jóslat
jóslat orákulum: Az ÓSz-ben ismételten olvashatunk az istenség megkérdezéséről. Mint a többi régi népek, Izr. fiai is megkérdezték (Szám 27,21; Józs 9,14; Bír 1,1; 18,5; 20,18.22.27; 1Sám 10,22; 14,37; Ter 25,23; Kiv 18,15; Zsolt 34,5) Jahvét vállalkozásaik kimenetele v. a jövő felől. Az istenség válaszát, a ~ot többféleképpen lehetett kérni. – 1. A törv. szerint, amely mindenféle varázslást, jövendőmondást, jelmagyarázást és halottidézést tiltott (MTörv 18,10 kk.; Lev 19,26), csak pap (MTörv 33,8), próf. (18,15 kk.; vö. 1Sám 28,6) v. látóember (9,9) által v. álomban (Szám 12,6; 1Sám 28,6) lehetett választ kapni Istentől. A papnak épp az Isten válaszának közvetítése volt az egyik legfontosabb feladata (MTörv 33,8, de már Mózes kv.-ében is: Kiv 18,15; 33,7–11; 18,16); de rá tartozott a tanítás is. Ugyanígy rá bízták a döntést nehéz jogi esetekben is, és döntése mintegy ~nak, Isten válaszának számított (MTörv 17,8–12). A pap a ~ot az ® urim és tummim (33,8; Kiv 28,30; Lev 8,8 szerint a főpap előjoga) v. az ® efod (1Sám 14,3.18; LXX. 36 kk.; 23,6.9–12; 30,7 kk.) segítségével közvetítette, bár azt, hogy ezek a tárgyak milyenek voltak és miként alkalmazták őket, nem tudjuk biztosan; legföljebb azt lehet kikövetkeztetni, hogy a szakrális sorsvetés tartozékai közé tartoztak (vö. 14,38–42). A sorsvetést alkalmazták ha meg akarták tudni az isteni akaratot (1Sám 10,19–21; 14,38–42; Péld 16,33; ApCsel 1,26), ill. valakinek ártatlan v. bűnös voltát (Józs 7,12–18; Jón 1,7), v. osztozkodás alkalmával (Józs 18,11–20; 19); talán a fadarab megkérdezése (Oz 4,12: „népem a fadarabot faggatja”) és a nyíllal való ~ is elterjedt Izr.-ben (Ez 21,26 kk.), amely a babilóniaiak és néhány más régi nép körében volt szokásban. Vsz., hogy a pap áldozatot bemutatva a Templomban közvetítette Isten válaszát; a ~okból a zsoltárok megőriztek néhányat (pl. Zsolt 60,8–10). A papokon kívül főleg a próf.-k és látnokok közvetítették Isten válaszát, így Sámuel (1Sám 10,2), Nátán (2Sám 7,1–7), Izajás (Iz 38,1–4); más példák: 1Kir 14,1–14; 22,5–28; 2Kir 6,21 kk.; 8,7–15 stb. – Miként a többi régi nép, az ® álomban Izr. fiai is isteni kinyilatkoztatást láttak, amely vonatkozhatott a jövőre (pl. Ter 37,5–10; 40; Bír 7,13 kk.; Dán 2,1; 4,2) v. rejtett igazságokra (1Sám 28,6.15; Jób 4,12–21), de lehetett Isten figyelmeztetése is (Jób 7,14; Bölcs 18,17; Mt 27,19 stb.). Néhányan feltételezik, hogy Izr. fiai sok más ókori néphez hasonlóan a szentélyben töltötték az éjszakát, hogy álmukban ~ot kapjanak (inkubáció), de ez nem bizonyítható, hiszen azokon a helyeken, ahol a szentélyben alvás szerepel, nincs nyoma inkubációs rítusnak, az isteni válasz közvetlenül jön (Ter 15,12–17; 28,11–19; 46,2–4; 1Sám 3; 1Kir 3,5–15). – 2. További eszközei voltak az isteni akarat kifürkészésének: a) a ® terafim (1Sám 15,23; Zak 10,2; 2Kir 23,24); – b) a fák zúgása (2Sám 5,24; vö. pl. Bír 9,37: a Jósok Tölgyfája); – c) a pohár (Ter 44,5); – d) a ® májat, kivált a hettiták és a babilóniaiak körében, de Mariban is gyakran alkalmazták és Izr. fiai is ismerték (Ez 21,26), de a gyakorlatban vsz. nem vették igénybe; – e) a ® halottidézés (nekromantia) – Izr.-ben éppúgy előfordulhatott (1Sám 28,3–25; Iz 8,19; 2Kir 21,6), mint Egyiptomban (Iz 19,3) és a kánaániak körében (MTörv 18,9–11), de a törv. tiltotta (18,11; Lev 19,31); Saul (1Sám 28,3.9), Jozija (2Kir 23,24) és Izajás (Iz 8,19) küzdött ellene. A választ úgy kérték az Istentől, hogy valamely eseményt az isteni akarat jelének mondtak, s ha bekövetkezett, Isten válaszát látták benne (Ter 24,12–14.27.50 kk.; 1Sám 14,8–10.12). Az előre nem látott eseményt az isteni akarat megváltozása jelének tekintették (25,1–5), abban a meggyőződésben, hogy semmi sem történik úgy, hogy ne az Isten gondviselése tenné lehetővé (Ám 3,6; vö. Ter 27,20; 42,28; Kiv 21,13).
