109. A RÉPUBLIQUE BLANCHE
109. A RÉPUBLIQUE BLANCHE
Elment egy szabadabb és míveltebb földre, Oroszországba. Szörnyűséges: Zichy Mihálynak Oroszországban kellett élnie és halnia. A république blanche-ról álmodott ott muszka földön. Gyönyörű, tüzes, gazdag magyar lelkével egyre csak álmodott. És álmodva is látta, mint diadalmaskodik a Pusztítás. Csak elűzött magyarnak és művésznek lehetnek ilyen fájó és hatalmas álmai. Charles Baudelaire szonettje jut az eszünkbe, ha Zichy hatalmas képére, A Pusztulás géniuszának diadalára gondolunk.
… A Démon……………………
…………………………………
Szemembe kap s előttem vágtat,
Piszkos rongyok és nyitott sebek árnya
S egész rémes tára a Pusztulásnak.
…………………………………
Szemembe kap s előttem vágtat,
Piszkos rongyok és nyitott sebek árnya
S egész rémes tára a Pusztulásnak.
Valóban a Pusztítás s a Pusztulás az úr mindenütt. Ki érezhetné ezt jobban, mint aki a Duna és a Tisza tájáról szakadt. A vallás parancsoló ura is a Pusztítás. A république blanche is csak dőre álom. Hogy ki ne szakadjon az ember szíve, Krisztushoz kell fordulni. A béke, a szeretet elképzelt, szent Árnyához. Olvassuk Zichy egy levelét, és sírva gondolunk e nagy művész életének rettenetes tragikumára. Íme néhány passzus abból a leveléből, melyben „A Pusztítás géniuszának diadaláról” ír:
A leghumánusabb, legnagyobb eszmék csakis az érettük kiontott vérben rombolásban vernek gyökeret, hogy ezután az emberiséget boldogítsák. A pillanatnyi diadal – a Pusztítás diadala.
Ezt láttam a római katolikus vallásban, melyért Krisztus meggyőződött tanítványai és későbbi követői vérüket ontották – de később teljesen más irányt követve, a hármas koronával díszített tiara hatalmával az eltérők vérét ontották. Jelenleg is a vak fanatizmus, türelmetlenség torzképe ül a Krisztus igéjéért megölt áldozatok koponyái felett. Az elfelejtett feszület szent jellegét elveszítve ott hever a koponyák felett. A bíbornok államtitkár észreveszi a háttérből előtörő világosságot, s mintha mérsékeltségre intené a csalhatatlanságban élő főpapot. A kép baloldalán II. Sándort ábrázoltam, aki az ó vallású néprokonok felszabadítására seregi élén magasan emeli fel az ortodox hitvallás keresztjét. Megint új öldöklés az üdvözítő Krisztus nevében.
A polgári életben a jelen század legnagyobb eszméje a német fajok egyesülése és a német császárság megalapítása – de milyen tömérdek pusztítás, emberi életáldozatokba került ezen eszme kivitele! Keverve ott feküsznek a saját és az idegen vérű sebesültek. Ezen hekatombák felett áll Vilmos, az egyhangúlag, ha nem is egyszívűleg megválasztott német császár, az új császári koronával a fején, körülötte térdelve hódolnak a német fejedelmek. Vilmos lábával rálép III. Napoleon tetemére, akit pallosa hegyével legyőzőtt. Vilmossal szemközt áll a république rouge tehetetlen alakja mellette a Commune gyújtogató fáklyájával kezében.
A családi életben – előre megmondották az evangelisták – hogy jönni fog a gonosz asszony, mely az embereket megzavarja. Eljön az már jó ideje és uralkodik a hűségre képtelen férfiak felett. A polgári társaságot összetartó házassági, családi kötelékek elveszítették szentségüket. Eszeveszetten tiporja lábai alá a férj nejét és gyermekét, és rohan a csábító asszony után.
A polgári és családi élet nagy mozgalmainak egyedüli érzékenyen sújtott áldozatai: a harcban halt férj özvegye gyermekével – az elhagyott nő gyermekével. Ezeket az alakokat én képem közepén, közel egymáshoz helyeztem el. A csoportok felett lebegnek a pusztítás géniuszának alakjai: a csábító nő és vad arckifejezéssel diadalmaskodó vészes Géniusz alakja – de a háttérből előtörő világosság ezeket a sötét füstös felhőkkel együtt már tovább hajtja.
Első eszmém szerint én ebbe a világos háttérbe a république blanche alakját, körülötte egymást testvérileg átölelő népségekkel tüntettem fel. De ettől a franciák (értem ezek között jó barátaimat) – nem lévén még hozzászokva és meggyőződve köztársasági, szervezetük maradandóságáról – elijedtek. Keveset változtatva alapeszmémen, én a csoportozat helyébe Krisztus alakját festettem.
Ez volt az egyedüli változtatás képemen. Jobb testesülése – az Isten adja! – jövendő világosságnak nem is lehet, mint az, hogy az Üdvözítő igéje teljes magasztosságában megértessék, és polgári, társadalmi szerződésünkben alkalmaztassék. Akkor a gonosz géniuszok hozzájárulása nélkül is az emberiséget boldogító eszmék rögtöni diadalt fognak ünnepelni!
Ezt írta több, mint félszázaddal ezelőtt. Mindent megmagyaráz ez a levél. Be nagy ember volt Zichy Mihály. Be átkos életű magyar ember. A république blanche álmodójának Oroszországban kellett élnie. Pingálnia a Romanovokat. Mert még Oroszországban is közelebb volt az álmaihoz, mint itthon. A république blanche-tól még ma is messze van a világ. Amit Zichy ecsetje elzokogott, ma is igaz. Talán csak abban a világban él a république blanche Krisztus elnöklete mellett, hová immár lakását áttette Szentpétervárról Zichy Mihály, a nagy és szerencsétlen néhai magyar ember.
Budapesti Napló 1906. március 2.
