Hasznos élő szervezetek
Hasznos élő szervezetek
A rágcsálók az átlagos ember szemében az állatoknak valamiféle száműzött csoportját jelentik, egyfajta kitaszítottak, mint régen a leprások voltak. Rágcsálónak lenni tehát nem könnyű dolog. Barát sehol, ellenség annál több mindenfelé. Szerencsére mindezek ellensége még mindig előfordul nálunk egy apró, csíkoshátú egérke, amely egyik élő bizonyítéka a Pannon-medence, a Magyar Alföld és a kelet-európai sztyeppterületek állatföldrajzi kapcsolatának.
A zoológusok már akkor felfigyeltek erre az állatra, amikor a maihoz hasonló természetvédelmi jogszabály még nem létezett, s a Növényvédelmi Rendeletben szorítottak helyet neki a Hasznos élő szervezetek címszó alatt. A csíkosegér hazánkban a szöcskeegerek (Zapodidae) egyetlen képviselője. Kelet-európai elterjedésű, a Magyar-Alföldön szigetszerűen él. Ugyanilyen elszigetelt és valószínűleg nagyon kis populáció él Ausztriában a Fertő (Neusiedlersee) közelében.
Az erdei cickányok főleg szaglásuk alapján tájékozódnak
A csíkosegeret hazánkban nagy természettudósunk, Petényi János találta meg 1843-ban, amikor Tiszaföldvár közelében sikerült egy példányt kézre kerítenie. Később a Fejér megyei Felsőbesnyőn újabb példányok kerültek elő, majd az Alföld több pontján, egyebek mellett Gyula és Nagykáta környékén, ezenkívül Csepelen fogtak csíkosegeret. A köpetvizsgálatok során Apaj-pusztán a kuvik segítségével találtam néhány koponyát és állkapcsot, majd a gyöngybagoly segített, és ezzel a Hernád völgye is feliratkozott a csíkosegér-lelőhelyek sorába.
Alföldi elterjedésének tisztázását nagyban segítették Vásárhelyi kutatásai, akinek ezzel kapcsolatos élményeit személyes elbeszéléseiből is ismerem. Amikor példányokat próbált fogni, Vásárhelyi a csapdázás hagyományos módszereivel próbálkozott, de hiába kínált fel bármilyen csalit, szalonnát, diót, almát, nem sikerült csíkosegeret fognia. Ekkor egy hirtelen ötlettől vezérelve a szántó parasztemberekkel kötött szövetséget, és maga is órákon át ballagott az ege után, lesve a rögök közül kiforduló állatokat. Sikerült egy-két érdeklődő embert betanítania, akik megfelelő díjazás ellenében szántás közben szívesen egerésztek. Az első fogott példányokért egy pengőt fizettek, ami akkor nagyon nagy pénz volt. Eleinte persze „ömlesztve” kapta a legkülönbözőbb fajokat, de viszonylag rövid idő alatt valóságos „csíkosegér-specialistákat” képzett ki. Az állat felismerését segítette, hogy a föld alól kikerülve jellegzetes szökkenésekkel (szöcskeegér!) igyekezett menekülni.
Azóta, mint már említettem, megfogták a csíkosegeret Kelet-Ausztriában is, az elsőt 1939. május 2-án a Weiden és Podesdorf között húzódó legelőn. Ottani előfordulása nem meglepő, hiszen a sztyepp jellegű területek utolsó nyúlványai éppen a Fertő tó közelében terülnek el.
A csíkosegér testhossza 55–69 mm, farokhossza 68–85 mm, súlya 8–15 gramm. Bundája szürke, sárgás árnyalattal, fejtetőtől kiindulva a hát középvonalában egészen a faroktőig fekete csík húzódik, ezt mindkét oldalán világos, sárgásszürke csík szegélyezi.
A keleti elterjedésű csíkosegér néhány helyen hazánk alföldi területein is előfordul
