Belső-Nyugati-kárpáti egységek (Tatro-Veporidák)
Belső-Nyugati-kárpáti egységek (Tatro-Veporidák)
A Nyugati-Kárpátok fejlődésének ősi szakaszai szintén a múlt homályába vesznek; az ópaleozoikumi (és esetleg idősebb) összletek jelentős része oly mértékben, gyakran többszörösen átkristályosodott, hogy a pre-variszkuszi szerkezetfejlődésre utaló gyér adatok nem rendezhetők egységes képbe. Ugyanakkor az utóbbi évtizedben a széleskörűen elterjedt, modern kutatási módszerek (az ásványátalakultság fokára irányuló vizsgálatok, a radiometrikus kormeghatározások) az alpi események „kiszűrésével” lehetővé teszik egy késő-variszkuszi fejlődési modell kidolgozását (lásd az előző oldali ábrán). Ez – az ausztroalpi fejlődésmenethez hasonlóan – a variszkuszi szerkezetfejlődés dél felé való vándorlását (ún. polaritását) mutatja. A variszkuszi metamorfózist kis nyomás- és széles hőmérsékleti tartomány jellemezte, ellentétben az alpi közepes-nagynyomású és kis-nagyon kis hőmérsékletű átalakulással. Általában a variszkuszihoz sorolják az erős metamorf fokú, ún. Barrow-típusú átalakulást is, noha számos tény arra utal, hogy e képződmények pre-variszkuszi dokumentumok, amelyek a gyengébb variszkuszi metamorfózist „túlélték”. Az Ausztroalpi-egységekkel való kötődésük nem véletlen, hiszen a Nyugati-Kárpátok ma is szerves folytatása a Keleti-Alpoknak.
)
A Nyugati-Kárpátok aljzatának variszkuszi szerkezetfejlődése (Marian Putiš alapján [1992], kissé egyszerűsítve).
Óvariszkuszi lemezdarabok (takarók): TA – Tátrai-takaró (1 – passzív, majd aktív lemezszegély); LA – Lepto-amfibolit-takaró (2 – aktív lemezszegély); GR – Garami-takaró (3 – passzív lemezszegély); NÓ – Nóri- (Pánafrikai) lemez (4 – déli passzív kontinentális lemezszegély); 5 – gránitos ortogneisz;
Újvariszkuszi pre-kárpáti lemezdarabok (takarók), melyek elsősorban az északi lemez aktív szegélyéről származnak: PER, RAK, TŐ – Pernek, Rákospatak, Tőkés (nem teljes ofiolitos) lemezdarabok; PH, JG, BA – Predná hol'a, Koháryháza (Pohorelá), Jánov grúň és Bazin (Pezinok) lemezdarabok; KO – Kakas-hegy (Kohút) és Feketebalog (Čierny Balog) lemezdarab; GÖL – Gölnic (riftesedett passzív szegély?) lemezdarab; 6,7 – újvariszkuszi granitoid plutonok (6 – idősebb, főként S-típusú; 7 – fiatalabb, I- és S-típusú); 8 – Újvariszkuszi ütközéses flis árok. GR, DA, BÜ – Grác, Grauwacke-öv, Déli-Alpok és Uppony-Bükk paleozoikumi lemezdarabok (a déli lemez passzív szegélyéről származnak). Mó=millió éve
A Tatro-Vepori tartományt általában erősen átalakult kőzetek – amfibolit, gneisz, migmatit – jellemzik, amelyek valószínűleg részben idősebb (esetleg prekambriumi), a variszkuszi aljzatba beépült maradványok. Területén nagyon erőteljes volt a karbon magmás tevékenység, aktív lemezszegélyen keletkező, szigetív eredetű, főleg ún. I-típusú gránitokkal. Ez és a nagy hőmérsékletű metamorfózis azt jelzi, hogy a Tatro-Veporidák a karbon időszaki szubdukciós övben felső-lemez helyzetben voltak. Felépítésük összetett, egyes képződményeiket alpi metamorfózis is érintette, s részeiknek eredeti, egymáshoz való viszonya gyakran erősen kérdéses.
