Védett lepkék élőhelyei
Védett lepkék élőhelyei
Sok jel mutat arra, hogy a láp- és mocsárréti fajok előfordulása szempontjából a Kárpát-medence nyugati, csapadékosabb éghajlatú része a kedvezőbb terület. Jól mutatják ezt a vérfüvön (Sanguisorba officinalis) fejlődő, nagyobb termetű boglárkalepkék (Lycaenidae család, Polymmatini nemzetség). Közönségesebb a vérfű-boglárka (Maculinea teleius), amely az Alföld legszárazabb vidékei kivételével az ország egész területén előfordul. Nősténye a vérfű még teljesen ki nem nyílt virágzatába rakja petéit. A kikelő fiatal hernyókat azonban hamarosan hangyák veszik gondozásba. Nagyon hasonló életmenetű, de jóval szűkebb elterjedésű a sötétaljú boglárka (M. nausithous). Csak a Dunántúlról ismerjük élőhelyeit. Az ország nyugati részén többfelé vannak olyan élőhelyek, ahol e két faj eyütt fordul elő. Ilyenkor felosztják egymás közt az élőhelyet: a sötétaljú boglárka a nedvesebb, hűvösebb, magaskórós területekhez ragaszkodik, a nagy, nyílt, kissé szárazabb réteken viszont a kevésbé igényes vérfű-boglárka van otthon. Inkább az ország nyugati részének nedves, lápos rétjein fordul elő a szürkés boglárka (M. alcon) törzsalakja is, amelynek nősténye a kornistárnicsra (Gentiana pneumonanthe) petézik. Fiatal hernyói ennek sem maradnak sokáig a tápnövénen. Néhány napos táplálkozás után őket is hangyák (Myrmica-fajok) veszik oltalmukba. Édes váladékuk fejében szinte „háziállatként” tartják és táplálják őket bolyaikban.
Szintén nyugati elterjedés-súlypontú a Kárpát-medencében a mocsári tarkalepke (Euphydryas aurinia). Hernyója az ördögharaptafüvön (Succisa pratensis) fejlődik. Bár a Felvidék és Erdély hegyvidékeinek nedvesebb patakvölgyeiben is sokfelé megvan, fő elterjedése mégis a Nyugat-Dunántúlra s az Alpokaljára esik. Jellemző faj pl. az Őrség és a Balaton-felvidék láprétjein. Az utóbbi években még bizonyos terjedését is megfigyelték.
Vannak természetesen olyan láp- és mocsárréti fajaink is, amelyek elterjedésének súlypontja az ország északkeleti részére esik. Ezek az ún. szibériai faunatípusba tartoznak; elterjedésük a hűvös-mérsékelt éghajlati övezetben gyakran egészen Kelet-Szibériáig terjedt. Közülük néhány faj elterjedése éppen csak eléri határainkat, csupán néhány szigetszerű, kis egyedszámú népességben tenyésznek. Erre az esetre jó példa a gólyaorr-boglárkalepke (Aricia eumedon). Hímje és nősténye egyaránt feketésbarna. A lepke szinte sohasem hagyja el kifejlődési helyét. A nőstény petéit a hernyó tápnövényének, a mocsári gólyaorrnak (Geranium palustre) a virágaira rakja. Ugyanez a növény a lepke legfontosabb nektárforrása is, és a párok is legtöbbször ezen a növényen találják meg egymást. Régebben előfordult a Nyugat-Dunántúlon is, innen azonban majdnem egy évszázada eltűnt. Ma csupán az ország északi határvidékén tenyészik néhány szűkre szabott helyen. Szlovákia és Erdély nedvesebb hegyi rétjein viszont már nem is olyan ritka. Valamennyi eddig tárgyalt faj védett.
Az orvosi vérfű virágzatába rakja petéit a vérfű-boglárkalepke
Egy következő állatföldrajzi csoportba tartoznak láp- és mocsárrétjeink azon fajai, amelyek inkább délies elterjedésűek. Nálunk mindenekelőtt az Alföld még meglévő nedves élőhelyein és a Dél-Dunántúlon fordulnak elő. Ilyen pl. egy a mocsári kutyatej szárában fejlődő apró üvegszárnyú lepke (Chamaesphecia hungarica), amelyet Magyarországról írtak le. Hasonló elterjedésű az egyik legnagyobb és legszínesebb „molylepkénk”, a fényiloncák (Pyralidae) családjába tartozó Ostrinia palustralis.
A láprétek rovarfajainak nagyobb része azonban nem annyira speciális élőhelyigényű, mint az eddig említett fajok. A legtöbb nedvességigényes faj megtalálja életfeltételeit mind a lápréteken, mind pedig a patak menti mocsárréteken. Közülük említésre méltó a nagy tűzlepke (Lycaena dispar). Ezt a fajt először Angliában fedezték fel, ahol igen ritka lápréti faj, és a lepkegyűjtők keresett zsákmánya volt. „Sikeresen” ki is pusztították. Szinte csak utolsó hírmondói maradtak meg Nyugat-Európa más országaiban is, ezért Európa csaknem minden országban – nálunk is – védett faj. Úgy tűnik, nekünk még van mit védenünk, hiszen nedves rétjeinken szinte mindenütt megvan, bár a nedves élőhelyek pusztulása őt is fenyegeti. Hernyója a nagylevelű, víz környéki lósóskaféléken él.
