Alsó-kréta
Alsó-kréta
A kárpát-pannon térségben a jura végére jellemző ősföldrajzi és üledékképződési viszonyok szinte változatlanul átörökítődtek a kréta időszak elejére. Csaknem az egész régiót tenger borította; néhol sekélytengeri karbonát-platformok fejlődtek, túlnyomórészt azonban – változó mélységű – nyílttenger uralkodott, amelyben többnyire tiszta mészkő lassú lerakódása folyt.
Az első igazán jelentős változás a valangini korszakban történt. A sekélytengeri karbonát-platformok nagy része (a Tisza-mikrolemez Villány-Bihari zónájában és helyenként a Dinaridákban is) szárazra került, felszínük karsztosodott, a karsztos mélyedésekben pedig sok helyütt bauxit halmozódott fel. Ekkor keletkezett a Villányi-hegységben a – már kibányászott – nagyharsányi bauxit, valamint az Erdélyi-középhegységben a Királyerdő számos bauxittelepe (lásd a következő fejezetben). Miután ez az esemény egymástól viszonylag távol eső és eltérő tektonikai előéletű területeken egyidejűleg jelentkezett, valószínű, hogy a világtengerek vízszintjének hirtelen csökkenésére vezethető vissza. Csakugyan, a mezozoikum kezdete óta kisebb ingadozásoktól eltekintve fokozatosan emelkedő tengerszint a valangini korszakban mutatja az első, igazán nagy méretű (150 m), hirtelen csökkenést. A mélyebb tengerrel borított területeken azonban ez a tengerszintcsökkenés alig éreztette a hatását.
Ugyanebben az időben rendkívül heves vulkáni tevékenység játszódott le. A továbbra is aktív szigetíveken (pl. Erdélyi-érchegység) ez természetes volt, de ezen túlmenőleg, hatalmas tengeralatti bazaltvulkánok működtek a Mecsekben (és a jelenleg az Alföld mélyén húzódó pásztában), a Külső-Kárpátok Sziléziai-takarójában, valamint a Keleti-Alpok Pennini-övében (amely ma térségünkben a Magas-Tauernban és a Kőszegi-hegységben van a felszínen). A Mecsekben a párnalávákat is tartalmazó hatalmas bazaltlávafolyások helyenként nagyméretű mészkőblokkokat zártak magukba, ezeket a vulkáni kürtők által áttört jura mészkőrétegekből ragadták magukkal. A számos kitörési fázis során rétegesen felépülő vulkánok egy része a mélytengerből olyan magasra növekedett, hogy tetejükre (pl. a Mecsekben) sekélyvízi, atoll-szerű zátonyképződmények települtek.
A Mellétei- (Vardar-) óceán bezáródása egyes szakaszokon lényegében véve ekkorra már befejeződött; az óceáni kéregrészek alábukása után a szigetívek már a kontinentális selfeknek ütköztek (ún. kollízió). A nyomóerők hatására kiemelkedő területek lepusztulásából nagymennyiségű törmelékanyag szállítódott a környező, még megmaradt medencékbe (Erdélyi-érchegység, Persányi-hegység, Vardar-zóna), vagy a terhelés hatására megsüllyedt selfekre (Keleti-Kárpátok, a Tisza-mikrolemez és az Északnyugati-Kárpátok déli sávja, Gerecse). A tektonikusan aktív – földrengéses – területekről származó, változatos szemcseméretű törmelékanyag tengeralatti gravitációs szállítással jutott a medencék távolabbi részeiben, és ott sajátos üledék – flis – formájában rakódott le. A gerecsei alsó-kréta rétegsor a területet egyre inkább elborító tengeralatti hordalékkúp lerakódásának eredménye. A cementgyártási nyersanyagként intenzíven bányászott, mintegy 200 m vastagságú Berseki márga a valangini korszakban kezdett lerakódni; a távolról érkezett homokköves betelepüléseket leszámítva főként nyílttengeri medenceüledék, amit gazdag ammonitesz-faunája is igazol. A fölötte következő, több mint száz méter vastagságú, hauterivi-barrémi korú Lábatlani homokkő már valódi flisnek tekinthető (lásd a keretes szöveget). A törmelékanyag szemcseméretének durvulásával apti-albai korú konglomerátum zárja a rétegsort.
Flis jellegű üledékképződés folyt a Magura-óceán nagy részén is (Sziléziai-takaró az Északnyugati-Kárpátokban, Csalhó-takaró a Keleti-Kárpátokban). Mint a következő oldalakon is látni fogjuk, a flis a mai Külső-Kárpátok övezetére jellemző igazán, amelyet éppen ezért kárpáti homokkő-zóna vagy ma inkább külső-kárpáti flisöv névvel illetnek.
A Kazán-szorosban alsó-kréta sekélytengeri (Urgon) mészkőből álló sziklafalak szakadnak a Duna vizébe
A barrémi korszakban – részben a világméretű tengerszint-emelkedés hatására – a karsztosodott mészkőterületek (pl. Villány-Bihari zóna, Dinári-hegység) újra tenger alá kerültek és a helyenkénti bauxittelepek fölött folytatódott a sekélytengeri, karbonát-platform jellegű mészkőképződés. Ezek a több száz méter vastagságú, vastagpados mészkőösszletek („Urgon mészkő”) sok nagyméretű és vastaghéjú kagyló- és csigamaradvány (Requienia, Toucasia), valamint nagyforaminifera (Orbitolina) felhalmozódásából állanak. Képződésük helyenként az apti korszakban is folytatódott, sőt, például az Északnyugati-Kárpátok északibb zónáiban csak ekkor kezdődött. Az Urgon mészkő különösen szép sziklafalakat alkot némely folyóáttörésben (pl. a Kazán-szorosban az Al-Dunán, a Manín-szurdokban Zsolna közelében). A Nagyharsány fölötti Szársomlyón és Beremenden – a súlyos környezetkárosítás visszhangja miatt újabban szerencsére korlátozottabban – e mészkövet cementgyártás céljából fejtik.
