kéz
kéz: A szemita gondolkodás szerint a ~ és a ® kar olyan szoros egységet alkot, hogy gyakran helyettesítik egymást. – I. Konkrét értelemben véve a ~hez sokféle cselekvés kapcsolódik. Közülük a legfontosabbak: – 1. A ~ megmosása – a) a kultikus tisztaság követelménye (Kiv 30,19–21; 40,31; Lev 15,11); az úsz-i időben az ezzel kapcsolatos előírások erősen elburjánzottak (vö. Mt 15,1 kk.; Mk 7,1–5; Lk 11,38); – b) az ártatlanság, a tiszta lelkiismeret bizonysága (MTörv 21,6; Zsolt 26,6; 73,13); jóllehet ez a szokás más népek köréből is kimutatható. Pilátus (Mt 27,24) vsz. a zsidó szokásra volt tekintettel. – 2. A ~ levágása – a) az asszony megbüntetésére, aki szemérmetlen érintéssel vét (MTörv 25,12); – b) Egyiptomban és Babilóniában a foglyoknak és az elesetteknek levágták a kezét és megszámolták (vö. 2Sám 4,12); hasonló módon bánt Makkabeus Júdás is Nikanorral (2Mak 15,30–32: a fejét és a kezét, a karjával együtt); – c) Mt 5,30: képes értelemben a legtöbbet érő, a legkedvesebb dolog föláldozása az üdvösségért. – II. Átvitt értelemben, minthogy a ~ a test oldalán helyezkedik el, a héb.-ben (= ÓSz) gyakran ’oldal’ értelemben is szerepel (pl. Ter 34,21: minden oldalon); ebből kifejlődött a ’valamely tárgynak az oldala’ értelem (pl. 1Sám 4,18: a kapu oldalához). Annak jelölésére is alkalmassá vált, ami valamely tárgynak az oldalán található, mint pl. a fogantyú (1Kir 7,35 kk.), a karfa (széké: 10,19; 2Krón 9,18), a csap (deszka összefogására: Kiv 26,17.19), a tengely (kerekeké: 1Kir 7,32 kk.), végül ’rész, szakasz’ (2Kir 11,7), disztributív értelemben is, pl. ’öt rész’ = ’ötször annyi’ (Ter 43,34). Minthogy a sírkőre olykor kezet véstek, hogy az arra menő figyelmét fölkeltsék, az ÓSz-ben a héb. ~ útjelző (Ez 21,24) és emlék (1Sám 15,12; 2Sám 18,18) értelmet is kifejezhet. Másfelől a ’marok’ szó a héb.-ben ivással kapcsolatban a kancsóra, a tálkára (Kiv 25,29; Szám 7,84) is utalhat. – III. Szimbolikus értelemben a ~ több általános emberi magatartás, ill. érzelem kifejezője. Ha az ember a szájára teszi kezét, ez a hallgatás jele (Jób 21,5; Péld 30,32). A fejen összekulcsolt ~ szomorúságot fejez ki (Jer 2,37). Aztán az ember tördeli a kezét (Szám 24,10), lesi valakinek a kezét alamizsnát várva (Sir 33,22) v. megbízatásra várva (Zsolt 123,2), kézen fog valakit, hogy vezesse, irányítsa (73,23). A kezet összecsapni (tapsolni) örömet fejez ki (47,2) v. kárörömre utal (Náh 3,19; Siral 2,15), sőt esetleg undornak, megvetésnek a jele is lehet (Ez 22,13). Valakinek kezet adni, a kezébe csapni a. m. vele megállapodni, kötelezettséget vállalni (Péld 6,1; vö. Ezd 10,19), egyetérteni (Gal 2,9) v. valakihez barátságos szándékkal közeledni (2Kir 10,15). – Ahogy az imádkozó embert (® ima) Egyiptomban fölemelt ~zel ábrázolták, az asszíroknál és a babilóniaiaknál is a kezet fölemelni a. m. ’imádkozni’; a