Pihenés a víz alatt
Pihenés a víz alatt
Valamennyi hal a nap nagy részét pihenéssel, valóságos alvással tölti. A nyugalmi állapotot – fajtól függően – éjjel vagy nappal töltik. Például a pontyok, a dévérkeszegek, a csukák éjjel pihennek, viszont az angolnák, a harcsák stb. nappal „szunyókálnak” – mert éjjel válnak aktívvá, akkor keresik táplálékukat.
Alvás közben az egyes egyedek között bizonyos távolság van, de az is előfordul, hogy szorosan egymás mellett tartózkodnak. Az is jellemző sajátságuk, hogy pihenés közben más a testhelyzetük, mint amikor ébren vannak. Erről bárki meggyőződhet, ha pl. akváriumot sötétben közelít meg, majd zseblámpával megvilágítja a medencében lévő halakat. – Néhány példány függőleges helyzetben vagy oldalra dőlve nyugszik az aljzaton, de szép számmal akadnak olyanok is, amelyek vízszintes helyzetben pihennek. Az óvatosabbak sziklarepedésekbe, kövek mögé vagy a sűrű növényzetbe bújnak. Akadnak olyanok is, amelyek közvetlenül a vízfelszín alatt lebegnek mozdulatlanul.
Az alvás időtartama néhány órától fél napig is eltarthat.
Törpeharcsa
Garda
A halak alvás közben alig vesznek tudomást a környezetükben zajló eseményekről. Gyakran még arra se riadnak fel, ha kezünkkel óvatosan megközelítjük őket. Néhány másodpercre, sőt néha 1–2 percre van szükségük ahhoz, hogy magukhoz térjenek, felébredjenek!
Az alvás a központi idegrendszer alapvető működési állapota. Ilyenkor megszűnnek az akaratlagos izommozgások, csökken az izomzat feszessége (tónusa) és az ingerfelvevő képesség. A vérnyomás enyhén süllyed, a pulzusszám és a légzésszám is csökken. A pihenésre, az alvásra – akárcsak más állatoknak – a halaknak is azért van szüksége, hogy szervezetük erőt gyűjtsön és felfrissüljön.
Bármennyire is furcsán hangzik, de a halak is ásítanak, eközben mellúszóik mozdulatlanok maradnak, viszont hátúszóikat kifeszítik, kimerevítik – „sátoroznak” vele. Az ásításra rendszerint a délelőtti órákban, a ragadozó halaknál többnyire a zsákmányállat lenyelését követően kerül sor. A halak ásítása nem ragályos, mint nálunk, embereknél. Az ásítás, az akarattól független, a nyúltvelői légzőközpont irányítása alatt létrejövő viselkedésforma, mely hosszan tartó légzés, izgalom nyomán is kialakulhat, de kiváltásában az agyi vérszegénység is szerepet játszhat!
A halaknál a legegyszerűbb, a leglazább közösségeket, ideiglenes társulásokat (aggregációkat) rendszerint valamilyen hőmérsékleti, táplálkozási stb. adottság hozza létre. Gondoljunk csak a téli időszakra. Ilyenkor a halak – tartozzanak bármelyik fajhoz – a vizek legmélyebb részére húzódnak pihenni – halászosan „vermelni”. Ugyanis a legmelegebb – 4 °C hőmérséklet – csak odalent található; a felszín, a jégpáncél közelében 0 °C-os a víz. Tehát a fagy ellen a legnagyobb védelmet az aljzat közelében lehet megtalálni. Egy-egy kedvező vermelőhely néhány négyzetméternyi területén – spontán közösséget, társulást alkotva – több tucat, sőt alkalmasint több száz hal is összezsúfolódhat.
