judaizmus
judaizmus: I. Szóhasználat. A ~ azokat a jellegzetes vonásokat foglalja össze, melyek a Kr. e.-i évsz.-okban a zsidó vallást határozták meg, főként a ® hellenizmussal való szembefordulása következtében. A ~ szó a 2Mak 2,21; 8,1; 14,38; Gal 1,13: fordul elő, és ’zsidó vallás’-t v. ’zsidó életmód’-ot jelent. A judaizein ige kb. ugyanezt jelenti (vö. Eszt 8,17). A zsidók főleg a ® diaszpórában alkottak szorosan zárt csoportot, mely szigorúan elkülönült a helybeli pogányoktól (13,4; vö. 2Mak 14,38). Étkezési törv.-eik miatt nem ülhettek egy asztalhoz a pogányokkal, nem ismerték a vegyes házasságot, a szombat miatt megtagadták a katonai szolgálatot, s nem látogatták a nyilvános játékokat, mert a ruhátlanságot és a játékokhoz kapcsolódó áldozatokat elvetették. Életük a „tiszta vallásosságra” (Jak 1,27) törekedett. A gör.–róm. írók „zsidó erkölcsökről” (Dio Cassius 67,14) beszéltek. – II. A ~ mint vallás. A) A ~ 2 pontban fejlesztette tovább és hangsúlyozta egyoldalúan az ÓSz tanítását: 1. Nyomatékosan hirdette Isten transzcendenciáját. Az „egy, az egyetlen” azonban (a 19. sz.-i deizmusra emlékeztető módon) elveszítette kapcsolatát az emberrel és a világgal. A támadt szakadékot köztes lényekkel töltötték be: ® angyalok, ® démonok, ® hatalmasságok (Philónál: logoszok). Jahve nevét nem volt szabad kimondani, helyette „az Ég”, „a Hely”, „a Fölség” (2Pét 1,17?) neveket használták, de legtöbbször „a Magasságbeli” v. „a Magasságban lakozó” név fordult elő. Jellegzetes vonás az ® antropomorfizmusoktól való tartózkodás: nemcsak a testi tevékenységet (pl. az étkezést; vö. Ter 18,8) akarták kizárni, hanem még a tudást (3,5; Kiv 3,19) és a gondviselést (Ter 50,20) is. A ~ szerint Istenben nincsenek érzelmek: többé már nem „harcos” (Kiv 15,3), nincs haragja (15,8; Zsolt 11,5), sem megbánása (Kiv 32,12). A magyarázata szerint Jákob harcát (Ter 32,25–33) v. Mózes szemtől szembe való találkozását (Kiv 33,11) Istennel nem szó szerint, hanem allegorikusan kell érteni. Isten élő személyét elvont fogalmakkal, pl. „szó” (vö. Iz 55,10), „felhő” (Hénoch, etióp, 14,20), „dicsőség” (Tób 3,16; Sir 17,13), „Szent lélek” (Iz 48,16; 63,10) fátyolozták el. A szebb jövő utáni vágy vitte a ~t a ® Messiásra vonatkozó tan (vö. Dán-ben az ® Emberfia) és az Isten titkait feltáró judaista apokaliptika kidolgozására. A ~ból ered a ® kabala is. – 2. A ~ másik jellemzője a ® Törvény kínosan pontos megtartása. Ennek érdekében „kerítést akart vonni a Törvény köré”. E törv.-t teljesítő buzgóság az Isten iránti buzgóságot (Róm 10,2), s a vértanúságig menő állhatatosságot is magába zárta (1Mak 1,59–2,48; 2Mak 6). A ~ mégis elkövette azt a hibát, hogy a mózesi előírásokat nem a próf.-k lelkületével, hanem aggályoskodó kicsinyességgel magyarázták. A betűhöz való hűségben keresték a biztonságot, anélkül, hogy a ® szív engedelmességét értékelték volna. Ennek következtében sokaknál a cselekedet (böjtölés, alamizsna, imádság, mosakodás) foglalta el az igaz vallásosság helyét. Ebből született a meggyőződés, hogy az ember igazsága a tettekből fakad (vö. Lk 18,11–13). S ha mindehhez meggondoljuk, hogy a ~ a tkp.-i törv.-hez teljesen járulékos (olykor erkölcstelen: Mk 7,11. ® korbán) előírásokat kapcsolt („az ősök hagyományai”), érthetővé válik, miként jutottak a ® farizeusok arra a keményszívű és önelégült magatartásra, ahogy az ev.-ban megmutatkoznak. – A ~ igen nagy tisztelettel vette körül a törv.-t és Isten nagy ajándékának tartotta (a Talmud szerint maga Isten is tanulmányozza az általa adott törv.-t). E törv.-t az isteni bölcsességgel azonosították, s ebből adódott, hogy a ~ prédikátorai és lelkipásztorai, az ® írástudók évszázadokon át folytatott törv.-tanulmányozásuk eredményeit a ® Misnát magyarázó ® Talmudban rögzítették. – B) A ~nak azonban a farizeizmus mellett más megnyilvánulási formái is voltak: „Jahve szegényei” (vö. Iz 57,15; 61,1; 3Ezd 11,42; SalZsolt 5,13: „Ki lehet reménye a szegénynek és a szomjazónak, ha nem te, Uram? Te meghallgatod őket. Mert ki olyan jóságos és emberszerető, mint te? Örvendeztesd meg a szegény lelkét és tárd ki irgalmasan karodat.”). Maga Jézus is találkozott velük, boldognak mondja őket (Mt 5,3), s nekik hirdeti az ev.-ot (11,5). Még az írástudók között is talált olyanokat, akik „nincsenek messze az Isten országától” (Mk 12,34). – A ~ban a hittagadás, a vallási közömbösség és az erkölcstelenség sokkal ritkább jelenség, mint más mozgalmakban. A feltámadásba vetett hittel és a felebaráti szeretet aranyszabályaival a kereszténység előfutára lett. A ~ egyik ága volt az ® esszénusok szektája.
