II.
II.
A legközelebbi ülésben, október 31-dikén, kezdette meg a ház a felelet tárgyalását.
Almásy Sándor a következő indítványt terjesztette elő:
«Tekintve azt, hogy a kormány Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegyék bizottmányát az 1848:XVI. t.-cz. 2. §. d) pontjának ellenére, mely így szól: «Ezen állandó bizottmány a főispánnak, vagy távollétében az alispánnak elnöklete alatt, a megyei tisztviselőség hozzájárultával, annyiszor és addig, a mint s a meddig szükséges leend, összegyűlvén, mindazon hatóságot fogja ideiglenesen gyakorolni, mely törvény s alkotmány szerint a megyei közgyűléseket minden tekintetben illeti», önkényileg fölfüggesztette;
tekintve, hogy a kettős megye törvényes hatóságát az 1848:III. t.-cz. 26. §. ellenére, mely így szól: «Az ország minden törvényhatóságainak eddigi törvényes hatósága ezentúl is teljes épségben föntartandó», megszüntette, és a megye kormányzását teljhatalmú kir. biztos korlátlan hatalma alá helyezvén, az 1848:III. t.-cz. 3. §-át, mely így szól: «Ő felsége a végrehajtó hatalmát a törvények értelmében független magyar miniszterium által gyakorolja», megsértette;
tekintve azt, hogy a pragmatica sanctiót érvényesítő 1723:3. törv. czikket megsértette, s mindezen tények által az 1848:XVI. t.-czikkben az alkotmányosság védbástyájának elismert megyei szerkezetet Hevesmegyében lerombolta;
tekintve végre a föntemlített kormánytényeket, melyek a törvények világos megsértésével végrehajtattak; hivatkozva az 1848:III. t.-czikk 32. §. a) alatti pontjára, mely ekképpen szól: «A miniszterek feleletre vonathatnak minden oly tettért vagy rendeletért, mely az ország függetlenségét, az alkotmány biztosítékait sérti»; hivatkozva a 33. §. rendeletére: a kormányt vád alá helyezni kérjük.» Aláirták: Almásy Sándor, Pap Pál, Csiky Sándor, Madarász József, László Imre, Böszörményi László, Vállyi János, Bobory Károly, Deáky Lajos, Patay István.
261Tisza Kálmán a belügyminiszter válaszában nem látta bebizonyítottnak, hogy az ország békéjére, vagy fönállására, vagy éppen a trón biztosságára nézve oly veszélyes a helyzet, hogy igazolva van a kormánynak rendkívüli eljárása. E felelet azon meggyőződésében sem ingatta meg, hogy a követett eljárás részint az alkotmányos elvbe, részint a törvényekbe és a törvényes gyakorlatba ütközik. Megengedte, hogy Eger városa és Hevesmegye végzéseiben vannak olyanok, a mik az ő meggyőződése szerint is megtámadhatók; de ő a kormány cselekedeteit nem a szerint itélte meg, hogy mennyire helyesen jártak el a szóban levő hatóságok, hanem hogy a kormány ténye mennyiben egyezik vagy ellenkezik az alkotmánynyal és a törvénynyel.
Még ha szinte alapos lenne is a váczi levél tartalma ellen emelt vád, ez nem jogosítaná föl a kormányt, hogy mielőtt a törvényes biró a dologban itélt, közigazgatási úton kimondja, hogy a vádlott bűnös, s hogy bűnrészeseknek nyílvánítsa mindazokat, kik a törvény szerint még csak vádlott egyén irányában bizalmat nyílvánítanak. Azon eljárás, mely szerint a törvényes biró itéletét be nem várva, közigazgatásilag mondatik ki a «bűnös», megsemmisíti a polgárok biztosságát, képzeletivé teszi a személyes szabadságot, s példáját az absolut kormányok körében kell keresni. Mivel a kormány ezt tette Eger városára vonatkozólag, eljárása az alkotmányosságba ütközik.
A mit pedig a kormány Hevesmegyére vonatkozólag tett, azzal megsértette a törvényeket és a törvényes gyakorlatot. Törvényes gyakorlat, hogy a megyéknek, a törvénytelen rendeletet végre nem hajtva, joguk van fölirással élni. Hiszen csak nem régen történt, hogy Máramarosban, Békésben és egyebütt is végre nem hajtották vagy éppen félretették – föliratban adva elő okaikat – a kormánynak oly rendeleteit, pl. az adóügyben, melyeket, tekintve az országgyűléstől megszavazott indemnityt, az ő hite szerint a törvényesség szempontjából megtámadni alig lehet. Igaz, régibb időkben is küldött a kormány biztosokat a megyék ellen; de Tisza nem tudott rá esetet, hogy, midőn az alkotmány életben volt, azért, mert valamely megye valamely tárgyban fölirt, mindjárt kir. biztost küldtek volna ellene. Ilyenkor a kormány megújította rendeletét; ha ennek nem volt sikere, kir. resolutiót eszközölt ki, s csak ha ennek sem volt sikere, küldött biztost a renitens megyére. De még ekkor is a kir. biztos soha arra felhatalmazva nem volt, hogy egész vármegyét büntessen, hogy a vármegyék gyűléseit fölfüggeszsze. Mindezeknél fogva azt az indítványt terjesztette elő, «mondja ki a képviselőház, hogy miután kétségtelen alkotmányos elv az, hogy a bárki által, bárki ellen és bármi okon emelt vád 262alapját képező bűntény vagy vétség valóban elkövetése fölött itélni egyedül a törvényes birónak lehet, s a bűntény- vagy vétségnek ily módon lett megállapítása előtt azt kormányzati úton bebizonyítottnak állítani nem szabad; miután kétségtelen törvényes joga a törvényhatóságoknak, hogy a törvénytelennek tartott kormányrendeletet végre nem hajtva, az ellen fölirjanak, Heves vármegye pedig az Eger városára vonatkozólag kiadott s a föntebbiek szerint alkotmányellenes rendelet irányában egyedül ezen jogával élt: a miniszteriumnak Heves vármegye ellen követett eljárását, mint törvénybe ütközőt, nem helyeselheti».
A belügyminiszter felelete és az előterjesztett indítványok fölött megindult tanácskozás teljes öt ülést töltött be. A vita nem szorítkozott azon kérdésre, vajjon helyesen járt-e el a kormány Hevesmegye irányában, hanem fölidézte a helyhatósági kérdésnek átalános tárgyalását. A szónokok elmondották nézeteiket a megyék állásáról és autonomiájukról a multban, s correlatiójukról a törvényhozáshoz és a kormányhoz a jövőben. A jobb oldalról rámutattak arra, hogy némely megye az országgyűléssel és az ország kormányával coordinált testület állását követeli magának, s kifejtették a veszélyeket, a melyek abból származnának, ha a megyéknek oly hatáskör tulajdoníttatnék, mely sem a renddel, sem a parlamenti kormányformával össze nem egyeztethető. A megyék ellenállása illusiorussá tenné a miniszterek felelősségét, s korlátozná az országgyűlés hatalmát, melynek föladata irányt adni a kormány eljárásának. A kik a helyhatósági autonomiát határozatlan korlátokig kivánják kiterjeszteni, vagy éppen annyira eltévednek, hogy a megyének a központi kormánytól minden függését tagadják, s így az egységes állam helyett sok apró kis állam aggregatumát akarnák: lehetetlenséget követelnek, s ezzel magát a lehetőt, t. i. az intézményt, koczkáztatják. A megyét fönn kell tartani, de úgy kell rendezni, hogy összeegyeztessék a népképviselet és a felelősség elvével, hogy így a megváltozott alapon az alkotmánynak olyan védbástyája legyen, mint volt a leéltnek 800 esztendeig.
Az ellenzék ellenben azon félelmének adott kifejezést, hogy a centralisták meg akarják ölni a megyéket, az alkotmány eddigi őreit és föntartóit, s úgy fogják azokat rendezni, hogy csak kormányhivatalnokok gyülekezetei legyenek. Ez ki fogja irtani a polgárok szívéből a közügyek iránti érdeklődést és ezzel együtt a közügyek ismeretét, valamint az önfeláldozásra kész hazafiságnak és a törvények iránti tiszteletnek érzését, melyek nélkül pedig az alkotmányosság tartósan fönn nem állhat.
263Perczel Mór, ki az emigratióból csak három hónappal előbb tért haza, osztozott ugyan Tisza motivumainak főbbjeiben, sőt majdnem minden részleteiben, mindemellett figyelmeztette a házat, hogy a fejedelem, éppen úgy, mint bármely hatalomnak a feje, nem engedheti azon tért elfoglalni és azon fegyvert kezelni, mely okvetetlenűl bukására vezetne, s kérte azokat, kik e kérdésben a miniszteriumot meg akarják buktatni, – pedig a bizalmatlansági szavazatnak ez a következése – fontolják meg, hogy ez esetben nemcsak miniszteri válság támadna, hanem egyenesen áttérés a forradalomra. Tisza bizonyosan nem akar forradalmat; de föllépésének következménye vagy újabb elnyomatás, vagy a nemzetnek védelmi térre való kényszerítése volna, vagyis az, a mit forradalomnak neveznek.
Bónis Sámuel nem kivánta Tisza indítványát úgy tekinteni, mint a melynek elfogadása esetében a miniszteriumnak le kellene köszönnie, mert az ország még nincs egészen normalis állapotban. Ha ellenben a ház helyeslését nyilvánítaná a kormánynak egyenesen a fönálló törvényekbe ütköző eljárása fölött, præoccupálná a kérdést, hogy a megyéknek küszöbön álló coordinatiója miként oldassék meg.
Pulszky Ferencz kérdezte, hol van a törvény, melyre a megyék, különösen Hevesmegye provocál; hol van azon hires törvény, mely megadná a megyéknek azon hires jogot, hogy a kormány rendeletét cum honore seponálhassák? Én részemről, így szólott, eleget forgattam a corpus jurist annak idején, de soha sem akadtam benne oly törvényre, oly paragraphusra, mely megengedte volna a megyéknek, hogy a kormány rendeleteit simpliciter cum honore seponálják. Igen jól tudom, hogy vannak birói rendeletek, «mandata juridica», jól tudom, hogy ezeket a biróság cum honore seponálhatta, még pedig személyes felelősség terhe alatt, mert a sértett félnek mindig joga volt, kárpótlási pert kezdeni ily biró ellen. Hogy mikor vitetett át a biróságoknak ezen joga a politikai testületekre, azt nem tudom, nem is láttam soha törvényben. Meglehet, azt fogják mondani a gyakorlat így volt, hisz a hol nincs törvény, ott törvénynyé lesz a törvényes gyakorlat; de a mint látom, a törvényes gyakorlat szintén a mostani miniszterium mellett szól, csakúgy mint maga a törvény, még pedig a meg nem szakadott gyakorlat; mert igen jól tudja mindenki közülünk, kik régóta forogtunk a megyei életben, hogy bizony küldöttek néha intimatumokat fölülről, melyek a megyék inyére nem voltak. S mi történt ekkor? Fölirtak, a mint Hevesmegye fölirt; de nem azt irták föl, hogy ezt 264a rendeletet soha és semmi föltétel alatt nem fogják teljesíteni. (Fölkiáltások a baloldalon. De igenis!)
Deák Ferencz: Mikor? Micsoda körülmények közt?
Pulszky Ferencz: Azon voltak, hogy bebizonyítsák, hogy talán a helybeli körülmények, vagy az ország körülményei, vagy ez, vagy ama törvény megmutatja világosan, hogy ezen rendelet kivitele vagy nem volna törvényes, vagy nem volna czélszerű. És akkor mi történt? Néha megtörtént bizony az, hogy a helytartótanács elhallgatott, s úgy hagyta a dolgot de ez igen ritka eset volt; majd mindig jött egy második fulminatorium, s akkor a megye óvást tett ugyan, de megadta magát és följegyezte az esetet az országgyűlésnek.
Néha megtörtént, hogy a megyék ezt sem tették, s akkor lejött a kir. biztos – magam is láttam – fejébe csapta a kalpagot, s azon hatalommal, a mely hivatalához volt kötve, érvényt szerzett a rendeletnek. S erre mi történt? A megye utasítást adott a követének, hogy az ügyet mint gravament terjeszsze elő az országgyűlésen.
Kérdem, nem ez történt most is? azon különbséggel, hogy akkor az országgyűlés nem volt illetékes biró, ki végképp eldönthette volna az ügyet, holott most az országgyűlés azon illetékes biró, ki törvényesen dönti el a tárgyat, s kimondhatja, helyesen cselekedett-e a miniszter, s akkor meg fog állani a miniszter tette; vagy azt fogja mondani, hogy helytelenül cselekedett, s akkor a miniszterium lelép.
Ghyczy Kálmán utalt arra, hogy a ház pártjainak számarányánál fogva a bal oldal indítványai nem fogadtatnak el, s így a miniszteriumot nem buktathatják meg: azon aggodalmak tehát, melyeket Perczel ez eset lehetősége föltevéséből merített, alap nélkül valók. De ez nem tartóztathatja vissza az ellenzéket attól, hogy figyelmeztesse a kormányt lehető hibáira, megóvja az országnak és egyeseknek a jogait, s követelje a törvények szigorú teljesítését. Ezt természetesen csak indítványozás utján teheti.
«A kisebbség eljárása akkor lenne helytelen, ha tévedésbe engedné magát vezettetni azon alaptalan föltevés által, hogy a miniszteriumot még meg is buktathatja, s ha azért, hogy ne tegye azt, a mit tennie nem lehet, elmulasztaná tenni azt, a mit tennie lehet és kötelessége is.» Hibáztatta a belügyminiszter eljárását, s figyelmeztette a kormányt, hogy az 1805: 5. t.-cz.-ben, mely egyenesen a törvényhatóságok kebelében elkövetett 265törvénysértések megtorlásáról szól, a törvényes eszközök rendelkezésére állottak.
