Alsó-pleisztocén (villányium)

Teljes szövegű keresés

Alsó-pleisztocén (villányium)
A legutóbbi időkig villafrankai (illetve felső-villafrankai), kalábriai, felső-levantei stb. nevek alatt szerepelt. Az éghajlat szárazabbra fordulásának megfelelően, üledékképződés tekintetében a mésztől fakó, mészeres, ún. vörösagyag–lösz (esetenként vörösagyag–travertinó) ciklusváltás jellemzi, amit Kretzoi Miklós, Jánossy Dénes és Kordos László szerint a faunafejlődés is igazol. Pécsi Márton szerint ehhez az időszakhoz kapcsolódik a Duna VI. és VII. számú teraszának a kialakulása. A villányium tevés, struccos faunával jellemezhető száraz-meleg időszakához kapcsolja Pécsi Márton és e sorok szerzője az alacsonyabb hegylábfelszín-formálódást a hegységperemeken. Ide tartoznak a geomorfológiai szintek közül a klasszikus felső-villányi (kislángi) korú, a Dunántúli-középhegységből eredő ercsi, kislángi, aligai kavicsos-homokos hordalékkúpok maradványai is. A Pannon-medence e korszakban a befejeződő bazaltvulkánosság színtere: Bár mellett 2 millió, a Nógrád-Gömöri bazaltvidéken a mai Magyarország területén 2–1,5, a szlovákiai részen kevesebb mint egymillió éve, már a középső-pleisztocénban ért véget a vulkánosság.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem