanyái a gazos partú vizesárkok és a csatornák környéke, tószegélyek, a folyók holtágai, de megtaláljuk mocsarakban, az égerlápokban, nedves réteken, szántókon és a vízhez közeli kertekben is. Németország déli felén, de másutt is ismertek olyan állományai, amelyek a víztől távol, gyümölcsösökben, erdőkben vagy kertekben éllnek. Gyakran jelentkezik mint kártevő a hazai kiskertekben is, az ezzel kapcsolatos panaszos vagy tanácskérő levelek rendszerint földikutyát emlegetnek. A tévedés oka, hogy a járataiból kikerülő földet a vakondéhoz hasonló kupacokban halmozza fel, és ugyanezt teszi a földikutya is.
Hazánkban általánosan elterjedt, helyenként akár gyakorinak is nevezhetnénk. Bár elsősorban a hajnali és alkonyati órákban mozog, a kevéssé háborgatott helyeken gyakran nappal is látni. Leginkább akkor tűnik fel, amikor a tószegélyben vagy a csatorna vizében úszik. Ha útközben észreveszi, hogy felfedezték, nyomban alámerül. Egyébként is nagyon jól úszik, Görner és Hackethal szerint akár 200 métert is képes megtenni a vízben egyhuzamban. Másfél méternyire merülhet, és körülbelül másfél percig bírja odalent levegővétel nélkül.
A vízipocok nemcsak a vízinövényeket rágcsálja, felbukkan a kertekben is
A vízipocok általában egyedül él, hím és nőstény csak a párzás idején keresi a kapcsolatot. Minden állatnak megvan a maga revírje, az a terület, amelyet fajtársaival szemben igen aktívan védelmez. Ennek nagysága függ az állománysűrűségtől és természetesen az élőhely jellegétől. Mesch németországi megfigyelései szerint a nőstények válogatósak, és csak bizonyos hímeket fogadnak el, engednek közel magukhoz. A szempontokat, amelyek szerint választanak, egyelőre sajnos nem sikerült tisztáznia. Ha egy hím olyan nőstényhez közeledik, amely nincs a párzáshoz megfelelő hangulatban, komoly harapásokkal tarkított verekedés kezdődhet, ugyanez történik az azonos nemű, egymást nem ismerő állatok találkozásánál is.
A párzási időszak márciusban kezdődik és szeptemberben ér véget. A vemhességi idő 21–22 nap, a következő párzás már az ellés napján megtörténhet. Egy-egy nőstény évente 3–4 alkalommal ellik, egyszerre 2–10 (14) kölyke van. Az ellések száma nagyban függ az időjárástól, ilyen szempontból különösen az enyhe tavasz és a hosszan tartó ősz kedvezőek. Anyjuk nem egészen két hétig szoptatja a kicsinyeket, amelyek háromhetes korukban önállóak, és 8–9 hetesen ivarérettek. Amint önállóvá válnak, elhagyják anyjuk revírjét, ha nem, úgy a nőstény maga kergeti el őket. Kell a terület a következő „eresztés” számára. Az első ellésből származó fiatalok még abban az évben maguk is szaporodnak.
A vízipocok földalatti járatokat készít, eközben a vakondéhoz hasonló, de annál kisebb kupacokat emel. A kitúrt föld általában nem olyan finom, mint a vakondé, nagyobb rögökből áll, ezért is szokták a földikutyával összetéveszteni. Maguk a járatok rendszerint a felszínhez közel vezetnek, irányukat a megrepedezett talaj nyomán néhol pontosan követhetjük, de alkalmilag akár méternyire is lenyúlhatnak. Járatait folytonosan bővíti, a felesleges földet néha a régi alagutakba gyömöszöli, ezzel egész járatrendszereket szüntet meg, illetve újakat hoz létre. Még a száraz fűvel, gyökerekkel bélelt vacok helyét is változtatja. Járatait elülső lábaival vájja. Először 5–6 villámgyors kaparó mozdulatot végez, majd a szabaddá vált földet erőteljes lábmunkával a hasa alatt hátrafelé továbbítja. Fogait csak akkor használja, ha például gyökereket kell átrágnia ahhoz, hogy tovább haladhasson. Mesch megfigyelései szerint nem kedveli a laza talajt, az ilyen helyen keletkező túrások majd mindig a vakondtól származnak. A vízipocok a kertben mindig a soha fel nem ásott részeket választja, utak alatt, gyepterületek, bokrok és fák alatt készíti járatait.
Az alagutak megbontására érzékenyen reagál. Ha lyukat készítünk valahol, az állat rövidesen megjelenik és földdel eltömi a nyílást, utána a hozzá csatlakozó járatot is. Néhány perc alatt 10–50 cm-es „dugót” készít, de megfigyelések szerint 24 óra leforgása alatt akár 2 méteres szakaszon is eltömte az alagutat a megbontás mögött.
A hermelin télire gyakran fehér ruhát ölt, de a farka hegye ekkor is fekete