Somssich Pál kérdezte, hogy, ha a kormány a fönforgó esetben nem úgy járt volna el, mint a hogyan eljárt, s Eger példáját egy 2-dik és 3-dik város követi, még pedig, mivel a kormány Eger példájára semmi észrevételt nem tett, jó hiszemmel követi, s a baj oly nagygyá növekszik, hogy azt nem kir. biztos utján, de rendkívüli erőszakkal lehetett volna csak legyőzni: nem lett volna ez mulasztás a kormány részéről, s nem vonathatnék ezért méltó feleletre? Például, – így folytatta – ne vegyük az említett esetet, hanem más hasonlót: ha valaki közülünk vagy polgártársaink közűl elég gyáva volna oly helyre vonulni, hová a magyar igazságszolgáltatás keze el nem ér, s ezen biztos helyről szórna izgatólag gyujtó üszköt hazánk nyugalma ellen; (Nagy nyugtalanság a szélső baloldalon. Élénk helyeslés a középen.) ha például valaki közülünk ily biztos menedékből iratokat küldene a hazába, a melyekben azt állítaná, hogy a Magyarországban lakó különböző nemzetiségek függetlensége a magyar korona egységével incompatibilis, s találkoznék község, mely addig, míg a kormány azon tünődnék, miként állítsa e merénylet elkövetőjét biró elé, azon elvet magáévá tenné, s példáját a 3-dik, 4-dik és utóbb a 100-dik község követné, – még pedig jó hiszemben, mert a kormány még figyelmeztetéssel sem lépett föl a kérdéses irat ellen – s végre oly izgatott állapot fejlődnék ki, melyet nem a kormány rendeleteivel és kir. biztossal, hanem sokkal szomorubb eszközökkel lehetne csak legyőzni: ekkor, kérdem, nem volna-e ez állapot miatt feleletre vonandó a kormány a mulasztásért, s az ezen mulasztásból eredő minden szomorú következésért?
Csernátony Lajos azt tartotta, hogy a megyei rendszert illetőleg a jobb és bal oldal komoly hazafiságot kipróbált emberei közt nagyon kevés a nézetkülönbség, s türelemmel és gyöngédséggel a megyék irányában mindkét fél megnyugtatására megoldható a megyei rendszer összeegyeztetése a parlamentarismussal. Nézetkülönbség van azok között, a kik pártokhoz szegődnek, mikor ezek győzelemben vannak, a kik csak úgy sompolyognak a tábor után, s azt keresik, hol a győzelem, s az oly lépések, minők Hevesmegyében történtek, elkeserítik a kedélyeket és megnehezítik a két rendszer kiegyenlítését. A bal oldal a fönforgó kérdést nem tekinti pártkérdésnek. «Mi – így szólott – nem csinálunk hazafiságunkból speculatiót.» Ha a kormány a maga elhamarkodott eljárásának rugóját föl akarná fedni, azt kellene mondania: «Ha eltűrjük azt, a mi Egerben történt, 266ha Hevesmegye rendeletünket nem akarja végrehajtani, mit mondanak majd Bécsben?» Úgy látta, hogy a házon is a félelem politikája uralkodik, ez pedig tökéletes impotentiára vezet. A belügyminisztertől említett enyhébb rendszabály a szónokot az «auf Pulver und Blei Begnadigung»-ra emlékeztette.
Böszörményi László az állította, hogy a képviseleti kormányzat eszméje már magában kizárja a királyi biztos kiküldését. A kormány ott, hol a törvény megengedi, küldhet ki teljhatalmú kormánybiztosokat, de nem királyi biztosokat. A kir. biztos kiküldésével ő felségének királyi személyét vinni be a vidéki vitákba, nem volt helyén. Sajnálatát fejezte ki, hogy Somssichot elragadta a vita heve azon térre, mely hozzá nem méltó, hol nem a kérdést vitatta többé, hanem ingerülten vádolt egy távollevő egyént, Kossuth Lajost. Ez ellen rámutatott a tényre, «hogy az 1848-diki alkotmánynak a közösügyi alkotmány szerint való megváltoztatása végett az indokolást a jobb oldal tisztelt vezére jónak látta azon férfiu magasztalásval kezdeni, (Egy hang: Ugyan szépen fizettek vissza!) a kinek vádolására most oly sokan vállalkoznak, hogy ezzel az alkotmány megmaradt részének megrontását indokolhassák».
A vita 5-dik napján fölszólalt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: T. ház! Napok óta folynak vitatkozásaink a szőnyegen forgó kérdések fölött. De ne tekintsük elveszettnek az időt, melyet e tárgyban az egymástól eltérő nézetek kifejtésére s a fönforgó kérdések tisztába hozatalára fordítunk, mert a miről most tanácskozunk, az politikai életünk lényeges érdekeivel áll kapcsolatban.
Némelyek azon aggódnak, hogy a kormánynak Hevesmegye irányában követett eljárása a megyék törvényes jogait és a honpolgárok szabadságát veszélyezteti; mások ellenben attól félnek, hogy oly megyei hatalom, minőt Heves vármegye követelt magának, a rend föntartását tenné lehetlenné, megakasztaná a közigazgatást és magát a parlamentális kormányrendszert is megdöntené.
Törvényhozói helyzetünkben nem a haza érdekében működnénk, ha vitatkozásainkban úgy akarnánk egymással szembe szállani, hogy az egyiknek csak a szabadság, a másiknak csak a rend volna jelszava. (Élénk helyeslés.)
Alkotmányos országban e kettőnek szoros kapcsolatban kell 267állani egymással. A szabadság nem abban áll, hogy kiki tehessen, a mit akar, mert ily szabadság mellett a hatalmasok mindent tehetnének, a mit akarnak, a gyenge még azt sem tehetné, a mihez joga van. (Tetszés.) A rendnek föntartására pedig éppen nem szükséges a hatalomnak korlátlan uralma, mert ez a szabadságot tenné lehetetlenné és magát az alkotmányt semmisítené meg. (Helyeslés.)
E kettőt egyesíteni kell. De erre nem elég, hogy a nemzet és fejedelem együtt alkossák a törvényeket, nem elég, hogy a fejedelem azokat szorosan megtartsa és végrehajtsa; hanem mulhatatlanul szükséges az is, hogy a polgárok a törvénynek és a végrehajtás körében a fejedelem törvényes hatalmának engedelmeskedjenek. (Helyeslés.)
Oly átalános alapelve ez az alkotmányosságnak, hogy azt senki soha kétségbe nem hozta. Már három századdal ezelőtt őseink törvényben is kimondották azt, midőn 1548-ban a 14-dik czikkelyben világosan elismerik, hogy a királyi felségnek mindenki engedelmességgel tartozik.
A szabadság és rend föntartásának elveiből indult ki a magyar törvényhozás minden intézkedéseiben. E két elvet tűzte ki az 1848-diki országgyűlés akkor is, midőn a megyei hatóság ideiglenes gyakorlatáról rendelkezett, mert a 15-dik czikkely bevezetésében világosan kimondotta, hogy: «A megyei szerkezetnek, Magyarhon és kapcsolt részei alkotmányossága védbástyáinak, a közszabadsággal összhangzásba hozatala, egyszersmind a közigazgatásnak időközben is minden megakadástól megóvása tekintetéből rendeltetik» stb. Azt akarta tehát az 1848-diki törvényhozás, hogy a közszabadság is föntartassék, s időközben a közigazgatás is minden megakadástól megóvassék.
Nekünk a törvényhozás terén föladatunk soha nem lehet az, hogy e két vezérelv közül az egyiket a másiknak föláldozzuk, hanem arra kell törekednünk, hogy a kettőt összhangzásba hozzuk. (Élénk tetszés.)
Óhajtanám, hogy minél előbb tanácskozhatnánk a megyék végleges rendezéséről, mert ezt politikai életünkben egyik legfontosabb és legsürgetősebb kérdésnek tartom. Ha ezen végleges rendelkezés lenne ma tanácskozásaink tárgya, elmondanám, a mit jelenleg is határozottan kijelentek, hogy én a megyéket a politikai élettől megfosztani bűnnek tartanám az alkotmány ellen. (Zajos tetszés.)
