Halottnak tetetik magukat
Halottnak tetetik magukat
A vöröshasú és a sárgahasú unka (Bombina bombina és Bombina variegata) aközé a kevés magyarországi békafaj közé tartozik, amelyek többnyire egész életüket a vízben töltik. A két unkafaj nevükkel ellentétben elsősorban nem a hasoldal színezetében különböznek egymástól; bár az egyiknek valóban általában téglavörösek, a másiknak inkább fakó- vagy citromsárgák a hasán lévő szabálytalan alakú foltok. Ezeknek a foltoknak a terjedelme is ad némi támpontot a két faj elkülönítéséhez: a vöröshasú unkánál arányuk a fekete alapszínhez képest viszonylag kisebb, az ujjak végére, a toroktájékra nem vagy csak alig terjed ki. A fekete alap a vöröshasú unka esetében mindig éles, apró, fehér pontokkal tarkított. A tipikus sárgahasú unka hasoldalán az alapszín fakóbb, fehér pontok nincsenek rajta, a világossárga foltok erőteljesen kiterjednek az ujjak alsó oldalára és a toroktájékra is. A vöröshasú unka hátoldala barnásszürke, rajta sötét, zöldesfekete, szabálytalan foltokkal, a bőrön található apró szemölcsök felszíne tompa, lekerekített, simításra nem érdes. A vöröshasú unkának előfordul egy élénk fűzöld színű változata is, amely azonban egyéb tulajdonságaiban megegyezik az alaptípussal, sőt legtöbbször azzal keveredve található. A sárgahasú unka hátoldalának színe világosabb, olajszürke, zöldes árnyalatú, a rajta lévő foltok nem olyan határozottak, elmosódottabbak. A bőrszemölcsök felülete érdes, tapintásuk karmoló, nagyítóval apró szarutüskék láthatók rajtuk.
Hazánkban a vöröshasú unka inkább a sík vidékek állandóan vizes, tocsogós területein, közepes kiterjedésű tavakban, holtágakban, egyéb állóvizekben fordul elő. A sárgahasú unka középhegységeink hűvösebb régióiban, kicsiny erdei tavakban, időszakos vizekben, hegyi mocsarakban található. A két faj azonban Magyarország több élőhelyén keveredik egymással, és egyes példányok külső bélyegek alapján nem különíthetők el egyértelműen. Biokémiai, genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy például az Északi-középhegységben élő unkapopulációk az országhatártól az Alföld felé haladva folyamatosan növekvő arányú „vöröshasú”-géneket tartalmazó hibridállományok.
Az apró, jellegzetes külsejű unkák nemcsak hasoldaluk színével tűnnek ki többi békafajunk közül. Tavasszal, párzás idején élőhelyük messzire harsog a félreismerhetetlen „unkakórustól”, amely ezernyi törpe dalnok magában egyhangú és unalmas, de tömegében mégis megnyugtató, kellemes „unkogásból” tevődik össze. A hímek a hangot a levelibékához hasonlóan a toroktájék ütemes felfújásával erősítik. Egy másik érdekes viselkedése az unkáknak a védekezési reflex, amelyet többnyire akkor mutatnak be, ha a szárazföldön valamilyen ragadozó megtámadja őket. Ilyenkor halottnak tettetve magukat, erősen homorítanak, végtagjaikat felhúzva szemüket eltakarják, és néhány percig mozdulatlanul maradnak. A hirtelen reflexszel kivillannak az élénk színű hasoldal egyes foltjai, amelyek csak még riasztóbbak a támadó számára, ha ilyenkor tovább lökdösve végül a hátára fordul az állat. A védekezéshez hozzájárul az erősen mérgező bőrváladék is, amely az unkák és a varangyok esetében a szembe vagy sebbe jutva fájdalmas gyulladást okozhat.
A gőték és békák petecsomótípusai
A kétéltűek hazai fajai mind a vízbe rakják le kocsonyás burokba zárt petéiket. Az azonban már csoportonként eltér, hogy a peték egyesével vagy laza csomókban kerülnek a vízinövényekre, szabadon úsznak vékony fonalak vagy vaskos kötegek formájában, esetleg kétmaroknyinál is nagyobb, kiterjedt „felhőket” képeznek a vízben. A lárvák kikeléséhez minden esetben legalább néhány hétig megmaradó álló vagy csendesen folyó vízre van szükség; egy-egy tavaszi szárazság katasztrofálisan érintheti az elkövetkező évek kétéltűállományát.
A kétéltűek hazai fajai mind a vízbe rakják le kocsonyás burokba zárt petéiket. Az azonban már csoportonként eltér, hogy a peték egyesével vagy laza csomókban kerülnek a vízinövényekre, szabadon úsznak vékony fonalak vagy vaskos kötegek formájában, esetleg kétmaroknyinál is nagyobb, kiterjedt „felhőket” képeznek a vízben. A lárvák kikeléséhez minden esetben legalább néhány hétig megmaradó álló vagy csendesen folyó vízre van szükség; egy-egy tavaszi szárazság katasztrofálisan érintheti az elkövetkező évek kétéltűállományát.
1 – gőték, 2 – unkák, 3 – varangyok, 4 – ásóbéka, 5 – levelibéka, 6 – Rana-fajok petéi a vízben.
Sárgahasú unka védekezés közben
K. Z.
