A homokon érzi jól magát
A homokon érzi jól magát
Bár néhány helyen a parlagi viperával együtt fordul elő, a homoki gyík (Podarcis taurica) élőhelyét mégis inkább nyílt gyepek, homokos területek jellemzik. Ez a tetszetős színezetű, karcsú, gyors mozgású gyík Magyarországon éri el elterjedésének északi határát, tőlünk délkeletre és délre a Balkán-félszigeten gyakori. Hazánkban legnagyobb, összefüggő állományai a Duna–Tisza közén élnek, ezenkívül foltokban megtaláljuk még a Hajdúságban, Szabolcs-Szatmár megyében és a Dunántúl keleti felében is. A rövid füvű, sok helyen nyílt homokfoltokkal tarkított, száraz gyeptársulásokat kedveli, ahol a fűcsomók között cikázva vadászik elsősorban egyenes szárnyú rovarokból álló táplálékára. Testhossza többi gyíkfajunkhoz képest rövid, az orrcsúcstól a kloákáig mindössze 6–11,5 cm, de színruhája annál élénkebb, különösen a hímeké nászidőben. Ezeknek ilyenkor torka élénkkék, hasuk a sárgásfehértől a narancssárgáig változik, hátukon a barna és fehér foltokból álló mintázat között a fajra jellemző ragyogó fűzöld gerincsáv húzódik, oldalukon pedig apró, élénkkék pettyek sorakoznak. A nőstények színezete hasonlít a párzási időszakon kívüli hímekéhez, hasuk szürkés porcelán- vagy sárgászöldig terjedő árnyalatú középszalagot kétoldalról sötétbarna vagy fekete és fehéres foltokból álló szaggatott csík határolja. A nyakörvös gyíkokra jellemző toroktájékon húzódó, szabálytalan alakú pikkelyekből álló ránc („nyakörv”) erősen fogazott. A homoki gyík farka testéhez viszonyítva aránylag rövid, s gyors futás közben enyhén felfelé kunkorodik; ez úgy tűnik, megkönnyíti az állat sebes helyváltoztatását, fordulékonyságát. Hazai füves, bokros területen élő nyakörvös gyíkjaink között a zöld gyíktól a fürge gyíkon át a homoki gyíkig a testmérethez viszonyított farok aránya fokozatosan csökken (2,15-től 1-2-ig), ez talán összefügg a sűrűbb növényzettől az egészen nyílt gyepeken való életmódhoz történt alkalmazkodással. Valóban, amíg a zöld gyík a dús vegetációban való manőverezéssel, a fürge gyík a búvóhelyek gyors megkeresésével, addig a homoki gyík inkább a sebességére hagyatkozva igyekszik egérutat nyerni üldözője elől. Aki próbált már homoki gyíkot például a fülöpházi homokbuckákon vagy a bugaci borókásban megfogni, az ismeri, ahogy a megzavart állat fejvesztett száguldásba kezd, többnyire nyílegyenesen, amíg ki nem kerül a látómezőből. Mindez persze csak igazán meleg, nyári napokra igaz, amikor ez a délvidéki származású gyíkfaj szó szerint „melegében” érzi magát. Bugaci vizsgálatok szerint, a vele azonos élőhelyen élő fürge és zöld gyíkokhoz képest sokkal tovább „bírja” a forróságot: amikor azok már régen a buckák árnyékába, a növényzet takarásába vagy föld alatti lyukakba húzódnak, a homoki gyíkok még mindig szabadon futkároznak a tűző napon. Zsákmányul főként apró szöcskéket és sáskákat, valamint más lágytestű rovarokat, pókokat ejtenek, elsősorban gyors, váratlan lerohanással. A nőstény kevés számú (4–5) apró tojását június második felében rakja le nyílt, homokos költőhelyre, ahonnan az utódok szeptemberben jönnek a világra. A téli álom október végétől április közepéig tart.