1. A Belső-Kárpátok legkülső, legmélyebb kristályos aljzatú szerkezeti egysége a Tátrikum. Kívülről (észak felől) a Pienini-szirtöv határolja. Úgynevezett maghegységei (Kis-Kárpátok, Inóc, Tribecs, Sztrázsó, Kis- és Nagy-Fátra, Liptói- és Magas-Tátra, valamint az Alacsony-Tátra nyugati és a Branyiszkó északi része) hatalmas boltozatok tengelyében sasbércszerűen felszínre kerülő variszkuszi kristályos összletek, amelyeket gyakran mezozoikumi üledékburok takar. A Tátrikum az Ördöglakodalma-vonal mentén (amely a Rába-vonal folytatása, kiemelkedő jelentőségű harántmozgási szerkezeti öv) meredeken a Veporikum alá bukik.
A Tátrikum metamorf kőzetei igen változatos képződmények (nagyvastagságú agyagos-homokos üledéksorozatok, bázisos vulkáni összletek, kevésbé jelentős savanyú vulkanitok, ultrabázitok és márgás üledékek) eltérő mértékű átalakulásával keletkeztek. Az amfibolit-fáciesű metamorfózis során para- és ortogneisz, migmatit, amfibolit és mészszilikátos kőzetek jöttek létre. Kisfokú metamorfitjai többnyire retrográd fillonitok.
Sajátos képződmény az ún. Leptit-Amfibolit-összlet, amely nagy vastagságban a Kis-Kárpátokban, a Liptói- és Alacsony-Tátrában tanulmányozható. Jellegét plagioklász-földpátban dús világos és hornblende-amfibolban dús zöldesfekete sávok milliméteres váltakozása adja. Benne méteres-tízméteres nyírt lencsesorokban szerpentinesedett-talkosodott peridotit- és amfibolitosodott eklogittestek találhatók, amelyek ókaledóniai óceáni kéreg maradványai. Az egész összlet magasfokú (kora variszkuszi, 380 millió éves) amfibolit-granulit-fáciesviszonyok közé került (600–800 °C, 4–9 kbar), majd migmatitosodott (részlegesen megolvadt). Később, késő variszkuszi események során, alacsony fokú amfibolit-zöldpala-fáciesű viszonyok között, általános nyíródás és takaróképződés során milonitosodott.
)
A Soproni-hegység földtani metszete (Boldizsár István, Ivancsics Jenő és Kisházi Péter nyomán, 1990)
A képződmények sorából nem hagyhatjuk ki a Tátrikum egy korlátozott elterjedésű, finomtörmelékes eredetű biotitos-kloritos fillitjét, amelynek grafitos szintjeiben szórványosan gyér ősmaradvány-tartalmú karbonátos lencsék fordulnak elő. Ezek sporomorfa-együttese ugyanis igen idős kort, a Kis-Kárpátok ún. Harmónia-sorozatának alsó-devon, az Alacsony-Tátra Gyömbéri kristályos összletének felső-szilur–devon korát bizonyítja. A radiometrikus adatok a metamorfózis és magmás tevékenység csúcspontját az alsó-karbon elején rögzítik, de a gránitos intruzív tevékenység áthúzódott a felső-karbonba, sőt a permbe is. A variszkuszinál idősebb adatok (egyes gránitokban is) részben „kevert” korok (lásd a Radiometrikus kormeghatározás című részt), részben (400 és 500 millió éves csomópontokkal) pre-variszkuszi eseményeket tükröznek.
A variszkuszi gránitok – mint a legellenállóbb kőzetek – a maghegységek gerincét alkotják. Gyökértelenek; a gránittesteket variszkuszi/alpi takarókba nyírva, néhány km vastag, délies irányba dőlő tábla vagy lencse alakban követhetjük a geofizikai szelvényeken. Csak kis mértékben differenciálódtak, összetételük egyveretű; leggyakoribb kőzettípusuk a zárványmentes biotit-tonalit és biotit-granodiorit. Egy külsőbb helyzetű, kissé idősebb (320–340 millió éves), alumínium-dús, erősebb kéreghatást tükröző, és egy belső, fiatalabb (kb. 300 millió éves), mészalkáli jellegű, köpenyhatást mutató csoportra oszthatók.
A Nyugati-Kárpátok alpi (A), variszkuszi (V) és lehetséges óvariszkuszi (Ve) metamorfózis-gradiense (Vladimir Bezák és társai alapján, 1993). And. andalúzit;
Ky. disztén;
Sil. szillimanit;
1. görbe: kaolinit víztelenedése;
2. görbe: pirofillit víztelenedése;
3. görbe: glaukofán stabilitása;
4. görbe → analcim+kvarc albit;
5. görbe: heulandit → lawsonit+kvarc.