Nem kivánom, soha sem kivánhatom azokat csupán közigazgatási 268testületekké devalválni. (Élénk helyeslés.) Jövőre sem volnék soha hajlandó megfosztani a megyét azon jogától, hogy a kormány rendeletei ellen felirást intézhessen a kormányhoz, és abban a miniszteriumot a törvényekre vagy a helybeli körülményekre figyelmeztethesse. Magának a kormánynak is jól esik és érdekében van az ily figyelmeztetés. Csak ezen jognak gyakorlata végtelenségig ne terjedjen és a közigazgatást lehetlenné ne tegye. (Helyeslés. Úgy van!)
A megyék nemcsak támaszai, de politikai iskolái is voltak az állam életének; tanácskoztak, a közigazgatás legalsóbb fokától kezdve a magasabb közjogi kérdésekig, minden előforduló tárgyakról, s midőn a gyakorlati élet tapasztalataiból kiindulva fejtették ki nézeteiket, egyszersmind tanultak magok is, tanítottak másokat is, és eszközlői valának az eszmék tisztába hozatalának. (Élénk tetszés.)
Egyedül elméleti tudósok, kik nem az életből, csak a könyvekből tanulták az államtudományt, gyakran fönakadnak a gyakorlati élet egyes nehézségein, s a közigazgatás minden ágainak gyakorlati ismerete éppen oly szükséges a törvényhozónak, mint az államtudomány főelveinek alapos tudása. (Élénk helyeslés és tetszés.)
Nem szeretném a megyék oly végleges rendezését, mely az országot a politikai fejlődés ezen iskolájától is végképp megfosztaná. (Tetszés.)
De most nem arról van szó, miképp rendezzük jövőre a megyéket. Egy concret eset van előttünk, melyet nem azon törvények szerint kell megitélnünk, melyeket jövőre alkotni fogunk, hanem azon törvények szerint, melyek jelenleg fönállanak: én is tehát ezen concret eset fejtegetésére fogom szoritani előadásomat. (Halljuk!)
Szükségesnek látom mindenekelőtt a tények valódi állását előadni, úgy, a mint én azokat felfogom, habár ismételnem kellene is a már mondottakat. (Halljuk!)
Külföldről politikai tartalmú levelek küldettek hazánkba, s e leveleket a sajtó terjeszteni kezdte.
A kormány azt látta, hogy e levelek tartalma alkotmányunkat s ennek alaptörvényeit élesen megtámadja, a pragmatica sanctiót ellentétbe állítja a haza függetlenségével, keményen kikel legujabban alkotott és szentesített alkotmányos törvényeink ellen, s e megtámadás és ezen kikelések által izgatást fog előidézni a nép között, gyűlöletet és gyanakodást terjeszteni a fönálló törvényes állapot ellen. E veszélyt elhárítni s az izgatás terjedését meggátolni kötelességének 269tartotta a miniszterium, s azon eszközhöz nyult, melyet neki az 1848-diki sajtótörvény világos rendelete nyujtott.
E közben Eger városa az említett levelek folytán, tudva és ismerve az azokban kifejtett nézeteket, törhetlen bizalmat szavazott a levelek irójának, és azt jegyzőkönyvébe vezetett határozat által nyilvánította.
A miniszterium azon nézetben volt, hogy Eger városának e határozata egy másik neme a levelek terjesztésének, s az izgatás előidézésére talán még veszélyesebb: mert ha követőkre talál, s több város és község egymás után hasonlót tesz, s a kormány ezt némán elnézi, akkor az izgatás gonoszabbá válhatik.
Nem tehetett tehát egyebet, mint hogy rosszalását kijelentve, a határozatot, mely a község nevében volt a község jegyzőkönyvébe irva, megsemmisíttette.
De mivel Eger városa nem politikai közhatóság, hanem Heves vármegye hatósága alatt áll, nem akarta a miniszterium a megyei hatóságot sérteni, hanem rendeletet küldött Heves vármegyéhez, melyben megbizta, hogy Eger városának határozatát a miniszterium meghagyásából semmisítse meg.
Heves vármegye a kormány rendeletét nem teljesítette, hanem felirt a miniszteriumhoz és határozottan kijelentette ezt másodízben is hozott végzése által. A kormány ekkor kir. biztost küldött a megyéhez, ki, ha szükséges leend, a megyei bizottságot ideiglen fölfüggeszsze és a miniszteri rendeletet foganatba vegye.
Ez volt egyszerű lefolyása azon tényeknek, melyeknek törvényessége vagy törvényellenessége fölött most tanácskozunk. Úgy hiszem, hiven adtam elő azt az előttünk fekvő adatok szerint, és pedig szorosan objective. (Úgy van!)
Vegyük már most fontolóra, miben sérthette meg a kormány eljárása által a törvényt és alkotmányt az által, hogy kir. biztost küldött Hevesmegyébe, holott az 1805. 5-dik t.-cz., mint némelyek fölhozták, egyenesen azt rendeli, hogy: «A megyék kir. biztosok által ne terheltessenek, hanem a fölmerülő hiányok a főispán rendes hatalmával intéztessenek el».
Midőn Heves vármegye a miniszteri rendelet teljesítését határozottan megtagadta, nem volt egyéb választása a miniszteriumnak, mint vagy rendeletét viszszavéve, az egész dolgot abban hagynia, vagy rendeletének teljesítését más módon eszközölnie.
Az elsőt nem tehette, mert az izgatás veszélyét elhárítania 270kötelessége volt; rendeletének visszavonása által pedig fölszabadított volna másokat is a példa követésére, s így azt, a mit meg akart előzni, az izgatást, közvetve maga mozdította volna elő.
A másik utat kellett tehát választania, t. i. rendeletét más módon vinni teljesedésbe. Közvetlen Eger városához küldeni valamely kormányi tisztviselőt, s ez által semmisíttetni meg a határozatot, belevágott volna Hevesvármegye kétségtelen jogába, és ez ellen nemcsak egyik párt, hanem mindegyik határozottan fölszólalt volna e teremben, mint oly lépés ellen, mely Heves vármegye alkotmányos állását forgatja ki sarkaiból. (Helyeslés.)
Nem volt tehát egyéb hátra, mint követni azon utat, melyet hasonló esetekben eddig is követett az ország kormánya, királyi biztost küldeni Heves vármegyére, mely az engedelmességet határozottan megtagadta. (Helyeslés a jobb oldalon.)
Igaz, hogy az 1805-diki 5-dik t.-cz. meg akarta óvni a megyéket attól, hogy kir. biztosok küldése által terheltessenek, s azt rendelte «a felmerülő hiányok a főispánok rendes hatalmával intéztessenek el»; de kérdezem, a Heves vármegyében elkövetett hibát el lehetett-e a főispáni rendes hatalommal intézni? (Élénk tetszés a középen.) Hiszen az ő elnöklete alatt és ellenzése daczára hozatott a megyei végzés, hozatott pedig ismételve: a főispán rendes hatalma tehát ez esetben sikertelen volt.
Ne feledjük el azt se, hogy ugyanazon 1805-diki 5-dik t.-cz. szövegének további sorai következőleg szólnak: «kivéve, ha ő felsége némely rendkívüli esetekben biztosok küldését kikerülhetetlennek tartaná».
