Parányok – óriás tömegben
Parányok – óriás tömegben
A földtörténet egyes korszakaiban hazánk földjének jelentős részét tenger borította. Ezt tanúsítják mindenekelőtt a földtörténet középidőszakának elejéről származó triász korú mészköveink és dolomitjaink, a Lajtától az Aggteleki-karsztig igen sokfelé. Ezek a mészkövek azonban fosszíliákban igen szegények. Sokkal gazdagabbak ősmaradványokban a harmadidőszaki pannon beltenger sekélytengeri, majd fokozatosan kiédesedő vizű beltóról tanúskodó üledékei. A mainál jóval melegebb, trópusi éghajlatra vall, hogy a jól átvilágított, egyenletesen meleg vízhőmérsékletű tengerekben korállok is éltek itt. Tömegesen élnek nagyméretű egysejtű lények, a Foraminiferák, amelyek többkamrájú meszes vázat hoztak létre testük körül. Az elpusztult állatok tömegeinek vázaiból mészkőüledékek keletkeztek, ezeket nevezzük foraminiferás mészköveknek. Az eocén kor meleg tengereiben a Foraminiferák egysejtűekhez mérten óriási méreteket értek el. Egyes fajaik mészvázának átmérője a 2 cm-t is elérte. Egyikükhöz szép és híres történelmi legenda is kapcsolódik. A lovagi erények megtestesítőjeként ismert Szent László királyunk sokat hadakozott a honfoglaló-kalandozó magyarságéhoz hasonló életformájú nomád kunokkal. A monda szerint a szorongatott helyzetben lévő király aranypénzeket szórt az őt üldöző kunok elé, ám azok rögtön kővé váltak, ahogy a mohó harcosok fel akarták őket kapkodni a földről. Erre a legendára emlékezve hívják ma is a nagy termetű Foraminiferák egyik faját Szent László pénzének (Nummulites cummingi). A hagyományok világából a tudományos tények birodalmába visszatérve, azt mondhatjuk: óriási jelentőségűek a mészvázas parányi lények. Földünk éghajlata ugyanis – mind kozmikus, mind földi tényezők hatására – állandóan változik. Egyes időszakokban a sarkvidéki eljegesedések, máskor viszont a légkör üvegházhatását okozó gázai határozzák meg a Föld éghajlatának alakulását. A földi élet számára katasztrofális volna, ha egyoldalúan bármelyik irányban jelentős éghajlati eltolódás menne végbe. A földi bioszféra szerveződésében éppen az a nagyszerű, és számunkra is létfontosságú, hogy működnek olyan negatív visszacsatolások, amelyek a megbomlott egyensúlyokat helyreigazítják, korrigálják. Az egyik a bioszféra egyensúlya szempontjából veszélyes tendencia a légkör széndioxid-szintjének emelkedése. A mészvázas szervezetek millióinak éppen az a jelentősége, hogy a szén-dioxidot kalcium-karbonát formájában megkötik, amely szilárd halmazállapotú, és az állatok elpusztulása után üledékes kőzet; mészkő válik belőle. Ezáltal a Föld légköréből nagymennyiségű szén-dioxid vonódik el, és stabil kémiai kötésben tárolódik a föld kőzetburkában (litoszféra). Más parányi egysejtű szervezetek sugaras váza kova (SiO2)- vagy stronciumszulfát tűkből áll. Ezek a sugárállatkák (Radiolaria), főleg tengeriek, elhalt egyedeik vázából képződik a kovás radiolária-iszap.
A szivacsok őseivel rokonok a telepes galléros ostorosok
Nem szabad tehát sohasem lebecsülnünk a parányi élő szervezetek jelentőségét: parányi méreteiket bőven ellensúlyozza az, hogy óriási tömegeikben élnek. Nélkülözhetetlenek a földi bioszféra anyagforgalmában és energiaáramlásában. Ha pedig erős nagyítással megvizsgálhatjuk alakjuk, szervezetük végtelennek tűnő sokféleségét, csodálatos szépségű formák, az élővilág szimmetriáinak lenyűgöző alakzatai tárulnak fel előttünk. Igazat kell adnunk a klasszikus latin mondásnak: „Natura in minimis maxime miranda est” – a természet a legkisebbekben a legcsodálatosabb!
Állandóan helytülő életformájú a) a közönséges és, b) a bókoló harangállatka, csak időlegesen rögzül az aljzathoz a c) kürtállatka
V. Z.
