130. AZ ÖRDÖG CIMBORÁJA
130. AZ ÖRDÖG CIMBORÁJA
– Bemutató előadás a Vígszínházban –
Vesszünk össze Bernard Shaw darabján. Megérdemli. Bernard Shaw is. A darab is. A Vígszínház kassza-darabot kapott. Egy melodrámát. Bele lehet magyarázni mindent. Rémdráma, ha úgy tetszik. Szimbólumos játék. Költemény. Történelmi színmű. Gunyoros dráma. Morális ének. És talán szeszélyeskedése egy hatalmas talentumnak. De talán tudatosabb minden újabb színpadi műnél.
Valamiképpen ítélnünk kell fölötte. Szigorú arcát Bernard Shaw-nak látjuk. Csúfolódóan figyel bennünket. Ne lássa a gyávaságot. Hát írjunk.
A tizennyolcadik század Amerikájában vagyunk. Anglia meg akarja törni lázadozó gyarmatait. Dudgeon Richard ebben a vajudó korszakban születik. Nagy Amerikával, az Unióval, egyidőben. Világrendülésnek kora volt ez. Valami ilyes a mi korunk is. Richard fölszabadult lélek. Új erkölcsök képviselője. Azt mondhatnók, hogy hellén ő ebben az angol-amerikaiasan szenteskedő zsidó-keresztény világban. Mindenki elveszett, istentelen, veszedelmes embernek tartja. Ő nem bánja ezt. Hirdeti, hogy igenis: ő az ördög cimborája. Ő: szerződött az ördöggel. A könnyeket gyűlöli. Gyűlöli az emberalázó isteneskedést. Ez az ember, ez az elveszett ember, jár-kél öröm nélkül. És az első alkalommal a Halál nyakába ugrik. Anderson lelkésznél van Dudgeon Richard. Az ötven éves papnak ifjú felesége van. Ez a nő gyűlöli Richardot. Tehát szerelem lappang a szívében. A papot elhívják a Richard haldokló anyjához. Közben dobpergés. Angol katonák érkeznek. Minden városban kivégeznek valakit elrettentésül. A napokban végezték ki Richard nagybátyját is. Most ezen a városon van a sor. A papért jöttek: Andersonért. Richard kijelenti, hogy ő a lelkész. Az asszonyt szuggerálja: ne árulja el a dolgot. Mentse meg a férjét. Ő feláldozza magát. Miért? Szereti az asszonyt? Haszontalannak tartja a maga életét? Hivalkodni akar valami infernábilis bátorsággal? Hazafiságból?
Az asszony, Anderson felesége, nem tudja ezt meg. Mi sem. De fölébred az asszonyban a lappangó szerelem a gyűlölt ember iránt. Pláne mikor a férje megszökik. A bitóig elkíséri Richardot. Vérfagyasztó jelenetek. Megérkezik Anderson. Diadalmas sereggel. Megmenti Richardot. Az ifjú, a megszületett Amerika győzelmes himnusza zendül, s a darab véget ér.
Teljesen nihilista darab. És csak angol író írhatta. Az Élet és Halál nagy, szoros szomszédságát érezzük. A puritán erkölcsök csúfolását. Bizonytalan minden. Az életünk, a halálunk, a szerelmünk, a bátorságunk, a hazafiságunk. Véletlenül vagyunk jók vagy rosszak. Még az életet is hiába röhögjük ki. Végül az Élet röhög reánk nagyobbat. Tele van az életünk eseményekkel. De a Boldogságtól egyre-egyre messzebb visz bennünket a sors gályája. Persze, ezt a tömeg nem érti. Mit is magyarázzuk neki véli Bernard Shaw.
– Uraim és hölgyeim, le a zsarnoksággal. Éljen a szabadság. Ezt mindenki megérti, és kész a siker. Szóval annyira nihilista Bernard Shaw, hogy még önmagát is kicsúfolja. Fölséges művészet és bukfenc váltogatják egymást. Néha pedig mintha valami magyar koalíciós író lehetetlen frázisai potyognának reánk. És e sok mindenből, mindennek e megvetéséből – siker születik. Pénz és siker Bernard Shaw számára. Természetes, hogy a sikert a darab olcsó jelenetei csinálják. A külsőségek. Bernard Shaw, a művész, könnyes kacagással bujkál keresztül a jeleneteken.
Hogy támadt a siker? Mindegy. Megvan. Pedig rossz előadás volt. Góth volt talán az egyetlen, aki megértette a dolgokat. A rendezésben is hatalmasat mívelt. Mellette néhány jelenetben G. Kertész Ella volt utolsó nagy sikereihez méltó. Aztán Kiss Irén és Hegedüs kiválóak. De már Fenyvesi csak nagyszerűen színészkedett. De a darabba be nem olvadt. És a többiek is ekként játszottak. Nem ők az okai. Bernard Shaw, a nagy nihilista. A külső siker nem sablonos és néhol veszedelmesen zajos volt. Kapott rengeteg tapsot szinte minden egyes szereplő. Mikes Lajos jól fordította a darabot.
Budapesti Napló 1906. március 29.
Dyb