A sümegi vár nem vulkáni kúpon, hanem alsó-kréta krinoideás mészkőből álló tektonikus sasbércen épült
Az apti korszakban megélénkülő földkéregmozgások jelei számos, korábban tektonikailag nyugodt területen is megmutatkoztak. Az Északnyugati-Kárpátokban a réteghiányok és az Urgon mészkő megjelenése a mélyvízi terület kiemelkedésére utal. A Dunántúli-középhegység nagy részén a már közel 90 millió éve tartó nyílttengeri mészkőképződést hirtelen sekélyebb területre utaló crinoideás mészkő lerakódása váltja fel. A Keleti-Kárpátok középső zónáiban óriási tömegű, ezer métert is meghaladó vastagságú ún. vadflis jelentkezik. A vadflis a flishez hasonlóan, tengeralatti lejtőkön lezúduló zagyárak által szállítódik és halmozódik fel, csakhogy itt a finomszemcséjű ár nagyobb kavicsokat és tömböket is magával ragad. A gravitációs tömegmozgásokban néha egészen hatalmas, hegynyi méretű (többnyire mészkő-) tömbök, ún. olisztolitok is részt vesznek. Ilyen vadflis tetején „úszik” például a Keleti-Kárpátokban a Nagyhagymás tömege és a Békás-szoros környékét alkotó egész mészkővonulat. A vadflisben megjelenő óriási olisztolitok a – hegységképző erők által egymásra torlaszolt – takarós képződmények előrenyomuló homlokzónájából származhatnak.
A Magura-óceánban (a mai külső-kárpáti flisövben) uralkodóan márgás üledékképződés folyt, amelynek keretében az apti korszakban fekete palák képződtek. Ezek a szervesanyagban dús üledékek a világóceánokban azidőben fellépő anoxikus esemény hatására rakódtak le.
A kárpát-pannon térségben az első igazán komoly alpi hegységképződési fázis (az ausztriai) az albai korszakban következett be. A Keleti-Kárpátokban nagy takarók torlódtak egymásra, s hasonló takarós mozgások kezdődtek a Déli-Kárpátokban, a Keleti-Alpokban és az Északnyugati-Kárpátokban. A Mellétei-óceán erősen meggyűrt üledékes és ofiolitos képződményei nagy nyomású kőzetmetamorfózist szenvedtek, és északról rátolódtak a bükki zónára. A Dunántúli-középhegység zónája hirtelen teljesen szárazra emelkedik és vályúszerűen meghajlítódik (lásd a lemeztektonikai fejezetben). Az igen nagy hatású hegységképződés nem érezteti a hatását a Dinaridák egykori területén, ahol a sekélytengeri karbonát-platform töretlenül fejlődik tovább.
A szárazra került, gyűrt, takarós területek jó részét rövidesen – már az albai későbbi szakaszában – újra elborította a tenger, és sekélyvízi, többnyire törmelékes üledékképződés indult meg. A Dunántúli-középhegységben a rövid szárazföldi periódusban a mészkőterületek karsztosodtak és a mélyedésekben bauxit halmozódott fel. A Bakonyban a bauxitképződés után a késő albaiban lagunáris medence alakult ki, melyben csökkentsósvízi (tengeri rétegekkel váltakozó édesvízi) agyag és agyagmárga rakódott le különböző korú idősebb mezozoikumi képződmények letarolt felszínére (Tési agyagmárga). A szárazföldi törmelékbeszállítódás csökkenésével és a tengeri környezet uralomra jutásával Urgon jellegű mészkőből (Zirci mészkő) álló széles karbonát-platform alakult ki. Képződményeiben először vastag héjú kagylók (Rudisták) vázai, majd főleg a nagyforaminiferák (Orbitolina) játszanak kőzetalkotó szerepet. A tenger további mélyülésével egyre több planktonikus foraminifera jelent meg, a kőzet összetétele pedig mészkövesből márgásba ment át (Pénzeskúti márga). A márga egyes szintjeiben igen gazdag ammonitesz-fauna található (Mariella, Mortoniceras). Ezek és a planktonikus foraminiferák azt bizonyítják, hogy az üledékképződés az albai után következő cenománi korszakban is folytatódott.
Alsó-kréta sekélytengeri (Urgon) mészkő alkotja a festői Manín-szurdok (Manínska tiesnava) meredek sziklafalait (Vág-völgy)
Az albai korszak vége felé a Tisza-mikrolemez Villány-Bihari zónájában és az Északnyugati-Kárpátokban a sekélytengeri Urgon mészkő képződését mindenütt mélyebbvízi márgás üledékek váltották fel, amelyek azután – a cenománi korszakban – főként homokkőből álló, flis jellegű képződményekbe mentek át. A kárpát-pannon térség más részein szintén egyre nagyobb területen lép fel flis jellegű üledékképződés, a Pienini-szirtöv nyugati részén pedig vadflis rakódik le. Mindez az adott hegységképződési területen fokozatosan előbbre nyomuló takarók mozgásával hozható összefüggésbe.