A nyilak hossza a metamorfózis hőmérsékleti tartományát mutatja
Az egész Kárpátokra jellemző takarós szerkezetet – egy triász–felső-kréta elnyírt fekvőredőre tolt, alig 100 m vastag granitoid „sapka” formájában – elsőként itt, mégpedig a Liptói-Tátra lengyel oldalán, 2000 m magasságban (Twardy Upłaz-nál) ismerték fel (Maurice Lugeon, 1903). Jelentős változást hozott a kárpáti geológiában az a felismerés is, hogy a Kis-Kárpátok gránit-takarói sajátos kifejlődésű, a Penninikumhoz tartozó, mélytengeri jura-kréta képződményekre vannak rátolva.
2. A Veporikum délen az Ógyalla (Hurbanovo)–Diósjenői-vonal mentén a Dunántúli-középhegységi, illetve a Lubény-Margitfalvi- (Lubeník-Margečany-) vonal mentén a Gömöri nagyszerkezeti egység alá húzódik. Az Alacsony-Tátra keleti felét, a névadó Vepor hegységet és a Gömör-Szepesi-érchegység nyugati részét alkotja, ezenkívül az Ipoly-menti kristályospala-rögökben és a Branyiszkó déli részén fordulnak elő. Képződményei a Tátrikummal bizonyos mértékig párhuzamosítható Észak-Vepori- (Veporikum s.str.), illetve az attól eltérő kifejlődésű déli, Kakashegyi- (Kohút-) egységbe soroljuk.
A Veporikumban a legerősebben metamorfizált, grauvakke eredetű gneisz migmatittal társul. Az átalakulás 730–860 °C-on, 6–10 kbar nyomás alatt történt. A kőzetek zömét azonban az Észak-Veporikumban fillit és társult savanyú-átmeneti metavulkanit-együttes, míg az aktív lemezszegélyt képviselő Dél-Veporikumban csillámpalával társult bázisos vulkáni eredetű amfibolit és átmeneti vulkáni eredetű albit-biotitgneisz alkotja. Kőzetei alacsony-amfibolit-zöldpala fáciesű (450–530 °C), illetve alacsony nyomású zöldpala-fáciesű (350–450 °C) alsó-karbon metamorfózison estek át. (Az amfibolitokon mért, 500 millió évnél idősebb adatok értelmezése vitatott.) A finomtörmelékes, legkevésbé átalakult képződményekből mind az északi (Predná hol'a, Jánov grúň), mind a déli (Klenóc, Ostra) Veporból szilur-devon sporomorfákat írtak le.
)
A Nyugati-Kárpátok kristályos aljzatának variszkuszi-alpi szerkezete (Marian Putiš alapján, 1992).
Az alsó-variszkuszi szerkezeti szint óvariszkuszi takarói: 1 – Garami takaró; 2 – Tátrai takaró; 3 – Felső-variszkuszi szerkezeti szint (egy része); a Tátrikum újvariszkuszi takarói: 4 – Észak-vepori Feketebalogi lemezdarab; 5 – Dél-vepori Kakashegyi, Hladomorná dolina és Predná hol'a lemezdarab; 6 – Gömöri kristályos aljzat, Tőkési, Rákospataki, Gölnici és egyéb lemezdarabok; 7 – Újvariszkuszi granitoid Vepor-pluton; 8 – Zempléni típusú kristályos aljzat; 9 – Krizsna takaró; 10 – Föderata-kifejlődés; 11 – Mellétei-egység; 12 – Szilicei-egység; 13 – Középső-, felső-kréta üledékek; 14, 20 – óvariszkuszi áttolódás; 15,16 – újvariszkuszi áttolódás; 21 – tágulásos vető; 17, 22 – óalpi (új-kimmériai) áttolódás; 18, 23 – középső-kréta áttolódás; 19, 24 – larámi és fiatalabb áttolódás. Hr-Zl – Temetvény (Hrádok) – Aranyosd (Zlatníky) vonal; Cs – Ördöglakodalma (Čertovica)-vonal; Po – Koháryházai (Pohorelá)- vonal; Lu – Lubényi (Lubeník)- vonal
A Vepor variszkuszi gránitjainak fő típusa szintén a biotit-granodiorit, de a Tátrikumiaknál jóval közelebb állnak a migmatitokhoz (gyakoriak bennük a kőzetzárványok és szegélyeiken az ún. leukrokata, hibrid változatok). Koruk fiatalabb, felső-karbon–alsó-perm. A jelentősebb magaslatokat (Király-hegy, Fabova hol'a, Klenóci-Vepor stb.) a gyakori Királyhegyi gránit alkotja, illetve néhány csúcsát az asztallapszerűvé tönkösödött kristályos aljzaton átütő miocén andezitvulkáni roncsok (telérek, kürtők) adják (lásd még az Északnyugati-Kárpátok tájbemutatásánál). A Tátrikumtól eltérő vonás továbbá, hogy a Veporikumot viszonylag magas nyomású óalpi metamorfózis is érte, amely az idősebb, kristályos kőzeteket tovább alakította (ún. diaftorézis; többszáz méter vastag milonit- és fillonit-zónák jöttek létre).
