Földszinten és emeleten
Földszinten és emeleten
Az erdő az emlősök szempontjából is szintekre tagolódik, ha ez nem is jelenik meg olyan élesen, mint a madaraknál. Az erdei pocok, a pirók egér vagy az üregi nyúl főként a talajon keresik táplálékukat, mások: a mókus, a pelék vagy a sárganyakú erdei egér nagyon gyakran az „emeleten”, az ágak között. Felkúsznak a koronáig is, a legvékonyabb gallyakon is keresgélnek, és a talált gyümölcsöt, makkot ott helyben el is fogyasztják. Amikor viszont a tölgy- és bükkmakkok tömegesen hullanak a földre, a belőlük élő állatok is ott keresik őket, és ilyenkor például az erdei egerek is szinte kizárólag a talajon mozognak.
Az apró rágcsálók tevékenységét, különösen azokban az években, amikor a jó bükkmakktermés miatt erősen elszaporodnak, nem nehéz megfigyelni. Ilyenkor ugyanis az állatok változtatnak szokásaikon, és akár a mezei pocok a gradációk idején, nappal is gyakran láthatók. Ha csak félórát töltöttem is egy erdei fatuskón ülve, mindig láttam néhány, a közelben matató, keresgélő erdei egeret. Ilyenkor a legfontosabb a teljes mozdulatlanság. Ha látják is, többnyire nem ismerik fel a csendesen ülő emberi alakot, és néha egészen közelről lehet nézegetni őket. Egy alkalommal a Budakeszi mellett húzódó öreg tölgyesben (azóta kivágták) egy erdei pocok egészen a cipőm orráig jött, ott megtorpant, izgatottan szaglászott egy darabig, majd hirtelen megfordult, és csendben elsurrant onnét. De látszott rajta, hogy legfeljebb gyanakszik valamire, és tulajdonképpen fogalma sincs arról, hogy ember van a közelben.
A sárganyakú erdei egér (Apodemus flavicollis) nagyobb, mint a pincékből, kamrákból, raktárakból jól ismert házi egér. Testhossza 8,5–13 cm, farokhossza 9–13,5 cm, súlya 20 és 50 gramm között változik. Ez utóbbi jelentős különbség onnan adódik, hogy az állatok a nyár végi és őszi, tehát táplálékban bőséges időszakban jóval súlyosabbak, mint az ínséges téli hónapokban vagy az azt követő, még mindig kevés ennivalót kínáló kora tavaszi időszakban.
Az erdei egerekre általában jellemző a hosszú, csupasz farok, nagy, fekete és kidülledő szemek, és a bundából mindig jól láthatóan kiálló, viszonylag nagy fülek. A sárganyakú erdei egér a legnagyobb a hazai fajok közül. Bundája vörhenyesbarna, széles határral válik el a hasoldal fehér vagy fehéres színétől. A mell felső részén sárgás folt vagy szélesebb nyakörv van. Ennek kiterjedése és a sárga színerőssége egyedenként rendkívül változó. Nem minden esetben és inkább csak a nyomokban, de megtalálható ez a sárgás folt a közönséges erdei egérnél (Apodemus sylvatius) is, de soha nem alkot olyan összefüggő, széles örvet, mint a rokon fajnál.
A sárganyakú erdei egér gyorsan és ügyesen mozog a talajon, keresgélés közben gyakran szalad végig alacsony ágakon, de táplálékért magas fákra, akár 20 méterre is felkúszik. Milyen otthonosan mozog odafent, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rendre elfoglalja a cinegék és más odúlakók részére kihelyezett mesterséges fészekodúkat, fészket épít bennük, és ott neveli a kölykeit. Fészekanyagként mohát, száraz leveleket és fűszálakat használ, ezeket a talajon gyűjti, és a szájában szállítja fel az odúhoz. Nem jelent számára akadályt az ágra fémkampóval felfüggesztett lakás sem, amit csak az ágról átugorva képes elérni. Elfoglalja természetesen a fák törzsébe vájt harkályodúkat is, de erre vonatkozóan a mennyiségi adatok hiányoznak. A nyár végi fészekodú ellenőrzések, tisztítások során viszont néha meglepően sok helyen találnak elhasznált cinege- vagy légykapófészek helyett a kilakoltatás ellen felháborodottan tiltakozó és hófehér, hegyes fogaival keményen védekező, sárganyakú erdei egeret.
A nőstények persze nem mindig a magasban választanak kölykezőhelyet, megtelepednek földi lyukaikban, öreg fák gyökerei alatt, néha mélyen a föld alatt. A vemhességi idő 21–23 nap, egy-egy alkalommal 3–8 kölyköt vetnek. Az eleinte csupasz és magatehetetlen fiókák szemei a 12–14. napon nyílnak ki, és nem sokkal később, körülbelül háromhetes korukban, már teljesen önállóak. Ivarérettségüket nyolchetes korukban érik el. Általában nagyon rövid ideig, legfeljebb másfél évig élnek, a köztük is előforduló szerencsés matuzsálemek azonban megérhetik a 3 vagy 4 évet is.
A sárganyakú erdei egér, de általában az apró rágcsálók szabadon elért átlagéletkorát hazai viszonylatban nem vizsgálták, de erre nézve a külföldi adatok is meglehetősen hiányosak. Míg ugyanis a madarak szabadban elért életkorát a fiókakorban tömegesen gyűrűzött példányok segítségével egy idő után kellő számú visszajelentés birtokában nem nehéz megadni, ugyanez az apró emlősök vonatkozásában jóval nehezebb feladat. Hiányzik az olyan megbízható és könnyen alkalmazható jelölési forma, mint a madárgyűrűzés.