Kételkedik-e valaki, hogy a hevesi eset rendkívüli eset volt? (Élénk tetszés a középen.) Isten ne adja, hogy az ilyen esetek hazánkban a rendesek közé tartozzanak. A törvény ő felségének hatalmat ad, hogy rendkívüli esetekben biztosokat is küldhessen a megyékbe. S kire bízza annak megítélését, hogy rendkívüli eset állott elő? Egyenesen ő felségére; mert 3-dik szakaszának végszavaiban ezt mondja: «ha ő felsége némely rendkívüli esetekben biztosok küldését kikerülhetetlennek tartaná». Midőn tehát a kormány Heves vármegyébe kir. biztost küldött, nem a törvény ellen cselekedett, hanem a törvény értelmében, annak világos rendelete szerint; s akkor hibázott volna, ha rendeletét a megyének nem jogosult ellenmondása miatt érvényesíteni nem tudta, vagy nem merte volna. Ezért méltán feleletre vonathatnék. (Élénk helyeslés a középen.)
271Azt mondják némelyek, hogy Heves vármegye törvényes jogával élt, midőn a miniszteri rendelet teljesítését megtagadta, mert azt törvénytelennek tekintette.
A megyék politikai életét a gyakorlat fejtette ki; azoknak jogai, hatásköre nincsenek világos törvények által körülirva, hanem a gyakorlat által szabályozvák. A 1848-diki III. törvényczikk 26-dik szakasza teljes épségében fentartotta az ország minden törvényhatóságainak addigi törvényes hatóságát, a 16-dik t.-cz. 2-dik szakasza pedig azt rendeli, hogy «a megyei állandó bizottmány mindazon hatóságot fogja ideiglen gyakorolni, mely törvény és alkotmány szerint a megyei közgyüléseket minden tekintetben illeti».
Hogy tehát megitélhessük, jogosan járt-e el Heves vármegye az engedelmesség megtagadásában, azt kell tudnunk, mik azok a jogok, melyek e részben a megyéket törvény és alkotmány szerint megillették, tekintve egyszersmind a törvény hiányát pótló alkotmányos gyakorlatot is.
Vannak, kik azt hiszik, hogy a megyék a törvényteleneknek vélt felsőbb rendeleteket joggal félre tehetik; de én ezen nézetet alaptalannak s az eddigi gyakorlattal is merőben ellenkezőnek tartom.
Életem javát, 25 évet töltöttem a megyei életben, nem csupán mint figyelmes néző, cselekvő részt vettem a megyei közéletben, nem úgy, mint fizetéses tisztviselő, de úgy, mint folytonosan munkás tagja a megyei közigazgatásnak. Ismerem a megyei életnek minden mozzanatát, pedig saját tapasztalásomból ismerem, figyelemmel kisértem más megyék eljárását is; tagja voltam oly országgyűléseknek, melyek egyenesen a megyék kifolyásai voltak: és ezen hosszas tapasztalásom folytán határozottan merem állítani, hogy a megyéknek kétségkívül van joguk a törvénytelennek vélt felsőbb rendelet ellen felirást intézni, vagy az illető kormányszékhez, vagy egyenesen ő felségéhez, előadni okaikat, hivatkozni a törvényekre.
Lehettek, sőt voltak esetek, midőn a kormány vagy ő felsége a fölhozott okoknak engedvén, rendeletét visszavette. De ha rendelete mellett tovább is megmaradt, azt a megyének teljesíteni kellett; joga nem volt az engedelmességet tovább is megtagadni; és ha ezt mégis tette, királyi biztos küldetett a legfelsőbb rendelet foganatositására s az egész dolog rendbehozására, és a megye sérelem gyanánt följegyezte az eseményt, és azt az országgyűlés elé terjesztette.
Ez azon gyakorlat, mely 1848 előtt is folytonosan létezett, és 272ezen gyakorlaton alapulnak a megyék jogai, melyek messzebb soha nem terjedtek, mint, a mint említém, a fölirás küldésére, és ha ez sikeretlen volt, az országgyűlésen követeik által a dolognak sérelemkénti előterjesztésére.
Hivatkoznak némelyek az 1823-diki eseményekre; de ne feledjük, hogy akkor nem csupán, sőt nem is főképpen végrehajtási kérdés forgott fönn, hanem a fejedelem egyoldalú és absolut törvényhozói hatalmat akart gyakorolni, mert ujonczállítást és adófölemelést rendelt el, holott ezen tárgyak fölött csak az országgyűléssel együtt határozhatott volna.
Az 1825-diki országgyűlés föliratai is éppen erre, s a királyi biztosok helytelen és néhol üldözéssel párosult eljárására fektetik a fősulyt. Nem a törvények magyarázata fölött vitatkoztak akkor, mert se ő felsége, se kir. biztosai nem tagadták, hogy törvény szerint adó- és ujonczajánlás az országgyűlés köréhez tartozik, s a fősérelem nem a királyi biztosok kiküldetése, hanem a törvényhozási hatalom megsértése volt. Láthatja ezt kiki az 1825-diki országos irományokban, s én saját tapasztalatomból is tudom az akkor történeket, mert már akkor, fájdalom, oly korban voltam, hogy a történteket felfoghattam.
Hozhatnék elő egyes példákat, melyek egyes megyékbe küldött kir. biztosokra vonatkoznak; de mellőzve azokat, egy nem igen régen, azaz húsz évvel ezelőtt történt átalánosabb esetet hozok föl.
1847-ben a kormány politikai számításból a megyék nem csekély részében a főispánokat helyettesekkel akarta pótolni, s egy egészen új rendszert, úgynevezett administratori rendszert hozott be. Tekintélyes, köztiszteletben álló főispánoktól vétetett el, akaratjuk ellenére, a megyék kormányzata és administratorokra bizatott. Az ország legtöbb megyéje törvénytelennek tartotta ezen eljárást s fölirt az administratorok ellen; de a kormány megmaradt rendszere mellett, s a megyék engedelmeskedni voltak kénytelenek: mert nem érezték magokat följogosítva, hogy az engedelmességet határozottan megtagadják és a kinevezett administratorokat visszautasítsák. Azok átvették a kormányzatot, elfoglalták helyüket, elnököltek a gyűléseken, tisztujításokat tartottak, intézkedtek hivatalos körükben, s a megyék, mint mondám, engedelmeskedtek, sérelem gyanánt terjesztvén a történteket az országgyűlés elé, hol az a többség által pártoltatott. 1847-ben még folytonos volt a megyék közigazgatási gyakorlata; mindenki tudta a megye jogait, kötelességeit; a szellem 273a megyék többségében inkább ellenzéki volt, mint engedékeny: mégsem gyakorolták, sőt nem is követelték a megyék azon jogot, hogy a törvénytelen administratori rendszertől, sikeretlen fölirásaik után, az engedelmességet továbbra is megtagadják.
