Átvonuló partfutók
Átvonuló partfutók
Ennek kapcsán érdemes néhány szót ejteni a halastavak madártani jelentőségéről. Ezek a mesterséges, de a madarak szemszögéből nézve a természetessel egyenértékű élőhelyek nagyon sok fajnak nyújtanak fészkelő- és táplálkozóhelyet. Óriási előnyük, hogy olyan helyeken is lehetővé teszik vízimadarak megtelepedését, táplálkozását, ahol azok természetes vízek híján legfeljebb csak átrepülhetnének. A nyílt vízen táplálkoznak egyebek mellett a búbos vöcsök, a kormorán, a barátréce és egyes gémfélék, a nádasban fészkel és talál élelmet számos énekesmadár, így a nádiposzáták, a nádi tücsökmadár, a fülemülesitke és a barkóscinege, a többiek közül a guvat, a bölömbika, a törpegém, a vízicsibék és még sorolhatnánk a nádasokban, gyékényesekben élő madárfajokat. Amikor pedig valamelyik tavat leeresztik, hatalmas csapatokban keresgélnek ott a legkülönbözőbb parti madarak, a pólingoktól és godáktól kezdve a pajzsoscankóig, lilékig és partfutókig. Vonulás idején a parti madarak már levetették a nászruhát, úgynevezett nyugalmi ruhájukat viselik, de a nagyon korán érkezők legalább részben megőrizték díszesebb tollaikat. A júliusban megjelenő sarlós partifutók tollazata például még nagyon gyakran élénk rozsdavörös, később egyszerű téli ruhájukban teljesen fehér (osztatlan) farksíkjukról ismerhetjük fel a víz felett repülő madarakat. Viszonylag hosszú csőrük kissé lefelé hajlik.
Az alföldi szikes tavaknál, leeresztett halastavakon, de a Dunántúl vizeinél is gyakori átvonuló a havasi partfutó. amikor az első csapatok a nyár derekán megérkeznek, még sok fekete hasút láthatunk közöttük, ezek a madarak felül is vörhenyesebbek, mint a már teljesen átvedlett, szürkés színű példányok. A havasi partfutó a magas északon költ, a párok négy tojást raknak, amelyeken hím és tojó felváltva kotlanak. A 21-22 nap alatt kikelő fiókák fészekhagyók, szüleik vezetik őket. A havasi partfutó rendkívül társas természetű madár, az esetleg magukra maradt fiókákat más madarak nyomban adoptálják, így adtak hírt korábban ötös vagy hatos fészekaljakról. A tojók vonulási hajlama erősebb, mint a hímeké. Finnországban végzett vizsgálatok szerint átlagosan mindössze hat napig maradtak a fiatalok mellett, de az olyan pároknál, amelyek későn kezdtek a költéshez, a tojók gyakran már a fiókák kikelése előtt elhagyták a családot, és útnak indultak. A hímek sokkal tovább, átlagosan 19 napig tartanak ki a fiatalok mellett, amelyek, mihelyt röpképesek, szintén dél felé indulnak.
A pajzsoscankó kis számban nálunk is fészkel, de nagy csapatai csak a tavaszi és őszi vonulás idején láthatók. Tavasszal gyönyörű látványt nyújt a sok nászruhás hím. Elálló, nagy körgallérjuk jellegzetes formát kölcsönöz nekik, a gallér tollainak színe az egyiknél fehér, a másiknál fekete, tarka vagy éppen rókavörös. Mint valami pajzsot, borzolják fel és a tocsogós májusi réten látszólag életre-halálra küzdenek egymással. A valóságban ez inkább afféle bemutató, a nászviselkedéssel kapcsolatos mutatvány, játék, ami soha nem végződik komoly sérülésekkel.
A pajzsoscankók hatalmas tömegben vonulnak át hazánkon. Az alföldi sekély vizű tavaknál, elöntött réteken, legelőkön vagy a leeresztett halastavak iszappadjain, tocsogóin néha felhőnyi csapataik keresgélnek. Jellemző rájuk, hogy mindig némán repülnek. Annál hangosabban kelnek a valamitől megriadt szürke cankók: a füstös cankókat jellegzetes, egytagú „csuit”, a réti cankókat sűrűn ismételt, hangos „ti-ti-ti-ti” kiáltásuk árulja el. Aki ismeri már ezeket a hangokat, legalábbis a cankókat illetően, akár becsukott szemmel is kiismeri magát a vizek mentén.
A havasi partfutó északon fészkel, nálunk ősszel és tavasszal nagy tömegben vonul át
