A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2014. december 9-ei ülésnapján elfogadott „A kereskedelem…

Teljes szövegű keresés

A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2014. december 9-ei ülésnapján elfogadott „A kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról” szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2014. december 9-ei ülésnapján elfogadott, a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvénynek a tisztességes piaci magatartás megvalósulása érdekében a vállalkozások működésével összefüggő módosításáról szóló törvényhez benyújtott törvényalkotási bizottsági jelentés és módosító javaslat vitája. (Nagy zaj. - Csenget.) Tisztelt Országgyűlés! Mindaz, amit bekiabálnak, a televízió képernyőjén már nem hallatszik, tehát teljesen fölösleges. (Varju László: Letiltották a közvetítést?) Csak engem meg egymást zavarjuk. Kérem, egy kicsit nagyobb figyelmet legyen oly kedves! Köszönöm szépen.
A köztársasági elnöknek aláírásra megküldött törvény szövege T/2086/3. számon, a köztársasági elnök levele T/2086/4. számon a parlamenti informatikai hálózaton elérhető. A Törvényalkotási bizottság módosító javaslata T/2086/6. számon, jelentése pedig T/2086/7. számon a honlapon elérhető.
Tisztelt Országgyűlés! A vitában elsőként a Törvényalkotási bizottság álláspontjának, valamint a megfogalmazódott kisebbségi vélemények ismertetésére kerül sor. Ezekre összesen 15 perc áll rendelkezésre. Elsőként megadom a szót Vas Imre képviselő úrnak, a bizottság előadójának. Öné a szó.
(A jegyzői székben dr. Szűcs Lajost Földi László váltja fel.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem