Odúlakók veszélyben
Odúlakók veszélyben
Az erdei, odúlakó denevérek döntő többsége télen sem vonul a barlangokba aludni mint más fajok, hanem az odvakban, kéreg alatt, fák hasadékaiban telelnek át. A törpedenevérek soksor száz példányból álló telelő kolóniákat hoznak létre, és lehetetlenül szűk hasadékokba préselik be magukat, ahol nyugodtan várják a szebb időket, gyakran a fagypont alatti hőmérséklettel is dacolva. A pisze denevér, a nagyfülű denevér és a bajuszos denevér hasonlóan telelnek, de magányos példányaik vagy kisebb csoportjaik barlangban is megjelenhetnek, igaz, itt is mindig a leghidegebb részeket választják a bejárat közelében.
Az odúlakú denevérek száma századunkban jelentősen csökkent, ami elsősorban az élőhelyek elvesztésének tulajdonítható. A mezőgazdaság, ipari és a lakott területek terjeszkedése következtében egyre inkább összeszűkül az erdők területe, amihez hozzájárul az autóutak, autópályák tájat felszabdaló terjeszkedése is. A megmaradó erdőinkben a „modern” erdőművelés tevékenysége tovább szűkíti a denevérek lehetőségeit a megtelepedésre. Sok helyen monokultúrás faültetvények váltják fel a természetes fás társulásokat. A tájidegen fafajokon és fajtákon élő kevesebb számú rovar nem nyújt elegendő táplálékot a denevéreknek. A rovarfauna szegényedését okozza a permetezés, valamint az aljnövényzet fajgazdagságának csökkenése is. Az öreg fák hiányában nincsenek alkalmas odvak, ahol a denevérek elbújhatnának. A búvóhely- és a táplálékhiány a denevérek eltűnésével jár, ami sajnos az utóbbi években egyre vészesebb méreteket ölt.
Törpedenevér
B. Z.
Tájékozódás
A denevérek az éjszaka sötétjében ultrahangok segítségével tájékozódnak. A patkósorrú-denevérek az orrukon, míg a többi denevér a száján bocsátja ki az emberi füllel nem hallható hangokat, ami a tárgyak, rovarok felületéről visszaverődik. A visszaverődő hangból a denevér meg tudja állapítani, hogy a tereptárgyak hol helyezkednek el, a rovarzsákmány milyen távol van, mekkora, milyen irányban és milyen sebességgel repül.
Maga a kibocsátott ultrahang egy rendkívül rövid, 0,0005–0,1 másodperces hangimpulzus. Az emberi fül számára nagyrészt hallhatatlan, hiszen 15 000–120 000 Hz közötti tartományba esik, míg mi emberek csak 20 000 Hz-ig vagyunk képesek érzékelni a hangokat. A rendkívül rövid hullámhossz használatát az indokolja, hogy ily módon az apró termetű rovarok felületéről is megfelelő erősségű hang verődik vissza, másrészt pedig a magsabb frekvenciatartományban sokkal kevesebb a környezeti zavaró zaj. A kibocsátott hang minden irányba terjed, és annak csak egy töredéke verődik vissza a zsákmányról. Ezért elengedhetetlen, hogy a kibocsátáskor megfelelően nagy erősségű hangot bocsásson ki az állat, hogy a visszaverődő hangot még érzékelni tudja. Így aztán előfordul, hogy az állat szájától néhány cm-re egy légkalapács hangerejét mérhetjük, perze ezt mi (szerencsére?) nem halljuk.
Mennyire hatékony az ultrahangos felderítés? A patkósorrú denevérek 5 m, míg a többi faj 3-4 m távolságról képes érzékelni a repülő rovart. A rovarokat el is tudják különíteni a szárnycsapások száma és ritmusa szerint, így a denevér ki tudja választani a számára megfelelő nagyságú zsákmányt.
Kísérletekben huzalokat feszítettek ki a laboratóriumban repkedő denevérek útjába, és kiderült, hogy a 0,08 mm-es huzalt is képesek érzékelni és kikerülni.
A denevérekről sokan azt hiszik, hogy vakok, pedig ez nem igaz. A denevérek színvakok, a látásuk valóban tökéletlen, de az éjszakai vadászatokon segítségükre van abban, hogy a nagyobb tereptárgyakat, fákat, házakat látják, és az ultrahangos lokátorukat a rovar megszerzésére koncentrálhatják, így a környezetet kevésbé intenzíven kell pásztázni.
A denevérek az éjszaka sötétjében ultrahangok segítségével tájékozódnak. A patkósorrú-denevérek az orrukon, míg a többi denevér a száján bocsátja ki az emberi füllel nem hallható hangokat, ami a tárgyak, rovarok felületéről visszaverődik. A visszaverődő hangból a denevér meg tudja állapítani, hogy a tereptárgyak hol helyezkednek el, a rovarzsákmány milyen távol van, mekkora, milyen irányban és milyen sebességgel repül.
Maga a kibocsátott ultrahang egy rendkívül rövid, 0,0005–0,1 másodperces hangimpulzus. Az emberi fül számára nagyrészt hallhatatlan, hiszen 15 000–120 000 Hz közötti tartományba esik, míg mi emberek csak 20 000 Hz-ig vagyunk képesek érzékelni a hangokat. A rendkívül rövid hullámhossz használatát az indokolja, hogy ily módon az apró termetű rovarok felületéről is megfelelő erősségű hang verődik vissza, másrészt pedig a magsabb frekvenciatartományban sokkal kevesebb a környezeti zavaró zaj. A kibocsátott hang minden irányba terjed, és annak csak egy töredéke verődik vissza a zsákmányról. Ezért elengedhetetlen, hogy a kibocsátáskor megfelelően nagy erősségű hangot bocsásson ki az állat, hogy a visszaverődő hangot még érzékelni tudja. Így aztán előfordul, hogy az állat szájától néhány cm-re egy légkalapács hangerejét mérhetjük, perze ezt mi (szerencsére?) nem halljuk.
Mennyire hatékony az ultrahangos felderítés? A patkósorrú denevérek 5 m, míg a többi faj 3-4 m távolságról képes érzékelni a repülő rovart. A rovarokat el is tudják különíteni a szárnycsapások száma és ritmusa szerint, így a denevér ki tudja választani a számára megfelelő nagyságú zsákmányt.
Kísérletekben huzalokat feszítettek ki a laboratóriumban repkedő denevérek útjába, és kiderült, hogy a 0,08 mm-es huzalt is képesek érzékelni és kikerülni.
A denevérekről sokan azt hiszik, hogy vakok, pedig ez nem igaz. A denevérek színvakok, a látásuk valóban tökéletlen, de az éjszakai vadászatokon segítségükre van abban, hogy a nagyobb tereptárgyakat, fákat, házakat látják, és az ultrahangos lokátorukat a rovar megszerzésére koncentrálhatják, így a környezetet kevésbé intenzíven kell pásztázni.