A Tátrikum parautochtonjára tolódott takaró a Kasprowy-csúcs szelvényében. A Liptói-Tátra keleti határa (Bac-Maria Moszaszwili és mások, 1979).
Sötétvörös – Magas-tátrai típusú granitoid, lila – triász, kék – jura, zöld – kréta, világosvörös – Goryczkowa-típusú granitoid (takaró)
Magyarországon a Veporikumhoz (Kakashegyi- [Kohút-] öv) a Diósjenői-vonaltól északra a mélyben húzódó Ipolymenti kristályospala összletet soroljuk. Ezt a Nógrádi-medence mélyfúrásaiból, valamint a Börzsöny és Cserhát miocén vulkanitjainak zárványaiból ismert medencealjzatot az amfibolit/zöldpala-fácies határán képződött biotitos paragneisz-földpátos csillámpala alkotja, amelyet fillonit és zöldpala tagolhat.
A fekvőredőbe gyűrt, főként mészkő anyagú triász–kréta képződményekre (alul, sziklás hegyoldal) közel vízszintesen alsó-karbon granitoid takaró tolódott (lapos, füves hegytető). A Ma ok czniak-csúcs (2104 m) a Miętusia-völgy fölött, a Liptói-Tátra északkeleti (lengyel) részén. A felvétel nyugat felől készült
3. A vitatott eredetű Zempléni nagyszerkezeti egységet újpaleozoikumi molassz-kifejlődései alapján sokan a Tisza-mikrolemezről lenyírt darabnak tartják, a szlovák geológusok viszont a Veporikummal való rokonságát hangsúlyozzák. Felszíni kibukkanása, a Zempléni-szigethegység (Zemplínske Vrchy) a Belső-Kárpátok paleo-mezozoikumi vonulataitól elszigetelt helyzetben van, és kapcsolatai a mélybe zökkent medencealjzatot ért fúrások kis száma miatt alig nyomozhatók. Képződményeinek zömét több km vastag molassz alkotja, amelynek kristályos feküje csak néhány km2-en bújik a felszínre Vilyvitány és Biste (Býšta) között. A mélyfúrások jóval nagyobb elterjedését bizonyítják (pl. a magyar oldalon Füzérkajata, Felsőregmec, Rudabányácska térségében). A finomtörmelékes-grauvakke üledéksor és tholeiites jellegű andezites-bazaltos vulkáni összlet (korai szigetív?) magas fokú metamorfózisa során (5 kbar, 650–680 °C) paragneisz, amfibolit és migmatit keletkezett disztén-staurolit-szillimanit ásványegyüttessel. Egy felső-karbon eleji metamorfózisnál jóval idősebb koradat (960–980 millió év, Magyarország legidősebbje) még megerősítésre szorul.
A Füzérkajata 2. számú fúrásból leírt, kevésbé metamorf (zöldpala-fáciesű) fillit és porfiroid kőzetsorozat tektonikusan érintkezik az előbbiekkel. Valószínűleg nem a Zemplenidákhoz, hanem a Gömörikumhoz tartozik.
Kristályos kőzeten (Királyhegyi komplexum) kialakult szelíd domborzat a Fabova hol'a (1439 m) tönkfelszínével a Vepor hegység keleti végén, a Murányi-fennsíkról nézve
