Fajfenntartás, nászviselkedés
Fajfenntartás, nászviselkedés
A fajfenntartás halainknál is különleges, a mindennapostól eltérő mozgást, színváltozást és viselkedésformákat eredményez.
A nászszokások vonatkozásában a következő viselkedésformákat különíthetjük el:
1. Az ívási időszakot megelőző, a szaporodás érdekében megnyilvánuló viselkedésformák – pl. a halak csoportos vonulása az ívóhelyre.
2. Az ívásra előkészülő magatartás – pl. fészeképítés és -őrzés, előzetes párválasztás.
3. Az ívást és megtermékenyítést kiváltó nász – pl. a pontyok ívás közbeni csapkodó, locsogó mozgása a sekély, partmenti vízben, amelyet a halászok „fürdésnek, fördésnek” szoktak nevezni.
4. Az ívás utáni viselkedés – pl. a hím fogassüllő harciasan védi a több tízezer ikrával borított fészkét.
5. A kikelt hallárvák és a már táplálkozó ivadék gondozása. Ilyen tevékenysége van – többek között – a törpeharcsáknak.
Az ívást előkészítő viselkedés segíti elő a szaporodásra kész halak összetalálkozását, ez teszi lehetővé a párok, a csoportok létrejöttét.
Az ikratermelés szerint sok, közepes és kevés ikrát rakó halfajokat különböztetünk meg. Míg a sok ikrát kibocsátó halaknál szinte pazarló ívásmóddal találkozhatunk – vagyis szanaszét szórják az ikraszemek százezreit, addig a kevés ikrájú fajok többnyire harciasan védik, gondozzák lerakott ikrájukat.
A megtermékenyített ikra aktív helyváltoztatásra képtelen. Belsejében ellenben nagyon is mozgalmas tevékenységnek lehetünk tanúi. A halak egyedi életében itt találkozhatunk először ikrahéjon belüli, embrionális viselkedéssel, egyes fajokra jellemző mozgásformákkal. Az embrionális kor végén – de még az ikrahéjon belül – kezdődnek meg azok a mozgások, amelyek már sajátos viselkedésformáknak tekinthetők. Már ekkor elkülöníthetők azok a viselkedéstípusok, amelyek egy-egy fajra jellemzők. Az embriófejlődés kezdetén megindul az új halacska szívműködése, légzése, mely az ikrafalhoz simuló és a későbbi szikzacskó hámjában futó érhálózat révén egyre önállóbbá, aktívabbá válik. A szikhólyagról lefűződő farok eleinte csak ritkán végez egy-két lassú mozgást, majd egyre gyakrabban és nagyobb erővel csapkod. Ezt követően megkezdődik a hallárva forgása az ikraburokban. Többek között azért végez ilyen körkörös mozgást a teljes gömbfelület mentén, hogy arányosan elosztott legyen a szén-dioxid leadása és az oxigén folyamatos felvétele.
Árad a Tisza… ez a folyónk is sok hal élő-, illetve ívóhelye
Ahhoz, hogy a zárt élettérből, az ikraburokból kiszabadulhasson a halembrió, a kelés előtt ,egyenletes eloszlásban, nagy felületen ható, fehérjebontó enzimet termel. Ennek hatására az ikrahéj annyira elvékonyodik, meggyengül, hogy az embrió erőteljes mozgása, forgolódása és a test megfeszítése azt valósággal felrepeszti. Ezután a farki részükkel vagy a fejükkel bújnak ki a feleslegessé vált burokból. Az így kikelt új egyedet hallárvának nevezzük.