Bibliában a kezet kitárni egyértelmű az Isten segítségül hívásával, az Istenhez kiáltással (Zsolt 28,2; 141,2). Az akkád szokással rokon az imádásnak egy másik kifejezése: a ~ szájhoz emelése, csókra (Jób 31,27; vö. ad-orare = ad os). Amikor ® esküt tettek, fölemelték a kezüket, hogy az eget (az akkádoknál) v. Istent tanúul hívják (Ter 14,22 kk.). – A ~ megtöltése a. m. valakit bizonyos hatalommal fölruházni, az ÓSz-ben elsősorban a papi hatalommal, ezért rendszerint fölkenés felel meg neki a fordításokban; ezenkívül a föláldozott állat bizonyos részeit is odanyújtották a papnak (Szám 3,3; Bír 17,5.12; 1Kir 13,33: teli rakta a markát; vö. Kiv 32,29: Lévi törzsének áldozata; 1Krón 29,5; 2Krón 29,31: az egész nép fölkenése). – A ~ lehet a hatalom, a birtoklás és az erő jele is (vö. Kiv 6,1). Ahogy a húsból való kar (2Krón 32,8) az erőre utal, ugyanúgy a ~ is (Józs 8,20: nem volt bátorságuk, a héb. szöveg szó szerint a. m. ’nem volt kezük többé’; vö. Zsolt 76,6). A ~ (= átadás) a testi és szellemi képességek megtestesítője (pl. MTörv 16,17), a gazdagság v. a szegénység kifejezője (Préd 5,14). – A ~en a jel, mint a gyűrű, állandó figyelmeztetés, de emlékezetbe idézésen kívül (Kiv 13,9.16) talán még összetartozást is kifejez, ahogy később a katonákat és a személyes tulajdont is ellátták pecséttel (vö. Iz 44,5; ® stigma). Isten keze mindenekelőtt a hatalom jelképe (pl. MTörv 4,34; 5,15), amely elsősorban a teremtésben és a ® gondviselésben nyilvánult meg (Zsolt 8,7: a mindenség Isten kezének műve; Jób 10,8; Kiv 13,3.9.14). Utalhat a büntető igazságosságra (1Sám 5,9; Jób 1,11; 19,21; Iz 5,25) és Istennek az igazak iránti szeretetére is (Zsolt 89,22; Jób 5,18; MTörv 33,3; Bölcs 3,1), ill. arra a természetfölötti jelenségre, amit a próf.-k sugalmazása (1Kir 18,45; Ez 1,3) és a kinyilatkoztatás jelent (Iz 8,11; 2Kir 3,15). – A jobb és a bal az általuk jelölt oldalt jelzik (Kiv 29,20; Zsolt 73,23); együtt azt jelentik, hogy ’mindenütt’ (Iz 54,3; Zak 12,6); erkölcsi vonatkozásban a jobbra v. balra (le)térés az igaz útról letéréssel, az eltévelyedéssel egyértelmű (MTörv 5,32; 17,11; 28,14; Józs 23,6; 2Kir 22,2; Iz 30,21; Péld 4,27; vö. Szám 20,17; MTörv 2,27). – A jobb a tekintély, a hatalom és a tisztelet jelképe; a királyné a király jobbján ül (1Kir 2,19), a király Isten jobbján (Zsolt 110,1; Mt 26,64; Mk 16,19); az igazak Krisztus jobbján állnak (Mt 25,33). Jobbról áll az is, aki oltalmaz és segít (Zsolt 16,8; 110,5), kivételképpen azonban az is, aki vádol v. ellenség (Jób 30,12; Zsolt 109,6; Zak 3,1). – Az ítéletkor Krisztus baljára kerülnek, akik elkárhoznak (Mt 25,33). Aki a jobb és bal közt nem tud különbséget tenni, mint a gyerek, annak nincs fogalma a jóról és a rosszról (Jón 4,11). – A K-i ember számára, aki K felé fordítja arcát, a jobb D, a bal É (Ter 14,15; 1Sám 23,19; Jób 23,9).
