Lombevő hernyók, színes lepkék
Lombevő hernyók, színes lepkék
Legnagyobb lepkénk, a nagy éjjeli pávaszem hernyója (fent) gyakran él vegyszermentesen kezelt gyümölcsfákon
Megvan szinte minden olyan tölgylombfogyasztó hernyójú lepkefaj, amelyeket a melegkedvelő tölgyeseknél már említettünk, sőt nem egy közülük jelentős egyedszámban. Országos viszonylatban homoki tölgyeseinkben a legjelentősebb a búcsújáró lepke (Thaumetopoea processionea) időnkénti elszaporodása, de gyakran jelentkezik nagy mennyiségben a gyapjaslepke (Lymantria dispar), az aranyfarú szövő (Malacosoma neustria), és a tölgy zöld sodrólepkéje (Tortrix viridana) is. Homoki tölgyeseinkben gyakori pl. az ezüstfoltos és a cserfa-púposszövő (Spatalia argantina, Drymonia ruficornis) a nagy tölgyfa-araszoló (Boarmia roboraria), az ékköves és a pettyes faaraszoló (Peribatodes rhomboidaria, Serraca puntinalis), a közönséges lombbagoly (Cosmia trapezina) és a nagy foltosbagoly (Minucia lunaris). A változatos, gazdag cserjeszint miatt nagy a cserjéken fejlődő araszolólepke-fajok száma is, jellemzőek pl. a sárga kökényaraszoló (Angerona prunaria), a kétpontos és a foltos tavaszi-araszoló (Lomographa bipunctaria, L. temerata), a barna levélaraszoló (Ligdia adustata), a fehéres zöldaraszoló (Jodis lacteria) és a kecskerágó-araszoló (Artiora evonymaria). A kora tavasszal rajzó lombfogyasztó hernyójú araszolók közül gyakori a hamvas szürkészöld színű zöldes tavaszi-araszoló (Phigalia pilosaria), a karcsú testű, „fröcskölt” rajzolatú tölgy-tavaszi-araszoló, a sűrű feketésbarna szőrzettel borított borzas tavaszi-araszoló (Lycia hispidaria) és a világos barnásszürke alapon sötétebben sávozott közönséges tavaszi-araszoló (L. hirtaria). Sok lombfogyasztó faj kifejlett alakjai (imágói) rajzanak ősszel, ilyenek pl. a tollascsápú araszoló (Colotois pennaria), az őszi kékes bagolylepke (Diloha coeruleocephala), számos őszi lombbagolyfaj (Xanthia spp.). A szintén ősszel rajzó ún. őszibagoly egy része kifejlett lepkeként telel át. Ezek szaporodási időszaka kora tavaszra esik, ilyenek: a változó és a vörösfejű őszibagoly (Conistra vaccinii,C. erythrocepala), a rozsdabarna télibagoly (Eupsilia transversa), a barna, a közönséges és a nagy fabagoly (Lithophane hepatica, L. ornitopus, Xylena vetusta). Aránylag nagy számban fordulnak elő melegigényes, főleg délkelet-európai elterjedésű fajok, amilyen pl. a tölgyön élők közül a fekete övesbagoly (Catephia alchymista), az őszi pihésszövő (Achlya diluta) és a hatalmas termetű tölgyfaszender (Marumba quercus), a cserjeszint növénein fejlődő fajok közül pedig a sárga gyapjasszövő (Eriogaster catax), a selyemfényű bagolylepke (Polyphaenis sericata) és a nagy éjjeli pávaszem (Saturnia pyri). Ez a legnagyobb méretű őshonos lepkefaj nálunk, fesztávolsága elérheti a 15 cm-t. Hamvas barnásszürke alapszínű, sötétebb barna rajzolatokkal és szemfoltokkal. Hímjének csápja tollas, a nőstéyé enyhén fogazott. A lepke április végétől június elejéig rajzik, repülési idejét az időjárás erősen befolyásolja. Késő éjjel, éjfél körül a fényen is megjelenik. Világoszöld színű, kék szemölcsökkel díszített hatalmas hernyója különféle erdei cserjéken és fákon él (pl. kökény, vadkörte), de gyakori a vegyszermentesen kezelt gyümölcsösökben is, ahol a legkülönbözőbb gyümölcsfákon (szilva, kajszibarack, köte, dió) képes megélni. Nálunk korábban országszerte eléggé elterjedt volt, ma az Alföld keleti peremterületein viszonylag a leggyakoribb. A hasonlóan nagyméretű tölgyfapávaszem (Antheraea yamamai) a Dél-Dunántúl tölgyeseiben helyenként igen gyakori. Nálunk nem őshonos, Ausztriában próbálták meghonosítani, innen terjedt át Magyarországra. A lepke alapszíne rendkívül változó: az élénksárgától a sötétbarnáig. Július végén–augusztus elején rajzik.
A nagy hőscincér egyik legnagyobb cincérünk, lárvája öreg, száradásnak indult tölgyfák fatestében készíti járatait