A mit egyik képviselőtársunk megemlített, hogy a felsőbb parancsolatok egyszerüen tisztelettel félretehetők, mint a gyakorlat is mutatta, nem közigazgatási főbb rendeletekre, hanem csak a birói parancsokra vonatkozik. E birói parancsok törvénykezésünk hiányai közé tartoztak; így a törvényhozásnak gondoskodnia kellett, hogy azokkal visszaélés ne történjék, és a törvény, különösen az 1563. 78-diki, és az 1655. 53-diki t.-cz. világosan kimondották, hogy a biróságok a törvénytelen parancsolatokat félretehessék. De másrészről arról is kellett gondoskodni, hogy a biróságok e részben büntetlenül önkényt ne gyakorolhassanak a pörlekedők kárával, és a parancsolatok félretevési jogához ellensuly gyanánt azt a sanctiót kötötték, hogy a sértett fél perbe foghassa a kir. tábla előtt azon birát, ki a birói parancsot félretette, és ha ez a félretevésnek alapos okát adni nem tudta, sulyos büntetésben marasztaltatott el, mint a törvény mondja: hivatalvesztés, képtelenség arra, hogy jövőre is hivatalt viselhessen, infamia és 200 frt. A félretevés önkénye tehát a büntetés által lőn gátolva.
Nem lehet e birói parancsokat a politikai rendeletekkel összezavarni. A törvény ezek félretevésére nem adott jogot, és azért nem is szabott ilynemű büntetést. És kérdem, mi volna következése, ha a megyék politikai rendeletek irányában ily jogot gyakorolhatnának? ha ezt büntetlenül tehetnék? ha azon elvnél fogva, mit némelyek szeretnek emlegetni, hogy a megye feleletre nem vonható, még felelni sem tartoznának érette? minő zavar következnék ebből? Ha pedig éppen úgy, mint a birói parancsoknál, a törvény itt büntetést szabna a megyei bizottságokra s ezeknek oly tagjaira, kik a végzés hozatalában részt vettek, nem volna-e ez a megyékre oly pressio, mely azok állását, hatáskörét sokkal inkább veszélyeztetné, mint az eddigi törvényes gyakorlat? (Élénk, hosszas helyeslés.)
Heves vármegye tehát oly jogot követelt magának, midőn a miniszteri rendelet teljesítését határozottan megtagadta, mely a megyéket se a törvény, se a törvényes gyakorlat szerint soha sem illette.
Azt mondják mások, hogy ha Heves vármegye a formát illetőleg tévedt volna is, a miniszteriumnak se jogilag, se politikailag elég 274fontos oka nem volt arra, hogy a történteket oly fontosaknak tekintse és rendkívüli szabályokhoz nyuljon, minthogy izgatás csakugyan nem történt.
Ha azon férfiu, ki 1849-ben az ápril 14-dikei határozatot indítványozta, s ez által a sanctio pragmaticát érvénytelennek nyilvánitotta; ha azon férfiu, ki ünnepélyesen kijelentette, hogy az osztrák dynastia uralkodása alatt élni soha sem fog; ki e kimondott szóhoz hiven, most sem lakik e haza területén, nem él a magyar törvények s a magyar alkotmány alatt, és nem tekinti magát a koronázott magyar király alattvalójának; ha, mondom, ezen férfiu a pragmatica sanctiót, s az ország azon törvényeit, melyek ujabban alkottattak, saját személyére nézve kötelezőknek nem ismeri: ezt értem, és fel tudom fogni, ha ő multjához, kimondott elveihez s e részbeli meggyőződéséhez ragaszkodván, szorosan következetes akar maradni. Egyéni nézete ez, melyet megtámadni sem jogom, sem akaratom. Jogilag és erkölcsileg helyes volt-e ezen nézetnek oly nyilvánítását, minőt az említett levelek foglalnak magokban, ide vetni hazánkba, hol azok veszélyes izgatás eszközeivé válhatnak: e fölött a távollevő ellen kárhoztató itéletet mondani sem e helyre, sem körömhöz nem tartozik. (Élénk tetszés a középen.)
De, hogy azon honfiak között, kik jelenleg is a magyar törvények alatt élnek, Magyarország koronázott királyának alattvalói, a magyar alkotmány ótalma alatt élvezik polgári jogaikat, szólnak a tanácskozási termekben, és irnak a lapokban, hogy, mondom, ezek közt lehetnek olyanok, kik az említett levelekben foglalt elveket, azt a megtámadást, mely a magyar alkotmány alapelvei ellen intéztetett, azon kikelést, mely legujabban alkotott törvényeink ellen van irányozva, osztják, magokévá teszik, és ezt egész nyilvánosságban kijelentik, sőt terjesztik, ezt, megvallom, fölfogni képes nem vagyok. (Zajos tetszés a középen.)
Nem érzik-e e kétféle helyzet között a különbség sulyát? Nem érzik-e, hogy a ki azt mondja: «Én nem ismerem el azon törvényeket reám nézve érvényeseknek és kötelezőknek, azok károsak és veszélyesek; de nem is akarok ezen törvények alatt élni, és nem is akarok azon királynak alattvalója lenni, ki ezen tözvények szerint uralkodik, nem is akarok azon föld területére lépni, mig ezen törvények fönállanak», az erkölcsileg és jogilag bizonyosan más téren áll, mint az, ki azt mondja: «Én akarok ezen föld területén élni, én ezen hazának törvényei alatt állok, én ezen királynak alattvalója 275vagyok; hanem helyeslem, ha azon alkotmány, melynek alapján ezen fejedelem uralkodik, ha azon törvények, melyeket megszentesített, élesen megtámadtatnak, s az ország függetlenségét veszélyeztetőknek mondatnak, s ez a sajtó által, vagy más uton, a nép között terjesztetik»? (Hosszan tartó zajos tetszés a középen.)
Nem tudják-e, hogy ugyanazon cselekvény egyik helyzetben nem ugyanaz, a mi a másikban?
Nem tudják-e, hogy a vélemény, midőn az nyilván kijelentetik, és azon országban, melynek alkotmányos törvényei ellen van intézve, terjesztetik, gyakran nem csupán vélemény?
Hiba volt-e ez tőlök, vagy bűn, a fölött nem én itélek, és nem mi itélünk e helyen; én még praeoccupálni sem óhajtom a biróság véleményét, ha netalán efféle kérdések elébe kerülnének. Annyi azonban igaz, hogy efféle megtámadások nyilvános kimondása és terjesztése könnyen izgatás eszközévé válhatik, gyakran az irónak és terjesztőnek szándékán kívül is, mert én szándékos izgatásról senkit vádolni nem akarok.
Az izgatás minden időben veszélyes lehet, de veszélyes volna az különösen helyzetünkben. 19 évig szenvedtünk az absolut kormányzat sulya alatt, s e szenvedések keserűséggel töltötték el a honpolgárok keblét. Ne higyje el senki, hogy midőn a rabnak börtöne megnyílik és ő ismét szabaddá lesz, egy pillanat alatt kialudjék kebléből a kiállott szenvedések emléke és a keserűség, melyet abban a szenvedések összehalmoztak. Idő kell annak és kedvező körülmények. A szenvedéseknek, az elnyomásnak, a keserűségnek természetes következése a bizalmatlanság. Hazánk érdekében van-e ezen keserűséget, ezen bizalmatlanságot jövőre nézve is szítani és öregbíteni? (Zajos tetszés a középen.)
