A pelék nem szeretik a fülklipszet
A pelék nem szeretik a fülklipszet
Évekkel ezelőtt fülklipszekkel próbálkoztunk, de eredménytelenül. A dr. Topál György vezette kis expedíciónak négy tagja volt, sátrunkat az erdő mélyén, egy barlang közelében vertük fel. A környéken állítottuk fel a külön e célra készített élvefogó csapdákat is. Nagypeléket és erdei egereket szerettünk volna fogni és jelölni. Csaliként almagerezdeket használtunk, apró rágcsálók fogásánál ez mindig nagyszerűen beválik. A nap még nem nyugodott le teljesen, amikor már állt valamennyi csapda, munkánk végeztével leültünk a sátor elé, magunk mellé készítettük a zseblámpákat, és vártunk. Az első csapda ajtaja a besötétedés után körülbelül fél órával csapódott le, foglya egy nagyon rémült sárganyakú erdei egér volt. Ettől kezdve felváltva fogtunk nagy peléket és erdei egereket. Nem volt könnyű kiszedni őket, és a fülükbe csíptetni a számokkal ellátott klipszet, de végül rájöttünk a módjára. Egyszerűen benyúlni hozzájuk nem lehetett, mert különösen a nagy pele veszettül harap, és fogai hegyét nem akartuk az ujjainkon kipróbálni. Így aztán az éppen fogott állatot mindig egy nagy vászonzacskóba ráztuk, amit gyorsan összehajtogattunk, amikor belepottyant. Ezután lassan és óvatosan úgy bontottuk ki a kis foglyot, hogy csak a feje szabadult ki, de a szájával kapni, mozdulni, rúgkapálni nem tudott. Miután óvatosan a fülébe csíptettük a kis alumínium jelzőlapocskát, és gondosan felírtuk a rajta lévő számsort, útjára engedtük. Azok nem is kérették magukat, néhány gyors ugrással túljutottak a tábori lámpa sárgás fénykörén, és már el is tűntek az erdőben.
Főként az északkeleti országrészben és a Dunántúl déli felén gyakori a pirók egér
A néhány nap alatt valamennyi fogott erdei egeret és nagy pelét elláttuk csinos „fülbevalóval”, de a módszer sajnos nem bizonyult eredményesnek. Az állatok nem méltányolták tudományos céljainkat, és miután fogaikkal nem tudtak hozzáférni, lábukkal kaparták ki fülükből a jelzőlapocskát, mit sem törődve azzal, hogy a bizonyára kellemetlen, sőt fájdalmas művelettel véres sebet okoztak maguknak. A következő napokban több olyan állatot is fogtunk, amelyeken világosan látszottak a fülklipsz nyomai, de a kis fémlapocskák a gondosan beléjük vésett számokkal örökre eltűntek az erdei avarban. A módszert az állatkertben tartott nagy peléken is kipróbáltuk, az eredmény, ha annak lehet nevezni, hasonló volt. Nem volt esetük a fülbevaló.
A sárganyakú erdei egér tápláléka növényi és állati eredetű. Nagyon szereti a bükkmakkot, megrágcsálja a tölgymakkot, formás lyukat rág a mogyoró vagy a dió termésének oldalában, de eszi a bogyókat, a gyümölcsöt, különböző rovarokat, pókokat és csigákat fog. Gyakran készít kisebb raktárakat, ahol elsősorban bükk- és tölgymakkot halmoz fel. Nem alszik téli álmot, a hideg évszakban részben ezekből a raktárakból táplálkozik. Ha a talajon mozgó állat megriad valamitől, nagy ugrásokkal menekül. Ha a vackát nem tudja elérni, rögtönzött búvóhelyen az avarban keres menedéket. Már többször tapasztaltam, hogy a száraz leveleket kicsit megbolygatva sikerült újra megtalálnom az egeret, amely láthatóan csak ideiglenesen próbálta meghúzni magát az avarban.
Az erdei egér a fák között és a szántókon egyaránt előfordul
A közönséges erdei egér valamivel kisebb, bundájának színe nem olyan élénk vörhenyes barna, inkább szürkésbarna árnyalatú. Alsóteste fehéresszürke, nem olyan fehér, mint a sárganyakú erdei egéré. Fülei viszont szintén nagyok, jól láthatóan kiállnak a bundából, éjszakai életmódra utaló, kidülledő fekete szemei is a rokon fajéhoz hasonlók. Nagyjából azonos az életmódjuk, táplálkozásuk és szaporodásmódjuk is. Abban is megegyeznek, hogy meglehetősen agresszív, összeférhetetlen természetűek, fajtársaikat elmarják maguk mellől. Tartózkodóhelyüket, territóriumukat valószínűleg a vizeletükkel jelölik meg. Ősszel gyakran húzódnak be az épületekbe, pajtákba, kamrákba, istállókba. Ez különösen a közönséges erdei egérre jellemző, mert sokkal kevésbé erdei, mint nagyobb rokona. Nemcsak a fák között él, de kint a mezőkön, réteken, legelőkön, árokparti bokrosok közelében is megtaláljuk. Ha valaki ősszel, októberben, novemberben megbontja a határban álló kukoricaszár-kupacokat, más rágcsálók mellett biztosan talál alattuk erdei egereket akkor is, ha a hely esetleg kilométerekre fekszik a legközelebbi erdőtől.
S. E.
