Veszélyes egysejtűek
Veszélyes egysejtűek
A kérődzők bendőjében él a cellulózbontó gyomorállatka
Az állati egysejtűek egy további csoportja valamilyen soksejtű gazdaállat testében találja meg lakóhelyét és táplálékát. Közülük számosan gazdaszervezeteik nélkülözhetetlen együttélő (szimbionta) társai. A sokrostú egysejtűek (Polymastigina) bizonyos fajai rovarok (pl. csótányok, termeszek) középbelében élnek, és biztosítják a cellulóz lebontását. Ennek következtében ezek a rovarok a számukra emészthetetlen növényi eredetű anyagokat (vászon, papír, fa stb.) is hasznosítani képesek. A csillósokhoz tartoznak viszont a gyomorállatkák (pl. Ophryoscolex purkinjei, Entodinium caudatum), amelyek kérődzők (Ruminantia) bendőjében élnek, és cellulózbontó enzimeikkel az emésztés első fázisának nélkülözhetetlen segítői. Ezek az egysejtűek a gazdaszervezeteikre egyértelműen kedvező hatást gyakorolnak. Vannak közömbösek is, amelyek a gazda számára már hasznavehetetlen tápanyagmaradványokat dolgoznak fel, és gazdaszervezetük számára többé-kevésbé észrevétlenek maradnak. Ilyenek a rovarok utóbelében élő, ott tápanyagmaradványokkal és salakanyagokkal táplálkozó, a spórás egysejtűekhez tartozó üregi élősködők (Gregarinomopha), vagy ilyen életmódú a csillósokra emlékeztető külsejű, sok rövid ostorú és sokmagvú gyöngyállatka (Opalina ranarum), amely békák végbelében él. Innen azonban már csak egy lépés hiányzik a kórokozó (patogén) szervezetekig.
A sokostorú egysejtűek (Polymastigophora) közül a végbéllakó Giardia intestinalis még nem szokott panaszokat okozni. Az elhanyagolt személyi higiénia esetén gyakorivá váló hüvelylakó egysejtű (Trichomonas vaginalis) viszont már – a kevésbé veszélyes – kórokozók egyike: gyulladást és váladékozást okoz. Szerencsére a komolyabb betegségeket okozó ostoros egysejtűek nálunk nem fordulnak elő. Csak hírből ismerjük a szarvasmarhák Nagana-kórját, éppúgy, mint Afrika trópusainak hírhedt, régebben mindig halálos végű kórját, az álomkórt és a dél-amerikai Chagas-lázat. Mindegyiket ún. állati ősostoros (Protomonadina) okozza: rovarok (legyek, poloskák) által terjesztett Trypanosoma-fajok.
Komoly kóreseteket idéznek elő egyes amőbák is. Szintén főként trópusi nyavalyák ezek, nálunk leginkább csak behurcolva, elvétve fordulnak elő. Veszélyessé főleg akkor válnak, ha trópusi betegségekben járatlan személyek nem ismerik fel őket. Ilyen kórokozó pl. a trópusi amőbás vérhast okozó Entamoeba hystolytica. A betegségokozó egysejtűek közül azonban a legismertebbek és a korszerű gyógyítás idejében is veszélyesek a súlyos lázrohamokkal járó maláriás kórképet okozó spórás egysejtűek. Még a múlt években is előfordult, hogy Afrikában szerzett maláriás fertőzés áldozatául esett egy kiváló fiatal biológus kutatónk, mivel betegségét későn ismerték fel. A maláriás megbetegedéseket szúnyogok terjesztik (Anopheles-fajok). A kórokozó szaporodási ciklusának egyik része a szúnyog nyálmirigyében zajlik le. Innen kerülnek vérszíváskor az egysejtűek a meleg vérű gazdaállat (ember, emlős, madár) vérébe, s ekkor kezdődik a szaporodásforgó második része. Az egysejtű a vörösvértestek élősködője, bennük szaporodik, s amint az elpusztuló vörösvértestekből a kórokozók kirajzanak, a szervezet erre lázrohammal reagál. Bár a kórt terjesztő Anopheles-fajok nálunk is gyakoriak, a malária a nagy folyószabályozások kora óta gyakorlatilag eltűnt, holott azelőtt az Alföld mocsaras részein nem volt ritka jelenség. Vannak, akik úgy vélik, hogy az alföldi magyar konyhának az erős fűszerhasználata is közvetve a malária elleni védekezést célozta, hiszen pl. a fokhagyma és a csípős paprika hatóanyagai szúnyogriasztó hatásúak.
Nagyszámú egysejtű – a maga mérettartományában – „ragadozó” életmódú. Egy részük helytülő, és ostorainak vagy csillózatának mozgásával kelt olyan örvénylést, amely a táplálékot a sejtszájnyíláshoz sodorja. Ilyenek pl. a nyélen ülő telepes ostorosok, pl. a telepes galléros ostorosok (Codonosiga botrytis, Codonocladium umbellatum), amelyek szervezeti felépítése jól egyezik a szivacsok galléros ostoros sejtjeivel. Megvan ez az életformatípus a csillós egysejtűek körében is, hiszen az egész életében helytülő közönséges és bókoló harangállatka (Vorticella nebulifera, Carchesium polypinum), illetve csak időlegesen rögzülő kürtállatka (Stentor coeruleus) is így táplálkozik. Ragadozó a nem helytülő csillósok jelentős része is. Egy részük úszva keresi zsákmányát, mint pl. az ormányos állatka (Didynium nasutum), mások lábacskaszerűen módosult csillózatuk segítségével az aljzaton „lépkednek”, mit pl. a kagylóállatka (Stylonychia mytilus).