A nép, mely annyit nélkülözött, megeresztve vágyainak és ábrándjainak szárnyait, sokat vár és sokat remél. Vár és remél olyanokat is, mik jelenleg nem teljesülhetnek. Jótevője-e az a népnek, a ki mindig azon vágyakat és reményeket emlegeti előtte, melyek még nem teljesültek, azt pedig, a mi már megvan, kicsinyli és ócsárolja, és a megelégedetlenség magvait szórja el? Alkotmányunk visszaállíttatott. (Fölkiáltás a szélső baloldalon: Nem állíttatott vissza!) Némelyek azt mondják, hogy annak egy része, s az ő nézetök szerint nagy része még most sincs visszaállítva. Nem vitatkozom e pillanatban velök; de annyi tagadhatatlan, hogy van alkotmányos életünk, melyben élünk és mozgunk. (Helyeslés.) Van-e, 276a ki azt állítaná, hogy politikai állásunk, alkotmányos törvényeink fejlesztése már be van fejezve? hogy annak minden része változhatatlan, hogy fejlődésben, szellemi és anyagi téren, haladni többé nem akarunk? (Élénk helyeslés.) De ha fejleszteni akarjuk törvényeinket, institutióinkat és erőinket, annak eszközlésére tér kell, melyen mozoghassunk, és e tért legalább visszaállították törvényeink. E téren működhetünk, e tér nélkül pedig jogosan és törvényesen mozogni sem volnánk képesek. (Élénk tetszés a középen.) Helyes-e e nyereményt semmisnek tekinteni, gyanussá tenni a meglevő állapotot, gyűlöletessé azon törvényeket, melyeken állunk, s melyekből kiindulva, tovább haladhatunk? Ily izgatásokat s terjedésüket és káros következéseiket minden törvényes eszközökkel meggátolni, a kormány szent kötelessége, és azon lépéseknek törvényességét, melyeket a kormány e czélból tett, nem abból kell megitélni, hogy az izgatásnak volt-e valami eredménye? hogy az terjedt-e tovább? mert hiszen a meggátlásnak éppen az a czélja, hogy az izgatás ne terjedjen és hogy eredménye ne legyen. (Úgy van! jobbról.)
Némelyek vádul hozzák föl a kormány ellen, hogy büntette Eger városát, büntette Heves vármegyét birói itélet előtt. Én e vádat merően alaptalannak tartom. A kormánynak nincs joga büntetni, mert ez a biró dolga. De a miniszterium nem is büntette se Heves vármegyét, se Eger városát. Intézkedései, melyeket tett, csupán politikai intézkedések, melyek által Eger városa és Heves vármegye hibás lépéseinek káros és veszélyes következései lőnek elhárítva.
Nem szeretek hasonlatokat használni, de a jelen esetre mégis felhozom például azt, hogy ha valaki, saját lakásában, ablakára, ragaszt oly iratot, melyben az alkotmány alapelvei, a fönálló törvények keményen megtámadtatnak, oly iratot, mely tartalmánál fogva, tán az irónak szándoka nélkül is, izgató természetű, s azt úgy ragasztja föl, hogy az utczáról mindenki elolvashatja: mit kell ennek ellenében a közhatóságnak cselekednie? Talán biró elé kell idéznie azt, ki az iratot oda ragasztotta, de az iratot mindaddig ott hagyni, míg a biró az itéletet ki nem mondotta? Ez, úgy hiszem, fonák eljárás volna. (Élénk, hosszas tetszés a középen.) Mindenesetre az első lépés, mit bármely hatóság vagy kormány ily esetben tenni fog, az lesz, hogy az izgató iratot onnan eltávolítja, s ha szükséges, azután veszi kereset alá a tettest. Nem volna-e viszás dolog, ha a tettes az iránt emelne szót, hogy ő polgári jogaiban sértve van, mert a lakás az övé volt, az ablak az övé volt, az irat az övé volt, s az ő jogának 277megsértésével mentek be szobájába, és vették le az iratot saját ablakáról mielőtt ő még pörbe fogatott és elitéltetett volna? (Tetszés a középen.) Nem ilyen-e az, a mit némelyek a miniszterium ellen vádul fölhoztak?
Somssich barátom megemlítette az égő kanóczot, melyet gyulékony anyagok közelében tett vagy ejtett le valaki. Nem első teendő volna-e ily esetben az, hogy az égő kanócz, mely még ugyan nem gyujtott, eltávolíttassék, hogy ne is gyujtson, és azután tétessenek lépések az ellen, ki a kanóczot szándékosan oda tette, vagy vigyázatlanul elejtette? (Élénk tetszés a középen.) Van-e valaki e házban, ki helyeselné, ha bevárnák, míg a kanócz gyujtott, hogy a tettest a következésekért is felelőssé tehessék? Van-e valaki, a ki az égő kanócz eltávolítását helytelennek tartaná, mert az még nem gyujtott? (Élénk tetszés a középen.)
Fölhozzák Eger városa mellett még azt is, hogy hiszen az csak bizalmat szavazott a levelek irójának, de nem nyilvánította, hogy annak politikai elveiben és nézeteiben osztozik.
Politikai téren lehet bizalmat nyilvánítani oly férfiunak is, kinek politikai elveit, nézeteit még nem ismerjük, de fölteszszük róla, hogy azok a mi nézeteinkkel és érdekeinkkel összhangzásban vannak. De annak irányában, ki politikai nézeteit éppen most oly határozottsággal, mely minden kétséget kizár, nyilvánította, e nyilvánítás folytán bizalmat szavazni kétségtelenül annyi, mint nézeteiben osztozni. (Élénk tetszés a közepén.) Mit mondanánk oly emberről, ki azt adná elő, hogy törhetetlen bizalma van a politikai téren politikai működést illetőleg oly férfiuhoz, kiről bizton tudja – mert tőle éppen most hallotta, – hogy elvei és nézetei az ő elvei- és nézeteivel határozottan és merőben ellenkeznek, ellenkeznek pedig a leglényegesebb dologban, mely az egész politikai működésnek alapját képezi? Volna-e ily kijelentésnek más lehető magyarázata, mint az, hogy a bizalmat nyilvánító reméli, hogy amaz rögtön és teljesen megváltoztatja eddigi meggyőződését, a mi arra nézve nem megtiszteltetés, hanem talán inkább bántás volna? (Helyes! Úgy van!)
Hiba volt-e, vagy bűn Eger városa részéről azon határozat hozatala, melyet a kormány megszüntetett? nem vizsgálom. A kormány maga hibának tekintette azt, és Eger városát nem kívánta büntetés alá vonni; de a hibának lehető rossz következését meg kellett gátolnia, mert azt a kormány el nem nézhette, és a példa utánzását hallgatásával elő nem segíthette. Minthogy 278tehát a kormány nem büntetett, mihez joga sem volt, hanem a helytelen cselekvések veszélyes következéseit és az izgatás terjedését politikai intézkedés által meggátolta, tette pedig ezt oly módon, melyet a törvény nem tilt, sőt parancsol, és oly megyei jogot, mely törvény vagy gyakorlat szerint eddig fönállott volna, semmiképpen nem sértett: a kormány eljárását törvényellenesnek mondani nem lehet. (Élénk helyeslés a középen.)
A ház több tagja, de maga az 1848-diki törvények XVI. czikkelye is a megyéket az alkotmány védbástyáinak nevezte. Osztozom ezen nézetben. De ha a megyék oly hatósággal és annyi hatalommal volnának fölruházva, minőt Heves vármegye magának tettleg követelt; ha a megyéknek joguk volna a felsőbb rendeleteket, midőn azokat törvényteleneknek hiszik, egyszerűen félre tenni, a kormánynak az engedelmességet megtagadni; ha a kormánynak nem subordinálva, hanem csak coordinálva volnának; ha a kormánytól nem függnének, ha tetteikért felelősek senkinek sem volnának, de a felelős miniszterium intézkedéseinek sikerét passiv ellenállással meggátolhatnák, akkor a megyék nem védbástyái volnának az alkotmánynak, hanem lehetetlenné tennék annak föntartását. (Élénk tetszés a középen.) Képzelhet-e valaki magának ilyen megyék mellett rendezett állapotot? képzelhet-e oly országot, melyben 100 testület, megyék, városok, mindenik külön állva, majdnem souverain hatalmat követelne magának a végrehajtás terén, senkitől nem függenének, és egymással össze nem függenének? (Zajos tetszés a középen.)
Azt mondják, hogy oly hatalom mellett, minőt Heves vármegye követel magának, és oly terjedt hatóság mellett, minőt némelyek a megyéknek tulajdonítani akarnak, a parlamentális kormány lehetetlen. Én azt állítom, hogy ily módon nemcsak a parlamentális, hanem bármi néven nevezendő alkotmányos kormány egyaránt lehetetlen. (Kitörő éljenzés.) Ha valaha veszély fenyegetné is a megyei rendszert, ez nem abból fog származni, hogy a megye törvényes jogainak és kötelességeinek korlátai közé szoríttatik, hanem abból, hogy e jogok a törvény és gyakorlat határain túl annyira kiterjesztetnek, hogy ez által minden közigazgatás lehetetlenné válnék. (Tetszés.)
Bocsássanak meg, hogy hosszasabb voltam előadásomban, mint óhajtottam volna, (Halljuk! Halljuk!) kivált miután a tárgy napok óta kifejtetvén, az okok minden oldalról már bőven előadattak, és nekem alig maradt egyéb a mondottak ismétlésénél. (Élénk ellenmondások.)
279Szabad legyen még azon kérést intéznem a tisztelt ház tagjaihoz: küzdjünk, hol véleményeink eltérők, a tárgyból merített okokkal; de ne vádoljuk egymást rejtett czélokkal és ne gyanusítsuk egymás szándokát. Ha egyik fél azt mondja a másikról: «Ti zavart akartok és forradalmat, és fölforgatást», emez pedig azt hirdeti ellenfeléről, hogy az ország jogait, az alkotmányt akarja megrontani, a kormány hatalmát károsan terjeszteni, a megyéket megsemmisíteni: mindezek itt közöttünk talán hatás nélkül hangzanak el. De a nép közé terjesztetvén, egyik és másik oldalról bizalmatlanságot, gyanusítást, gyűlölséget szülnek, fölzaklatják a békés indulatokat, elzsibbasztják a higgadt tevékenységet: és mindezeknek csak a haza látja, kárát. (Élénk tetszés.)
Végzem szavaimat azon kijelentéssel, hogy én a miniszteriumtól előadott felelettel megelégedvén, annak Eger városa és Heves vármegye irányában követett eljárását helyeslem. (Szünni nem akaró éljenzés és taps.)
Deák után fölszólalt Madarász József, s idézte Kossuth levelének az incompatibilitás megemlítése után következő ezen szavait: «Tehát czáfoljon meg engem a bécsi udvar, övé az ország és hatalom, győzze meg nemzetemet, hogy nincs igazam, állítsa helyre a 48-diki alkotmányt csonkítatlanul és tartsa meg hűségesen: akkor a magyar nemzet elégedettnek érzi magát.» Madarász maga magáról azt mondotta, hogy «természetesen ő sem forradalmár»; de történeti adatokkal bizonyítgatta, hogy «a forradalom sokszor kötelessége egy nemzetnek». «A mint megtörtént Croesussal, hogy azt volt kénytelen mondani a máglyán: Oh Solon, Solon, úgy az esetben, ha e hazát környezendő vészek előtt nem állíttatnék vissza e hazának önálló had- és pénzügye, a melyek biztosan meg is mentenék, megtörténhetik, hogy e fölkiáltás is bekövetkezik még: Oh Kossuth, Kossuth.»
Dobránszky Adolf azok ellenében, mik a municipiumok magyar eredetéről, szerinte a valóságtól elütőleg, mondattak, kiemelte, hogy «a megyék nemcsak Horvátországban, hanem Magyarország egy részében fenállottak a zsupánok vagy ispánok vezérlete alatt még a magyarok bejövetele előtt, s a jász-kunok, a besenyők, a szepesi és erdélyi szászok, az oroszok, a hajduk, a szerbek és igen sok városok számára kiadott szabadalmi levelek tanusága szerint keletkeztek municipiumok azért is, hogy különös foglalatosságok, különös vidékek és nemzetiségek érdekei kellőleg képviselve legyenek, illetőleg meg ne sértethessenek». A képviselőháznak mindinkább 280fokozódó nyugtalansága közben kifejtette, hogy Deáknak azon nézetében, «hogy a municipiumok minden tekintetben subordinált és nem coordinált állást foglalnak el a kormány irányában, tekintettel éppen fennérintett rendeltetésökre és más föladataikra, tekintettel továbbá a fönálló törvényes régi gyakorlatra, nem osztozik». A megyék csak a közigazgatási tárgyakra nézve vannak a kormánynak subordinálva, ellenben a nyomatékosabb, vagyis a politikai és gazdasági ügyekre nézve coordinálva vannak, elanynyira, hogy ezekre nézve még a beleszólás sem illette meg a kormányt jogosan. A közbeszólásokra, hogy: «Hát a házi adó?» Dobránszky azt felelte, hogy ebbe beleavatkozott a kormány, «de csak annyiban, a mennyben a megyék közönségei kizárólag a nem adózó kiváltságos osztályból állottak, melyre ügyelni kelle, hogy az adózókat a maga javára túl ne terhelje». «Világos tehát, hogy e viszony megszünte után a municipiumok, mihelyt a törvény kivánalmához képest népképviselet alapján lesznek rendezve, függetlenűl fognak állani a kormány irányában.»
Nem helyeselte a kormánynak Eger városával szemben követett eljárását, s az előterjesztett indítványok mellett fölhozott érveket alaposoknak mondotta; de magukat az indítványokat nem tartotta elfogadhatóknak, mert különben a következetlenségnek, illetőleg a részrehajlásnak gyanujába esnék a ház. Királyi biztosok működnek ugyanis Erdélyben és Fiuméban; nem titok, hogy a kormány Horvát- és Tótországban hivatalvesztéssel bünteti az alkotmányos tisztviselőket, ha politikáját elfogadni vonakodnak, sőt ott az ország képviseltetésére nézve éppen az utolsó időben octroyálás is történik. Ha tehát a ház nem emel szót, midőn egész országok alkotmányos jogai sarkaikból kiforgattatnak, talán csak azért, mert lakosságuk nem magyar, nem helytelenítheti a kormány eljárását akkor sem, midőn magyar municipiumok jogait sérti. Egyszerűen a napirendre akart áttérni.
Tisza Kálmán Somssichnak Kossuthra vonatkozó szavairól így nyilatkozott: «Azt mondotta tisztelt barátom, hogy gyávaság, ha valaki a magyar törvények oltalma alól kimenekülve, vagy oly helyről, hová azok hatalma el nem ér, üszköt dob a hazába. Erre nézve azt mondom, őszintén mondom, hogy igazsága van, nem abban, hogy gyávaság, hanem abban, hogy hiba.»
A képviselőház névszerinti szavazás útján, 195 szóval 110 ellen kimondotta, hogy helyesli a kormánynak Hevesmegye irányában követett eljárását.
